Járvány

2020.03.17. 20:13

Távoktatás indul a magyar vízilabdában

Az elnökség május 11-én ülésezik újra, addig fenntartják a bajnoki rendszer teljes felfüggesztését.

Távoktatás formájában lehet megvalósítani az edzéseket a magyar vízilabdában a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.

Ezt Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke mondta a vlv.hu szakportálnak a szervezet keddi, rendkívüli ülését követően.

„Rengeteg uszoda bezárt, már nem is lehet edzéseket tartani. Erre való tekintettel a Magyar Vízilabda Szövetség, a magyar vízilabdacsalád kidolgozott egy olyan rendszert, melynek segítségével távoktatás formájában lehet megvalósítani edzéseket.

Megteremtettük ennek szakmai hátterét. Ennek elemeit elküldjük tagszervezeteinknek, a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak játékosainak, az egyesületek szakembereire számítunk ezen a téren is” – nyilatkozta Vári Attila, aki megjegyezte, a hazai versenyrendszerben mintegy tízezer igazolt játékos tevékenykedik.

Az MVLSZ első embere hozzátette, az elnökség május 11-én ülésezik újra, addig fenntartják a bajnoki rendszer teljes felfüggesztését, és ekkor tárgyalják újra a helyzetet. Megjegyezte, a következő időszak legnagyobb kihívása, hogy hogyan lehet a válogatottak számára edzéslehetőséget biztosítani teljesen zárt körülmények között, minden egészségügyi kötelezettséget betartva.

Erről egyeztetnek az érintettekkel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral – ugyanis az olimpiai sportközpontok létesítményei az államtitkárság alá tartoznak -, az üzemeltetőkkel és együttműködve a partnerekkel, a Semmelweis Egyetemmel és a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában