Tisztázta a vádakat

2024.06.07. 09:04

Csipes Ferenc interjút adott: nem molesztálta Kozák Danutát

Tovább folytatódott a magyar kajak-kenu nagy visszhangot kiváltó története, és most talán egy fokkal közelebb kerültünk az igazsághoz. Az olimpiai bajnok kajakedző, Csipes Ferenc interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben kimondja, a hatszoros ötkarikásgyőztes Kozák Danuta nem mondott igazat, amikor molesztálással vádolta meg őt. A sikeres edző szerint Kozák nem akart mást, mint a lánya, Csipes Tamara farvizén kijutni az olimpiára.

MW

Képen: Csipes Ferenc, Csipes Tamara

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Árvai Károly

Csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara elképesztő fölénnyel nyerte meg a női kajak egyesek 500 méteres versenyét az idei második olimpiai válogatón. A Budapesti Honvéd klasszisa ezzel bekerült az Európa-bajnokságon induló keretbe és az olimpiai csapatba is, ráadásul nem hivatalos világcsúccsal utasította maga mögé a magyar mezőnyt – írta meg az Origo. A remek eredményt követően a magyar sportoló édesapja, Csipes Ferenc drámai hangvételű interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben sok mindenről lehullt a lepel az ominózus üggyel kapcsolatban.

20220527-60-tum
Csipes Ferenc szerint Kozák Danuta nem mondott igazat, amikor molesztálással vádolta meg őt
Fotó: Tumbász Hédi / Forrás: Nemzeti Sport

Provokálta Csipest

A hét elején Kozák meglepő és drámai hangvételű Facebook-posztban fordult a nyilvánossághoz: molesztálással vádolta meg Csipes Ferencet, az 1988-as szöuli olimpia bajnokát. Kozák szerint Csipes abúzálta őt, minősíthetetlen megjegyzéseket téve rá. A szegedi válogató csütörtöki napja után Csipes Ferenc a Magyar Nemzetnek adott részletes és drámai hangvételű interjút. Elmondta, hogy ez a történet nem szólt másról, mint hogy Kozák az ő lányának farvizén (azaz sikereinek az árnyékában) akart kijutni az olimpiára.

Amikor szerda este kilenc óra felé bementem a szolnoki edzőtábor társalgójába, hogy vacsorázzak és a kollégáimmal együtt meccset nézzünk, Kozák Danuta már ott gyúratott. A jelenléte azért lepett meg, mert a csapat többi tagjának kedd és csütörtök a gyúratás napja. Mint később kiderült, Dana egyedül élvezi azt a privilégiumot, hogy az ő kedvéért a masszőrünk, Klenyán Tamás akár a hétvégén és szerdán is leutazik Szolnokra

– kezdte mondandóját Csipes Ferenc.

Beszélgetésbe elegyedtünk, amiből aztán szakmai vita kerekedett. Úgy éreztem, Danuta provokál engem. Szó szót követett, a vita lezárásaként kétségtelenül vállalhatatlan sértést vágtam Danuta fejéhez, amiért most a nyilvánosság előtt is elnézést kérek. Minden egyéb viszont csúsztatás, szemtanúk is igazolhatják, hogy szó sem volt molesztálásról, pláne nem abúzusról. Aki ismer, pontosan tudja, hogy nem ilyen vagyok

– nyilatkozta az olimpiai bajnok edző, aki arra a vádra is reagált, miszerint gyakran ittas állapotban dolgozott.

Csipes Tamara farvizén evickél

Csipes szerint ennek semmi köze a vitájukhoz Kozák Danutával.

Nem titok, hogy esténként szeretek meginni egy-két pohár bort. Ha nem iszom egy kortyot sem, ugyanúgy kifakadok a vita hatására. Nem az bánt, hogy Danuta ország-világ elé tárta a dolgot, hanem az, hogy valótlanságot írt. Azért zártam le nem éppen úriemberként a vitát, mert az összes szakmai alapú felvetésemre gúnyosan válaszolt. Nem volt mindig így

– idézett fel Csipes Ferenc egy 2008-as esetet, amikor az ő szavaival élve négy év alatt kétszeres olimpiai bajnokot faragott Kozák Danutából.

Tisztelem, becsülöm Danutát, hogy két gyerek után is visszatért, de az igazságtalan, hogy Tamara farvizén akart kijutni az olimpiára

– mondta el kendőzetlen őszinteséggel Csipes, aki szerint Kozáknak már nincs esélye bekerülni az olimpiai csapatba. A Szegeden rendezett kajak-kenu olimpiai válogatón a női K1 500 méteres számban a hatszoros olimpiai bajnok, Kozák Danuta hatodik lett, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a magyar sport egyik legendája 37 évesen nem lesz ott a párizsi olimpián.

Csipes tanítványai bizonyítottak meghurcolt edzőjüknek, Kopasz megállíthatatlan volt

A csütörtökön egyesben aratott győzelme után Csipes Tamara párosban is győzött a szólóban második Gazsó Dorka társaként a Szegeden zajló kajak-kenu válogató, így a Kozák Danuta-ügye által kavart vihar végleg lecsengeni látszik a párizsi olimpia előtt. A férfiaknál Kopasz Bálint az első számú hazai riválisára Varga Ádámra több mint négy másodpercet vert K-1 1000 méteren annak ellenére is, hogy az olimpiai bajnokot magánéletbeli problémák hátráltatták.

Megvan a női kajak csapat

Lucz Anna és a három éve a négyessel olimpiai bajnok Hadvina Dóra kapta el a legjobban a rajtot a a női K-2 500 méteres döntőjében, de Gazsó Dorka és Csipes Tamara hamar átvette a vezetést, és fél távnál már nem lehetett kérdéses a győzelmük – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Sokkal inkább az volt izgalmas, vajon a harmadik helyen utazó Fojt Sára, Pupp Noémi duó befogja-e Hadvináékat, de Csipes Ferenc fiatal tanítványai nem okoztak csalódást, s remek hajrával bejöttek a második helyre. Csipes Tamara, Gazsó Dorka, Fojt Sárak és Pupp Noémi egyaránt az utóbbi napokban meghurcolt Csipes Ferenc tanítványa, az edző az egyesek tegnapi viadala után tehát újabb fényes győzelmet aratott.

A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki csütörtökön hatodik lett egyesben, sem párosban, sem négyesben nem nevezett. A jövő heti Európa-bajnokságon Csipes, Gazsó, Fojt és Pupp alkotja a négyest, sőt még valószínűbb, hogy a párizsi olimpián is e négy sportoló alkotja a női kajakos csapatot. A férfiak versenyében K-1 1000 méteren Kopasz Bálint ellenállhatatlanul szerepelt, és ez a magyar éremesélyek szempontjából nagyon jól előjelnek tűnik a párizsi olimpia előtt.

Kopasz megállítathatlan

Csupán három fő részvételével rendezték a kajak egyes ezer méteres döntőt, ahol Varga Ádám és Szántói-Szabó Tamás úgy 250 méterig tartotta a lépést Kopasz Bálinttal – írta meg a Magyar Nemzet. Aztán előbb Szántói Szabó szakadt le, de féltávnál már Varga Ádám is jelentős hátrányban volt. Az olimpiai címvédő végül hatalmas fölénnyel, több mint négy másodperces előnnyel, 3:26 perces kitűnő idővel győzött.
„Szeretném tartani a formát, de talán picit még fejlődni is tudok még az olimpiáig a gyorsító munkával” – jegyezte meg Kopasz Bálint a futam után, hogy magánéletbeli problémák hátráltatják, ami sok energiáját elszívja. Kopasz idén még veretlen, győzött az első válogatón és a szegedi világkupán is, s természetesen esélyesként várja a jövő heti Európa-bajnokságot is. Magyarország 16 kvótával gazdálkodhat a párizsi olimpiára, hat férfi és négy női kajakossal, valamint három-három férfi és női kenussal. Az Eb-n induló válogatottat várhatóan hétfőn, az ötkarikás csapatot pedig a tervek szerint július 2-án hirdetik ki.

Eredmények

női K-2 500 m:

1. Gazsó Alida, Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:38.726 p

2. Pupp Noémi, Fojt Sára ( Atomerőmű SE, Kovács Katalin Akadémia) 1:39.834

3. Lucz Anna, Hadvina Dóra (UTE, Szolnoki KKK) 1:40.160

korábban:

férfi C-1 1000 m:

1. Adolf Balázs (Ferencváros) 3:50.945 p

2. Fejes Dániel (Budapesti Honvéd SE) 3:52.095

3. Kollár Kristóf (Atomerőmű SE) 3:57.801

férfi K-1 1000 m:

1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:26.229 p

2. Varga Ádám (KSI SE) 3:30.363

3. Szántói-Szabó Tamás (Vasas SC-ARC-S Group) 3:37.397

szétlövések:

férfi K-2 500 m:

1. Nádas Bence, Tótka Sándor (MVM Szegedi VSE, UTE) 1:29.188 p

2. Kurucz Levente, Opavszky Márk (Plastex Kanizsa KKK, MTK) 1:29.538

női C-2 500 m:

1. Kiss Ágnes, Nagy Bianka (MVM Szegedi VSE) 1:56.071 p

2. Bragato Giada, Benkucs Kíra (Tiszaújváros, Merkapt-Mekler László SE)1:59.407


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában