Trauma

2023.08.16. 18:52

Kis híján tragédia történt egy labdarúgó edzésen Gyomaendrődön

Rendkívüli ok miatt marad el a szombatra tervezett Gyomaendrődi FC–Orosházi MTK-ULE vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. A halasztást a hazaiak játékosai és vezetői kezdeményezték azok után, hogy kis híján tragédiába torkollott a csapat keddi edzése – írja a BEOL.hu

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: matimix

Az egyik frissen igazolt szerzeményük, Urbancsok Ákos pár perccel az edzés vége előtt jelezte, hogy nem érzi jól magát, majd bekéredzkedett az öltözőbe. Amikor a többiek is követték, megdöbbenve tapasztalták, hogy társuk rosszul van. Azonnal hívták a mentőket, akik a szakszerű ellátás után agyvérzés gyanújával a békéscsabai kórházba szállították a mindössze 20 esztendős játékost.

Mentálisan a csapatunk nagyon mély pontra került

 – nyilatkozta a lapnak Vinkovics Attila klubelnök, aki érezhetően még mindig az események hatása állt. 

A játékosok és edzők számára komoly traumát jelentett végignézni, amint a mentők hosszasan küzdenek a társuk életéért. Szerencsére nem következett be a legrosszabb. A családtól kapott információk alapján Ákos két műtéten is átesett éjszaka és a szerdai nap folyamán, ápolói szerint a következő hetvenkét óra döntő lesz a felépülését illetően.

A csapattársak bíznak abban, hogy Urbancsok Ákos mielőbbi felgyógyul. 
 

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában