Frissen Fejérből

2023.09.26. 11:30

Ön részt vesz Kisláng eloltásában?

A magyar nyelv már csak azért is a világ egyik legszebbje, mert annak használói sokféleképpen megmutathatják kreativitásukat.

Szanyi-Nagy Judit

A település neve adott volt a szópoénhoz

Fotó: Archív (Pesti Tamás) / Fejér Megyei Hírlap

Újonnan például a Facebookon kezdtek el terjedni az őrültnél őrültebb események, amelyek egyikére-másikára talán olvasóink is meghívást kaptak. Vagy legalább egy ismerősük jelezte, hogy részt vesz valamelyik történésen.

Távolabbról indulva arra buzdítanak, hogy 2024. szeptember 21-én "Legyünk tömegesen egy időben Kéthelyen", hogy 2024. március 2. és 7. között vegyünk részt a "Soltvadkert megszelídítése, majd Büdös-tó illatosítóval dobálása" című programon, vagy hogy "Balatonvilágos sötétítése redőnyökkel és függönyökkel" 2025. augusztus 1-jén közös erővel valósuljon meg. Fejérhez közeledve e hét szombatra, szeptember 30-ára találunk eseményt, méghozzá "Simontornya focipálya fűszál számolás" néven. Ha pedig valaki helyben, de időben egy kicsit távolabbra is tervez: 2024. január 1-jén "Kisláng eloltása" a cél.

Szerkesztőségünk a Fejér megye egyes településein élőknek a következő eseményeket ajánlja:

  • Tegyük asztalossá és fessük feketére Székesfehérvárt!
  • Kicsinyítsük le Nagyvenyimet!
  • Szökkenjünk Szárba'!
  • Nézzük meg, van-e vaj a Füle mögött!
  • Telepítsünk Seregélyesre darukat és nevezzük át Darvasra!
  • Miután elmentünk a boltba kenyér', menjünk el Isztimér is!
  • Gasztropercek a pincéknél: Etyek vagy ne Etyek?
  • Nagylók befogása és közös idomítása

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!