tokió 2020

2021.07.20. 09:45

Negyvenegy év után újra magyar kosárbíró lesz az olimpián

Bő négy évtizeddel a női válogatott 1980-as moszkvai negyedik helyezése, valamint Cziffra Mihály közreműködése után, Tokióban ismét lesz magyar játékvezetője az olimpiai kosárlabdatornának Tóth Cecília személyében.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szegedi bíró a 3x3-as szakágban fújja majd a sípot Japánban.

„Bele-beleborzongok, ha arra gondolok, hogy milyen rendezvényen is vezetek mérkőzéseket napokon belül, de próbálok nem túl sokat »agyalni« mindezen”

- árulta el Tóth Cecília. „Voltak már a 3x3-as szakágban világversenyek, amelyeken közreműködtem, és nyilván kezdetben mindegyik előtt volt némi drukk bennem, de tudtam kezelni ezt, és amikor arra került a sor, már csak a feladatra koncentráltam. Szerintem Tokióban sem lesz ez másként.”

A júniusi, debreceni 3x3-as pótselejtezőről, melyen a magyar férfi és női válogatott is a döntőben kapott ki – így épphogy lemaradt az ötkarikás kvótáról – a játékvezető elmondta, „civilben” jelen volt a tornán.

„A srácokat is sajnáltam, a lányok kiesése viszont nagyon mélyen megérintett, hiszen korábbi csapattársaimról, barátnőimről volt szó.

Sokkal rosszabb érzés volt azt látni, hogy egy utolsó pillanatban kapott kosáron úszott el az olimpiai szereplés, mintha mondjuk az elején nagyobb hátrányba került volna a csapat, és esélye sem lett volna megnyerni a mérkőzést. Abban bízom, hogy majd az Európa-bajnokságon bizonyítják, hogy a szakág legjobbjai között vannak, ezért nagyon szurkolok nekik.”

Ami saját olimpiai felkészülését illeti, a magyar bíró közölte, kollégáival együtt kaptak egy edzéstervet a nemzetközi szövetségtől (FIBA).

„Ebben heti három edzés szerepelt, én azért mindennap próbáltam tenni azért, hogy a kondícióm minél jobb legyen. Egyébként teljesen érthető a FIBA elvárása, hiszen

35 fokhoz közeli hőmérsékletben, 80 százalékos páratartalom mellett kell majd vezetnünk a mérkőzéseket.

Amúgy nem fogunk bejutni semmi más rendezvényre, gyakorlatilag csak a szállás és a meccsek helyszíne között mozgunk, enni is külön, a szobánkban fogunk” – tette hozzá Tóth Cecília, aki korábban a 3x3-as szakágban Debrecenben férfi Eb-döntőt, Minszkben pedig férfi Európa Játékok-finálét vezetett.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában