cselgáncs

2021.10.06. 12:40

Túl van a rejtélyes betegségen Karakas Hedvig

Túl van rejtélyes betegségén, de az idén már nem versenyez Karakas Hedvig, aki tavaly aranyérmet nyert a cselgáncs-Európa-bajnokságon.

Budapest, 2020. október 23. Karakas Hedvig ünnepli gyõzelmét a holland Sanne Verhagen ellen a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny -57 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkõzése végén a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 23-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A tokiói olimpia 57 kilogrammos küzdelmeit egy vereséggel záró dzsúdós szerdán az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, az ötkarikás játékok előtt három nappal lett rosszul.

„Egyszerű fejfájással kezdődött, amit a fogyasztásnak tudtam be, aztán a versenyem után

másfél hónapig küzdöttem kettős látással, féloldali arcbénulással, kaptam infúziót, és felkelni is alig bírtam.

De úgy érzem, hogy túl vagyok rajta, sok vizsgálaton voltam, konkrét dolog nem derült ki, csak találgatunk. Most már aktív életet tudok élni, és elkezdtem edzeni is” – mesélte a 31 éves versenyző, aki, mivel

alig tudott enni, öt kilót fogyott az elmúlt hetekben.

Ami a folytatást illeti, a BHSE világbajnoki bronzérmese közölte, idén már nem lép tatamira.

„A jövő áprilisi Európa-bajnokságot tűztem ki célul, ahol várhatóan egy súlycsoporttal feljebb, 63 kilóban indulok. Egy évet adok magamnak, hogy eldöntsem, belevágok-e a kétéves olimpiai kvalifikációba, vagy más irányba kezdek el nézelődni” – tette hozzá Karakas Hedvig.

Borítókép: Karakas Hedvig ünnepli győzelmét a holland Sanne Verhagen ellen a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny 57 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzése végén a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 23-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában