Születésnap

2023.07.04. 21:00

Hetvenhetedik születésnapját ünnepli a Fehérváron játszó Trokán Péter színművész

Volt már Apponyi Albert Sárosi István Trianon című darabjában, de a magáénak tudhatja a Szikora János rendezte Bölcs Náthán címszerepét is.

Szanyi-Nagy Judit

Trokán Péter mint bölcs Náthán a Vörösmarty Színház színpadán idén áprilisban

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A fenti leírás a kultikus Szomszédok című sorozatból is ismert Trokán Péter színművészre igaz, aki ezen a napon, július 4-én ünnepli 77. születésnapját. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész 1946. július 4-én, Újpesten született. Színészi pályáját a Nemzeti Színház stúdiójában kezdte 1969-ben, majd az évtizedek során társulati tag volt számos fővárosi és vidéki színházban. Országos népszerűségre Szelényi Jánosként tett szert, akit a már említett Szomszédok című sorozatban alakított. 2020 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.

Futballmeccs a Krisztina körút és a Kereszt utca sarkánál 1984-ben: fehér sapkában Eperjes Károly, jobbra világos melegítőben Trokán Péter
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Feleségével, Papadimitriu Athinával két lányukat, Annát és Nórát sosem "nevelték" arra, hogy színészek legyenek, az élet mégis úgy hozta, hogy mindkét gyermek a színpadon, a filmvásznon találta meg számításait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!