Nb1

2023.09.23. 19:31

Diósgyőri siker a keleti rangadón, élre állt az MTK

Az újonc Diósgyőr izgalmas csatában kétgólos győzelmet aratott a keleti rivális, vendég Debrecen felett a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján. Az MTK az Újpest otthonában tudott nyerni, ezzel élre állt az újonc együttes.

MW

A diósgyőri játékosok gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Diósgyőri VTK – Debreceni VSC mérkőzésen

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A legutóbb bronzérmes hajdúságiaknak ez volt az első idegenbeli bajnokijuk az idényben és négy győzelem mellett a második vereségük. 

Közel tízezer néző előtt, remek hangulatban kezdődött a mérkőzés. Az egymásnak felelgető szurkolótáborok buzdítása közepette nyíltsisakos, jó iramú első játékrészt produkáltak a csapatok. Az első negyedórában a Debrecen birtokolta többet a labdát, s ugyan sokáig nem igazán tudott veszélyes helyzetet kialakítani, a 20. percben Bárány lövését bravúrral kellett hárítania Senticnek.

 A félidő derekán átvette az irányítást a Diósgyőr, beszorította ellenfelét és egy elrontott debreceni kontra után megszerezte a vezetést: a kezdőcsapatba az utolsó pillanatban bekerült Lukács beadására Holdampf érkezett és öt méterről a hálóba lőtt.

A folytatásban is több ziccere akadt a hazaiaknak, akik közvetlenül a szünet előtt – ismét egy nagy debreceni helyzet után – megduplázták előnyüket: 

Lukács pöckölte a labdát Pernambucóhoz, aki 12 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

A fordulást követően a cserékkel felfrissített vendégek aktívabbá váltak, Senticnek többször is védenie kellett. Az iram továbbra sem hagyott alább, s bár Lukács a két gólpassza után maga is bevehette volna a debreceni kaput – Milosevic hibája után rosszul találta el a labdát –, mégis a Loki fölénye érett szépítő góllá: 

bal oldali beadást követően Bárány szépségdíjas mozdulattal, a támaszkodó jobb lába mögött a bal sarkával továbbította a hálóba a labdát.

A folytatásban egyre több volt a hiba mindkét oldalon, de a lendület megmaradt, a DVSC hajtott az egyenlítésért, az egyre inkább fáradó Diósgyőr pedig szórványos ellentámadásokból próbálta bebiztosítani a győzelmét. A hazaiak horvát kapusa, Karlo Sentic többször is hárított - egyszer a kapufa is kisegítette -, így oroszlánrészt vállalt abból, hogy a DVTK-nak végül sikerült megőriznie előnyét. Az utolsó percben még Acolatse is betalált, utat engedve a hazai ünneplésnek.

OTP Bank Liga, 7. forduló:
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3-1 (2-0)
Miskolc, 9518 néző, v.: Berke
Gólszerzők: Holdampf (31.), Pernambuco (45+1.), Acolatse (92.), illetve Bárány (64.)
Sárga lap: Szatmári (49.), Gera (53.), Jurina (88.)

Diósgyőri VTK: Sentic - Gera D., Szatmári (Csorbadzsijszkij, 76.), Bárdos, Stephen - Vallejo, Holdampf (Klimovics, 76.), Pozeg Vancas, Pernambuco (Acolatse, 60.) - Lukács D. (Jurek, 90.), Edomwonyi (Jurina, 60.)

Debreceni VSC: Milosevic - Kusnyír, Romancsuk, Lagator, Ferenczi - Loncar, Ojediran - Kiziridisz (Szécsi M., a szünetben), Dzsudzsák, Domingues (Bódi, a szünetben) - Bárány (Majdevac, 79.)

Újpesten állt az élre az MTK

Kifejezetten jó iramban kezdődött a mérkőzés, de helyzete eleinte csak az MTK-nak volt, amelyben Németh Krisztián nem találta el a kaput, miután nagyszerű labdaátvétele és csele után ziccerbe került. A lila-fehérek beadásokkal és távoli lövésekkel próbálkoztak, ezek azonban nem okoztak komoly veszélyt. 

Ami nem sikerült a hazaiaknak, az összejött a vendégeknek, mert Bognár pontos lövése utat talált az újpesti kapuba.

Ezt követően is a kék-fehérek akarata érvényesült, de a szünetig nem tudták növelni az előnyüket.
A térfélcserét követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az Újpest, amely ebben a periódusban nemcsak mezőnyben uralta a játékot, hanem helyzeteket is kidolgozott, a befejezésekbe viszont rendre hiba csúszott, ritkább esetben pedig Demjén védett.

 Hiába érett a hazai gól, mégis az MTK döntötte el az összecsapást, amihez a kapus Banai nagy hibája is kellett, mert miután Németh lyukat rúgott, ez őt is annyira megzavarta, hogy az MTK csatára végül mégis el tudta mellette vinni a labdát.

Az utolsó tíz percben ismét beszorította riválisát az Újpest, amely végül még szépíteni sem tudott, mert Demjén többször is nagyot védett a hajrában.

Újpest FC-MTK Budapest 0-2 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 4561 néző, v.: Rúsz
Gólszerzők: Bognár (25.), Németh K. (72.)
Sárga lap: Ganea (87.), illetve Végh (49.), Kata (51.)

Újpest FC: Banai - Kastrati (Kiss T., 75.), Anculasz, Hall, Pauljevic - Onovo, Tajti - Mörschel, Ljujic (Ganea, 69.), Csoboth (Simon K., 75.) - Ambrose (Jürgens, 69.)

MTK Budapest: Demjén - Hej, Kádár (Kocsis G., 23.), Bobál D. - Varju (Stieber, 40.), Kata, Végh, Antonov (Zsóri, 79.) - Kovács M., Németh K. (Kovács P., 79.), Bognár (Molnár R., 79.)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában