Maratoni kajak-kenu vb

2022.09.29. 22:33

Három magyar érem született a nyitónapon

A felnőtteknél egy, a junioroknál két érmet nyertek a magyarok a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon.

Fotó: Shutterstock

A csütörtöki nyitónapon a felnőtteknél egy, a junioroknál két érmet nyertek a magyarok a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon. 

A rövidtávú, 3,4 kilométeres versenyeken a női kenusok között Kisbán Zsófia végzett másodikként a brit Bethany Gilltől kevesebb mint öt másodperccel elmaradva. A nemzetközi szövetség hírlevele szerint a magyar ezüstéremhez az is kellett, hogy a 2017 óta világ- és Európa-bajnokságokon veretlen ukrán címvédő, Ljudmila Babak az első szárazföldi átkötő szakasz után rossz irányba indult el, és csak 200 méter után vette észre a hatalmas hibáját. Babak végül negyedik lett. A férfiaknál a spanyol Diego Romero győzött, Simon Sebestyén negyedik, Fodor Nicholas tizedik lett. 

A női kajakosoknál a rövidkörös versenyben sorozatban harmadik vb-címére hajtott Kiszli Vanda, de az első szárazföldi átkötő szakasznál ő is hibázott, emiatt lemaradt a dobogóról és negyedik helyen ért célba, a győzelmet így a svéd Melina Andersson szerezte meg. A másik magyar induló, Czéllai-Vörös Zsófia hetedikként zárt. 

A férfi kajakosoknál rajthoz állt a sprint vb-ken négyszeres aranyérmes Fernando Pimenta, aki ha már elindult, a nap legizgalmasabb versenyében le is győzte a maratoni szakág világbajnokát, a dán Mads Pedersent. Kettejük között kevesebb, mint egy másodperc döntött. A magyarok közül Boros Adrián hetedik, Kolozsvári Brúnó pedig 19. lett. 

A juniorok 19 kilométeres, női K1-es versenyében kettős magyar győzelem született, ugyanis Horváth Kata mögött Szerafin Zsófia lett a második. 

A vb vasárnapig tart.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában