A New York-i élet bűvöletében

2023.03.31. 15:00

Szick Petra: Életem legjobb hete volt

Az egykori szépségkirálynő Szick Petra, aki köztudottan nagy Puskás-rajongó is, az elmúlt egy hetet a túlparton töltötte. Bár ezúttal a labdarúgó szenvedélyének nem élt, de másik megszállottságának, New Yorknak igen. Mint mondta, eddigi életének legjobb napjain van túl.

Kecskés Zoltán

Életképek a New York-i utazásról.

Forrás: Interjúalany

Több mint félév után repült ismét az amerikai kontinensre az alcsúti felmenőkkel bíró húszaséveiben járó modell, ahol úgy érzte magát, mint ha a nagysikerű Gossip Girl (A pletykafészek) sorozatba került volna. Már az odafelé vezető útja is egy filmbeli véletlen találkozással kezdődött, ugyanis a reptéren összefutott jó barátjával, Curtissel, így együtt utaztak a világ egyik legpezsgőbb és legizgalmasabb városába, amely ezúttal sem hazudtolta meg magát. Petrával egyenesen madarat lehetett volna fogatni élménybeszámolójakor.

– Hivatalosan ügyintézés, illetve néhány teli bőrönd miatt utaztam ki Amerikába. Magam is meglepődtem, de az előbbit egy nap alatt letudtam, így  utána az élvezeté maradt a főszerep. Városnézés, Amerikai Természettudományi Múzeum, randizás és természetesen Curtis koncertjére is ellátogattam, ahol számos magyar bulizott hajnalig. Nagyon hálás vagyok, hogy mindezt átélhettem, ez volt életem eddigi legjobb hete. Úgy érzem, mintha párhuzamos dimenziók között léteznék. Van az amerikai és a magyarországi Petra, mindegyiket nagyon élvezem. Itthon munkát váltottam és egy kereskedelmi csatornán élhetem ki kreativitásomat, míg a távoli kontinensen modellként, és az ottani barátaimmal olyan, mintha egy tinisorozatba csöppentem volna, mintha én lennék a mindentudó blogger, „Pletykacica” Manhattan Upper East Side-ján él. Egyszóval  Magyarország és Amerika is a szívem csücskei, de hogy hol fogok végérvényesen letelepedni még magam sem tudom, ez még a jövő zenéje. Egy biztos, nyáron ismét a túlpart felé veszem az irányt, addig is a magyar Petra maradok.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!