Gigászok harca: az A pólósok pólósa-szavazás hármas befutója

3. Gyarmati Dezső (74 pont)

Már születése pillanata is szimbolikus. 1927. október 23-án látta meg a napvilágot, a forradalom születésnapján, csak persze 1927-ben még senki sem tudta, hogy idővel nevezetes lesz a dátum. De maga az 1927-es esztendő is különleges, hiszen ekkor jött a világra Puskás Ferenc, Gyarmati olimpiai bajnok társa. Mivel öt sportágban is (ökölvívás, kézilabda, úszás, vízilabda, jégkorong) iskolaválogatott volt, cseppet sem törvényszerű, hogy a balkezes „Suta” éppen a pólónak lett korszakos egyénisége. 1944-ben már be is mutatkozott az ob I-ben, a Gamma játékosaként – a kapus posztján. Az 1947-es párizsi főiskolai világbajnokságra Londonból érkezett, ahol egy adventista kollégium tanulója volt, továbbá a Kingsbury Club pólósa. „Ott tanultam meg igazán pólózni” – nyilatkozta később, s ezt be is bizonyította Párizsban: az aranyérmes magyar válogatott 36 góljából 28-at ő szerzett.

Innen egymást követik a sikerek. 1948-ban Londonban olimpiai ezüst, 1952-ben, Helsinkiben és 1956-ban, Melbourne-ben arany, közben 1954-ben, Torinóban Eb-arany. Odakint, Melbourne-ben az olimpiai küldöttség forradalmi bizottságának az elnöke, aztán az Egyesült Államokba emigrál, de hazatér, és bár négy év kiesik neki a válogatottban, Rómában újra tagja az olimpiai bronzérmes gárdának, Tokióban pedig – 37 évesen – ő a csapatkapitány, amikor harmadszor is a nyakába akasztják az olimpiai aranyérmet.

Három olimpiai és négy Eb-arany, micsoda kollekció! Markovits Kálmán tömören méltatja: „Totális vízilabdázó!” 1973 és 1980 között szövetségi kapitány, ő az egyetlen a sportág történetében, aki játékosként és szakvezetőként is olimpiai bajnok.

2. Kásás Tamás (75 pont)

Ha Gyarmati volt a totális pólós, akkor mit mondjunk „Kására”? A legendás 1975-1976-os, „Kemény Fecsó-féle” generáció kiemelkedő alakja, kétméteres testmagasságával szó szerint is. A páratlan sikersorozatot az 1993-as veenendaali ifjúsági Eb megnyerése nyitja, aztán már nincs megállás. 1994-ben bemutatkozik a nagyválogatottban, junior Eb-győzelem, ezüst az 1995-ös bécsi Eb-n, világkupa-diadal, majd „csak” negyedik hely Atlantában, élete első olimpiáján. Az igazi áttörés az 1997-es sevillai Eb, a döntőben az ő mesterhármasával verjük 3–2-re a jugoszlávokat. Közben a Posillipóval BEK-et nyer, és özönlenek az olimpiai diadalok: 2000, Sydney, 2004, Athén, 2008, Peking. Amit az athéni döntőben a szerbek ellen bemutat – főleg védekezésben, bár két gólja sem csekélység –, az bevezető mondatunk alátámasztása: ő aztán tényleg a totális pólós! 2003-ban, Barcelonában világbajnok, 1999-ben, Firenzében másodszor is Európa-bajnok, a 2012-es londoni olimpián búcsúzik a válogatottól és a sportágtól, a spanyolok elleni utolsó meccsre Kiss Gergővel kézen fogva, bepárásodott szemmel ugrik be a medencébe. Azért még búcsúzóul 14–8-ra kitömik Perronéékat. Közben Oroszlán Szonja partnereként a tőle amúgy teljesen idegen celeblétbe is belekóstol, de ez csak egy futó epizód, manapság már a pizzériája, a Császár–Komjádi Sportuszoda épületében megnyitott és mára közkedveltté vált Tommy di Napoli vezetése a fő foglalatossága. Közben a FINA Aquatics World Magazine megválasztja a 2000 és 2010 közötti évtizedet tekintve a világ legjobbjának. Eszerint a mi zsűrink sem tévedett olyan nagyot…

1. Faragó Tamás (78 pont)

„Tonónak” a montreali olimpián az olaszoknak lőtt mesternégyese körülbelül akkora szenzáció volt, mint Puskás Öcsi négy gólja a mostanában oly sokat emlegetett 1960-as glasgow-i BEK-döntőn. Amúgy azoknak a fanyalgóknak üzenjük, akik szerint Faragó egymeccses pólós volt: Montrealban 22 góllal a torna messze legeredményesebb játékosa lett, a második helyezett olasz Ghibellini tizenkettőt kapirgált össze… Éremkollekciója szédületes: olimpiai arany (Montreal), ezüst (München), bronz (Moszkva), egy vb-győzelem, két második hely, két Eb-elsőség. A Swimming and Water Polo magazin már 1982-ben megválasztotta minden idők legjobb vízilabdázójának a 195 centis óriást, akit hosszú karjai és 48-as cipőmérete (lábtempó!) szinte predesztináltak erre a sportágra. „Mi mást is mondhatnék, óriási megtiszteltetés, hogy a kollégák engem találtak a legjobbnak – mondta lapunknak a győztes. – Egy olyan csapatsportág képviselőjeként nyertem meg a szavazást, amely kilenc olimpiai elsőséggel büszkélkedik, és amelynek a meccseit a szurkolók kilencven százaléka sohasem látta, csak hallott róla, és úgy mondható pólórajongónak, hogy valójában nem is ismeri a sportágat. Ezek szerint nem lehet rossz a hírünk… Miután kilenc olimpiát nyerni egy csapatsportágban csak úgy lehetséges, hogy klasszisok sora nő fel az országban, közöttük a legjobbnak találtatni még úgy is megható, hogy a szavazás nyilvánvalóan szubjektív. De most fogjuk fel úgy, hogy a végeredmény objektív…”

Valóban: ennyi jeles szakember aligha tévedhetett.