átigazolás

2020.04.18. 20:48

Lyonban folytatja karrierjét a Sopron olimpiai bronzérmes kosarasa

A lyoni klub tulajdonosa több poszton is bevethető kosarasnak, igazi csapatembernek tartja.

Aleksandra Crvendakic, a Sopron olimpiai bronzérmes szerb kosárlabdázója Lyonban folytatja pályafutását.

A lyoni klub honlapján Tony Parker tulajdonos – a franciák legendás, négyszeres NBA-győztes, tavaly visszavonult kosarasa – közölte: a Sopron elleni Euroliga-mérkőzésen megerősítést kaptak Crvendakic kiváló képességeiről, akit több poszton is bevethető kosarasnak, igazi csapatembernek tart. Hozzátette: miután 24 éves játékosról van szó, még sokat fejlődhet.

Crvendakic közösségi oldalán búcsúzott a soproniaktól, kiemelte: gyerekként érkezett a csapathoz, amelyben az azóta eltelt hat idényben megtanult „bajnokká válni”.

A kosaras a soproniakkal ötször nyert magyar bajnokságot, négyszer Magyar Kupát, 2018-ban és 2019-ben a házigazda együttes kulcsembereként második, illetve negyedik helyen végzett az Euroliga négyes döntőjében. A szerb válogatottal 2016-ban harmadik lett a riói olimpián.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában