Vizes Eb

2024.06.17. 13:21

Az elődöntőbe sem jutott be Milák Kristóf

Többnyire remekeltek a magyarok a belgrádi úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapjának előfutamaiban.

MW

Milák Kristóf az úszó országos bajnokságon a Duna Arénában 2024. április 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A program a férfi 400 méter vegyes előfutamaival kezdődött, rögtön négy magyarral, akik közül Holló Balázsnak és Zombori Gábornak is reális esélye volt megúszni az olimpiai szintidőt (4:12.50 perc), utóbbi az áprilisi országos bajnokságon ettől mindössze két tizedre volt. 

A 25 éves Holló rögtön az első futamban 4:12.46 perces idővel csapott célba, így négy századdal túlszárnyalta a párizsi induláshoz szükséges határt. 

Ezzel eldőlt, hogy - az 1984-es bojkottált Los Angeles-i olimpiát leszámítva - nem szakad meg a magyarok ötkarikás sorozata, és lesz férfi úszó ebben a számban a francia fővárosban is. 

Holló két hónappal ezelőtt az ob-t követően edzőt váltott, Kovács Ottóval 13 év után váltak külön az útjaik, azóta Hutkai Dániellel készül 

"Ez még egy kicsit házasságból is sok lenne. Nem dolgozunk nyilván együtt olyan régen, így ez a korábbi edzőm érdeme is, ugyanakkor egyszerűen az új környezet, a friss impulzusok jó hatással voltak rám. A társaim is azt mondták, hogy sokkal mosolygósabb vagyok, mint korábban, visszatért a régi Balázs" - nyilatkozta az MTI-nek. 

A számot letarolták a magyarok, ugyanis összesítésben a második Zombori Gábor (4:13.75), a harmadik Török Dominik (4:14.76), a negyedik egyéni csúccsal Sárkány Zalán (4:15.16) lett, de a szabályok szerint a fináléban egy nemzetből csak ketten indulhatnak. 

Női 100 méter gyorson Pádár Nikolett a harmadik (54.85 mp), Ábrahám Minna a hatodik (55.04) idővel került a középdöntőbe, Senánszky Petra egy századdal lemaradva a nyolcadik, Ugrai Panna (55.14) a kilencedik helyen zárt. 

Férfi 50 méter pillangón Kós Hubert 23.51 másodperces egyéni csúccsal indított (korábbi legjobbja 24.18 volt) és a hetedik helyen jutott tovább, míg a szám 2021-es Európa-bajnoka, Szabó Szebasztián 23.49-cel a hatodik lett. 

Kettejük között az olimpiai bajnok Milák Kristóf úszott, 23.63-as ideje a 12. helyre volt jó, de mivel a rangsorban a harmadik magyar volt, így nem lesz ott a középdöntőben. 

Kós a futam után elmondta, elsősorban gyakorlásként tekint a kontinensviadalra, ez pedig egy remek kezdés. Hozzátette, természetesen a 2022-ben Rómában 200 méter vegyesen megszerzett Európa-bajnoki címét szeretné majd megvédeni. 

Szabó a vegyes zónában arról beszélt, hogy egyáltalán nem készült erre a számra - az olimpián 50 méter gyorson indul majd -, mindössze "néhány karcsapást" végzett edzésen, ugyanakkor ezt a számot már rutinból képes leúszni. 

Milák Kristóf ezúttal sem állt az újságírók rendelkezésére.     

Női 200 méter háton rögtön egy "magyar döntőt" rendeztek. Az olimpiai szintidővel rendelkező, de a hazai rangsorban csak harmadik Burián Katalinnak ez volt az utolsó esélye, hogy két riválisa, Molnár Dóra vagy Szabó-Feltóthy Eszter elé kerüljön. Előbbivel került egy futamba, a 17 éves Molnár azonban 2:09.92 perces idővel megnyerte a futamot, majd Szabó-Feltóthy még ezt is felülmúlta (2:09.77), így - összesítésben az első két helyet megszerezve - ők ketten utazhatnak a francia fővárosba. Burián a harmadik (2:10.63), a negyedik magyar, a 400 méter vegyesen az országos bajnokságon olimpiai szintet úszó 15 éves Jackl Vivien a 12. lett (2:14.21). 

"Elképesztő feszültség volt bennem, az elmúlt három évben szerintem minden egyes órában legalább egyszer eszembe jutott, hogy ott akarok lenni a párizsi olimpián. Most úgy tűnik, ez végre sikerült, nagyon boldog vagyok"

 - mondta az MTI-nek Szabó-Feltóthy. 

Molnár elmondta, alapvetően az időnek örül a legjobban, hiszen délelőtt korábban sosem úszott ilyen jól, és bízik abban, hogy a fináléban megjavítja majd egyéni csúcsát (2:09.34). 

A női 4x200 méteres gyorsváltók küzdelmeiben egyetlen előfutamot rendeztek, így a fináléban mindenkinek biztos volt a helye, és az Ábrahám Minna, Jakabos Zsuzsanna, Ugrai Panna, Pádár Nikolett összetételű egység 8:03.82 perces idővel elsőként csapott célba. A férfiaknál két futamot tartottak, a Márton Richárd, Kós Hubert, Kovács Attila és Magda Boldizsár alkotta négyes 7:16.10-es idővel összesítésben harmadikként került az esti döntőbe. 

A délelőtti program a női 800 méter gyors előfutamaival zárult. 

A magyarok közül Kapás Boglárka 8:41.22 perccel lett a legjobb magyar, így a harmadik helyen került a keddi fináléba, amelyben ott lesz Késely Ajna is, aki 8:41.38-cal végzett összesítésben a negyedik helyen. 

A szám harmadik magyarja, Flück Nóra 8:53.39-cel kilencedik lett. 

A magyar éremszerzési esélyeket igencsak növeli, hogy az úszó nagyhatalmak közül az olaszok és a franciák sem vesznek részt a kontinensviadalon. Az olaszok a híresen gyors római uszodában, a Hét Dombon (Sette Collin) próbálják még növelni olimpiai csapatukat, míg a franciáknál ezen a héten rendezik az ötkarikás válogató országos bajnokságot. 

Az olasz fővárosban egyébként a tervek szerint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, illetve Verrasztó Dávid is medencébe ugrik majd 

az olimpiai szint reményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában