Dombi Tibor: „Marad a fejfájás...”

Mint ismeretes, a DVSC 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap a Gyirmót FC Győr otthonában, miután a meddő mezőnyfölény ellenére sem tudott betalálni a tabella második helyezettjének. A találkozóról és csapata hozzáállásáról a Haonnak nyilatkozott a DVSC másod­edzője.

Kilátástalan próbálkozások

A szakember csapata hétvégén mutatott teljesítményét a Siófok elleni döntetlenhez hasonlította. „Akiknek a támadás lenne a feladatuk, azok nem vállalkoztak, a hibák pedig törvényszerűen megjelentek a játékunkban. Utóbbi probléma minden meccsben benne van, így ez a kisebb baj, a nagyobb gond, hogy túl keveset adunk ki magunkból. Várunk-várunk, hogy majd lesz valami, azonban ha nem teszünk érte, semmi jó nem fog történni, és úgy járunk, mint a hétvégi találkozón” – emelte ki Dombi Tibor, aki kitért az ellenfelek hozzáállására is.

„Minden csapat otthon lelkesebb, ez ránk is igaz. Hazai környezetben mindig feltüzeltebben játszanak az alakulatok, de ez nem lehet mentség arra, miért nem tudunk ilyen találkozókon kellő lendülettel futballozni. Sajnos nincsen egy klasszikus tízes irányítónk, bár ettől függetlenül sem szabadna leblokkolnunk egy bekapott góltól. A Gyirmót ellen is ívelgettünk, próbáltuk betuszkolni a labdákat a tizenhatoson belülre, az ellenfél azonban könnyedén kivagdosta ezeket, ahelyett, hogy a szélen bontottuk volna meg a védelmüket, és laposan juttattuk volna be a labdákat. Többnyire idegenben jön ki ez az irányító-mizéria, a hazai győzelmek során senki sem hiányolta a tízest a pályáról.

Tegyük hozzá, egyértelműen kijelenthető, hogy így is az egyik legjobb keret a miénk, panaszra tehát nem lehet okunk”

– emelte ki a másod­edző.

A végén hiányozhat

Dombi Tibor szerint nehéz a dolguk az NB II.-ben, hiszen kisebb települések csapatai ellen nincsenek olyan körülmények, mint az első osztályban. „Egyszerűen nincs meg az a hangulat. Ilyenkor lenne fontos, hogy jobban ráhangolódjunk, és nyomatékosítsuk a játékosokban, hogy ugyanolyan hangsúlyos minden mérkőzés.

A legnagyobb gond az, hogy a mutatott játékunk köszönőviszonyban sincs a tudásunkkal. Ha ennyit tudnának a játékosok, érthető lenne, hogy szenvedünk, de itt szó nincs ilyesmiről.”

„Csapatként nyerünk, és csapatként hibázunk. Hátul is megvannak a hibák, középen nem vállaljuk fel a kezdeményezést, és elöl is jól kell befejeznünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Ha idegenben nem tudunk pontokat szerezni, az nem lesz elég a feljutáshoz, így mindenképpen változtatnunk kell.

Fontos a taktika, de voltam én is játékos, és tudom, hogy nem a hadrenden múlik, ha nyerünk vagy veszítünk, hanem azon, hogy mindenki kihozza magából a legjobbat.

Viszont ha sokáig nem jönnek az idegenbeli pontok, az gondot okozhat a motivációt tekintve is, bennünk marad ötven százalék meccsenként” – tette hozzá a volt futballista, aki edzőként már jóval visszafogottabban kezeli az ilyen találkozókat. „Ha rajtam múlna, legszívesebben ordibálnék velük. Focistakoromban volt, hogy a nyakát fogtam a csapattársamnak, ha nem kellő módon állt hozzá egy összecsapáshoz. Edzőként azonban más a helyzet, ilyenkor marad a fejfájás, és a nem alvás. Közben pedig óvatosan mondod meg a dolgokat a csapatodnak, máskülönben ugyanis bunkónak tartanak, így nem biztos, hogy segítesz a játékosnak és ezáltal a csapatnak. Vigyáznunk kell, mikor melyik játékos mire érzékeny, meg kell találni a közös hangot mindenkivel, mert csak így lehetünk sikeresek” – hangsúlyozta a szakember.