DVSC

2019.12.27. 17:19

Lemondott Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője

Tervei szerint a klub akadémiáján folytatja nevelői tevékenységét.

Debrecen, 2019. december 7. Herczeg András, a Debreceni VSC vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában a Budapest Honvéd ellen játszott mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. december 7-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

„Negyvenöt éve igazoltam a DVSC-hez, azóta minden lépésemet az határozza meg, hogy a DVSC javát szolgáljam. Úgy látom, hogy a Loki javát ebben az időszakban az szolgálja, ha átadom valaki másnak a vezetőedzői tisztséget. Ezennel bejelentem, hogy vezetőedzőként nem folytatom a munkát a kispadon” – idézte a klub honlapja Herczeget, aki 2017 nyara óta irányította az együttest.

A DVSC a legutóbbi idényben harmadik helyen végzett, míg a Magyar Kupában az elődöntőig jutott, így a hajdúságiak az Európa-liga selejtezőjében szerepelhettek.

Herczeget pedig májusban a férfi NB I legjobb edzőjének választotta a magyar szövetség (MLSZ). Ebben a szezonban 15 mérkőzése alatt 19 pontot gyűjtött, így a 8. helyen áll a csapat az élvonalban.

„Az őszi szezonunk során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy talán más megoldásokra is szükség van, mint az enyémek, ahhoz, hogy ismét sikeresen szerepeljen a DVSC. Egy csapat eredményességét sok tényező határozza meg. Az utóbbi időszakban ezek közül nem mindegyik segítette a munkámat, én magam pedig nem szeretnék a kibontakozás akadálya lenni” – fűzte hozzá a 63 éves szakvezető. Hozzátette: tervei szerint a klub akadémiáján folytatja nevelői tevékenységét.

Herczeg András korábban 1997 és 1998, majd 2007 és 2010 között irányította a DVSC-t, amellyel két-két alkalommal nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, továbbá elvezette csapatát a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga csoportkörébe is.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában