Kézi-vb

2023.01.13. 17:35

A visszarendeződés és a védekezés is kulcsfontosságú lesz Izland ellen Rosta Miklós szerint

Rosta Miklós szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott számára kulcsfontosságú lesz a visszarendeződés és a védekezés az Izland elleni mérkőzésen, az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton.

Rosta Miklós, a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosa

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A magyarok csütörtökön 35-27-re győztek a Koreai Köztársaság csapata ellen, ezzel nagy lépést tettek a középdöntőbe jutás felé. A Szeged beállója pénteken az MTI-nek elmondta, 

sokat nem vett ki belőlük az első csoportmeccs, mert mindenki pályára lépett, és mindenki készen áll a szombaton 20.30-kor kezdődő találkozóra.

Hozzátette, a videóösszeállítások segítségével nagyon készültek az ázsiaiakra, akik ismeretlenek voltak számukra, és végül azt nyújtották, ami a felvételeken látható volt.

"Boldogok voltunk, hogy az első félidőben jó, határozott védekezéssel ilyen különbséget tudtunk kialakítani" - nyilatkozta Rosta, aki arra utalt, hogy a szünetben már 21-11-re vezettek.

Megjegyezte, a második felvonásban némileg megzavarta őket az emberfogásos védekezés, aminek az volt a lényege, hogy a magyar irányítók és átlövők ne tudják elkezdeni a kettő-kettő elleni játékot a beállókkal, mert abban nagyon erősek, és az nagyon jól működött az első félidőben. A szünet után ezt próbálták megszűrni a koreaiak, többnyire sikerrel, de utána bejöttek a friss, gyorslábú játékosok, mint például Hanusz Egon, és egy-egyben fel tudták venni a versenyt velük, így a meccs vége felé már nem voltak problémáik.

Ennél többet kell majd nyújtanunk, nem lehet ilyen üresjáratunk, mint a második félidő elején, Izland ellen hatvan percig kell összpontosítanunk 

- szögezte le Rosta, aki kilenc lövésből öt gólt szerzett csütörtökön.

Hozzáfűzte, ezúttal kevesebb idő áll rendelkezésükre, viszont jobban ismerik az ellenfelet. Az izlandiakról is van videoanyaguk, az elmúlt évek egymás elleni meccseiből és a csütörtöki találkozóból is. A magyarok három évvel ezelőtt Malmőben 24-18-ra nyertek, tavaly viszont Budapesten 31-30-ra kikaptak az északi szigetország legjobbjaitól, egyaránt Európa-bajnoki csoportmeccsen.

Fel fogunk tudni készülni, és utána már csak harcolnunk kell. Nagyon gyors csapat, az izlandiak nagyon gyorsan futnak, a visszarendeződésünk és a védekezésünk kulcsfontosságú lesz

 - mondta Rosta. A beálló úgy fogalmazott, az izlandiak fantasztikus meccset játszottak a portugálokkal csütörtökön, és 30-26-ra győztek.

Rosta némi meglepetésre a közelmúltban hétmétereslövővé lépett elő a válogatottban. Erről azt mondta, nem sok olyan ember van a mostani keretben, aki büntetőket lő a klubcsapatában, ő pedig szokta gyakorolni, és beállóból, hét méter környékéről amúgy is sokat szokott lőni. Megjegyezte, a visszarendeződés miatt talán van benne némi kockázat, de nem sok csapat alkalmazza azt, hogy hétméteresgól után egyből ráfut az ellenfélre, ez nem annyira jellemző. "Ha mégis, akkor úgy sprintelek vissza, ahogy tudok, és vissza fogok érni" - jelentette ki.

A csütörtöki meccs elején megsérült Ancsin Gábor csípője, és továbbra sem lehet tudni, hogy a Tatabánya jobbátlövője pályára léphet-e szombaton.

A magyarok - akiknek a legjobb hét közé kerülés a céljuk - hétfőn 20.30-tól Portugália ellen zárják majd a csoportküzdelmeket Kristianstadban. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában