mbsz

2019.04.24. 15:04

Megvan az u23-as birkózó-vb helyszíne

A másfél hete zárult bukaresti birkózó Európa-bajnokságon kiemelkedően szerepelt magyar sportolókat köszöntette szerdán a hazai szövetség, melynek elnöke, Németh Szilárd bejelentette, hogy a Ludovika Arénában rendezik meg októberben az U23-as világbajnokságot.

Az MBSZ vezetője elmondta, előzetesen nem voltak biztosak abban, hogy a magyar csapat képes lesz kiemelkedő teljesítményre az Eb-n, mivel több nagy hiányzó is volt, ám – elsősorban a legerősebb összeállításában szereplő női együttesnek köszönhetően – mégis emlékezetes teljesítményt nyújtott a válogatott.

A kontinensviadalon Barka Emese (57 kg) révén megszületett a magyar birkózás első női aranyérme, mellette Sastin Marianna (62 kg) – először édesanyaként – és Németh Zsanett (76 kg) is dobogóra állhatott, Galambos Ramóna (59 kg) pedig ötödik lett. A szabadfogásúaknál Veréb István (92 kg), kötöttben pedig az újonc Szilvássy Erik (87 kg) szerzett bronzérmet.

Németh Szilárd az Európa-bajnoki csapat méltatása mellett kitért arra is, hogy a szövetség mindenben igyekszik támogatni azt az állami törekvést, miszerint London és Párizs mögött Budapest legyen sportversenyek rendezése tekintetében a harmadik legtekintélyesebb város Európában. A tavaly októberi, kiemelkedően sikeres felnőtt vb után idén ősszel az U23-as világbajnokságnak ad otthont a főváros, s kedden az is eldőlt, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnoka (Ludovika Aréna) lesz a verseny helyszíne.

Könnyen lehet viszont, hogy nem a korosztályos vb lesz idén az utolsó jelentős birkózóviadal Magyarországon. Tervben van ugyanis egy decemberi, nagyszabású négycsapatos szabadfogású verseny, melyen a sportág legnagyobb nemzetei, az amerikai, az iráni és az orosz, illetve egy európai válogatott csapna össze egymással. Németh Szilárd jelezte, hogy az amerikaiak, az oroszok és az irániak is jó ötletnek tartják a budapesti rendezést, ám a végső döntésre még várni kell.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában