Megfordult az énekesnővel a világ az elmúlt években

2023.05.06. 20:00

Nem akármilyen fellépésre készül Radics Gigi a Zsúron

Május utolsó hétvégéjén, az egyik legtehetségesebb énekesnő, Radics Gigi is színpadra lép a Zsúron. Az énekesnő elbűvölő hangjával és káprázatos előadásmódjával garantáltan felejthetetlen élményt nyújt majd a kilátogatóknak. Egyebek mellett erről a fellépésről faggatta a FEOL a Megasztár tehetségkutató egykori győztesét, de természetesen az anyaság kérdése mellett sem mehettünk el szó nélkül.

Kecskés Zoltán

Radics Gigi: Az Alcsúti Arborétum gyönyörű helyszín, szuper programok lesznek, ezért nem volt kérdés, hogy megyek, hálás vagyok a meghívásért.

Fotó: Gigi Production

Kedves Gigi! Emlékeszem, mintegy 6-7 éve beszélgettünk még a Dal című műsor kapcsán, amikor a Végtelen hajó című számoddal szeretted volna meghódítani Európát. Azóta történt egy és más. Ha stílusos szeretnék lenni, akkor azt mondhatnám az egyik slágeredből idézve: „nagyot fordult velem a világ". Hogyan tekintesz vissza az eltelt esztendőkre?

– Az az interjú sem most volt (nevet). A Végtelen hajó viszont mindig kedves lesz a szívemnek, mivel a legjobb barátommal írtuk közösen és a sok éves barátságunkat szimbolizálja. Sokszor eltűnődöm azon, hogy milyen gyorsan megy az idő, mennyi minden van már mögöttem, pedig csak 27 éves leszek augusztusban. Mondom, hogy „csak", pedig legtöbbször én magam már soknak érzem. 11 éve már, hogy megnyertem a Megasztárt, énekeltem a világ legtávolabbi szegleteiben is, ráadásul azóta született egy gyönyörű kislányom is. Tényleg nagyon sok minden történt velem, mondhatom, hogy közben igazán felnőttem és most már teljes mértékig önazonos tudok lenni a zenémben is. Tavaly kezdtem szöveget írni a dalaimhoz és ezzel együtt most úgy érzem megérkeztem, mindent én irányítok a karrieremben. Most is épp egy új magyar nyelvű lemezre készülünk a kedvenc produceremmel, egy letisztult, felnőtt, érett Radics Gigit szeretnék megmutatni a közönségnek. Az, hogy anyává is váltam időközben tette teljessé az életemet és a boldogságomat. A kislányom is már lassan 3 éves lesz, szóval az idő tényleg csak rohan. Egyébként Bellának is köszönhetem az új zeneiségemet, mert azóta, hogy megszületett, még több az ihletem, a zenei ízlése pedig folyamatosan alakul és ez is befolyásol engem. Régen sokkal több rap, r’n’b zenét hallgattam, most több relaxációs zenét és komolyzenét, ha pihenésre vágyom. A pihenés, mint fogalom is átértékelődött az életemben, már nemcsak testi értelemben van szükségem rá, hanem spirituálisan és szellemileg is.

Hogyan telnek a mindennapjaid, amikor a munka nem szólít el otthonról a kislányod mellől? Hétköznapokban a háziasszony szerepben tündökölsz?

– Az életem egy olyan szakaszba érkezett, amikor már a családomért is felelős vagyok, nem csak magamért. Ezért minden erőmmel igyekszem otthon is megfelelni, mivel Bella rengeteg energiát és figyelmet igényel, és persze rengeteg főzök, játszunk, tanulunk. Szakmailag is keresem a kihívásokat, most nem régen épp Erdélyben voltam énekelni több tízezer ember előtt, aztán hamarosan Qatarba utazom. Ezek a dolgok feltöltenek. Szerencsére rengeteg felkérésem van, a közönség pedig mindig nagyon hálás. Ráadásul egy új szakmai szerepben is kipróbáltam magam az elmúlt hónapokban, de erről most még sajnos nem beszélhetek. A sajtómegjelenéseimet viszont visszavettem az elmúlt években, úgy érzem a magánéletemet igyekszem inkább megélni és nem az újságok hasábjain, vagy az online cikkekben olvasni mindenféle hangzatos címekkel. Ha valamit közölni akarok, akkor azért ott vannak az online csatornáim, ahol például hamarosan egy új klipet fogok bemutatni!

 

„Kislányomnak, Bellának is köszönhetem az új zeneiségemet, mert azóta, hogy megszületett, még több az ihletem, a zenei ízlése pedig folyamatosan alakul és ez is befolyásol engem."

 

Mindezek után csapjunk is bele a közepébe. Nyakunkon a május, kezdődik a fesztivál szezon és örömmel olvastam a neved a Vál-völgyi Zsúr fellépői között. Hogyan jött a felkérés?

– Szeretem a fesztiválokat fellépőként is és egyébként szórakozásnak is. Az Alcsúti Arborétum pedig gyönyörű helyszín, egyszer már énekeltem ott, most is szuper programok lesznek, ezért nem volt kérdés, hogy megyek, hálás vagyok a meghívásért.

Egy megújult zenei repertoárral érkezik Gigi a  Vál-völgyi Zsúrra.
Fotó: Gigi Production

Mivel készülsz a Zsúrra? Milyen Gigit láthatnak majd a kilátogatók? Rendszeres zsúrozóként annyit elárulhatok, rengetegen megfordulnak, tehát jó hangulatban és rajongókban nem lesz hiány!

– Egy megújult repertoárt fog látni tőlem a közönség, a zenekarommal úgy érzem mostanra kapcsolódtunk össze igazán, már egy-egy pillantásból is értjük egymást. Ami biztos, hogy sok-sok sláger és rengeteg magas hang lesz a koncerten. (nevet) Viccet félre, szuper koncerttel készülünk és várunk mindenkit szeretettel!

Milyen lesz a fellépő ruhád, ha erről elárulhatsz valamit. Tudom, hogy te nagyon is adsz a megjelenésre, a látványra?

– Mostanában a letisztult dolgokat szeretem. A dívás vonalat elengedtem kicsit, az anyasággal együtt praktikus öltözési szokásaim lettek, szeretem az oversize ruhákat, a natúr színeket. Persze most is nagyon kedvelem a nőies, szexi darabokat, de hogy pontosan mit fogok a Zsúron viselni, az még hadd legyen meglepetés! 

Kislányod, Bella is veled tart? 

– Bellát igyekszem kímélni, bár élvezi a koncerteket és a zenét, neki az a rengeteg ember még sok egyszerre, de majd meglátjuk, lehet, hogy meglepnek Áronnal a backstageben. A családom többi tagja és a barátaim viszont szokás szerint biztosan ott lesznek velem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!