Új ajtókat nyitott meg a Tündérszépek

2024.03.16. 18:00

Mészáros Réka: Ilyen élményt nem szabad kihagyni!

Emlékeznek még arra a bájos, perkátai leányzóra, Mészáros Rékára, aki bár anno sokat hezitált, végül belevágott a Tündérszépek versenyébe és 2020-ban egészen az országos döntőig menetelt. A FEOL megkeresésére Réka elmondta, a Fehérvár Szépe és a Tündérszépek versenye olyan önbizalmat adott számára, amit a későbbiekben is kamatoztatni tudott, így arra biztat mindenkit, hogy jelentkezzen!

Kecskés Zoltán

A 2020-as Tündérszépek országos döntőse, Mészáros Réka sokat köszönhet a szépségversenynek.

Fotó: Zsedrovits Enikő / Archív

– Először is rengeteg tapasztalattal gazdagodhattam, új barátokra tettem szert a megmérettetés során. Egy álom volt a verseny az elejétől kezdve, a profi fotózáson keresztül a bemutatkozó kisfilm forgatásán át a mentorok útmutatásain keresztül, minden. Ilyen élményt nem szabad kihagyni! – mondja csillogó szemekkel Réka, miközben láthatóan magával ragadják azok a pozitív érzések, amit akkoriban átélt. Majd fülig érő szájjal meséli tovább, hogy gyakorlatilag a Tündérszépek új ajtókat nyitott meg előtte, mindemellett magabiztosabbá tette.

A versenynek köszönhetően sok fotózást, divatbemutatót és konferálást tudhat már magáénak.
Fotó: Szloboda Bianka

Nevezz még most a Tündérszépek versenyére, mielőtt betelnek a helyek!

Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatát annak, aki ezt kéri. Fejér vármegye szépségei Veszprém, valamint Zala hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. A regionális előválogató április 8-án indul. NEVEZZ MIELŐBB, mert a regionális fordulóba legfeljebb ötven hölgy juthat be. A zsűrizés a jelentkezéssel együtt indul!

– A versenynek köszönhetően sok fotózást, divatbemutatót, konferálást tudhatok már magam mögött, sőt, a tapasztaltakat felhasználva elindultam és bekerültem a Nemzet Szépe versenyre, ráadásul a Top 10 legszebb lány között voltam, ami régi nagy álmom volt. Arra biztatok tehát minden lányt, hogy jelentkezzen és próbálja ki magát, hiszen semmi veszíteni valója nincsen. Én személy szerint rengeteget tanultam a Tündérszépeken: megmutatták, hogy kell mozogni a színpadon, kommunikációs tréningeken vettünk részt, különböző izgalmas programokkal készültek a döntős lányoknak, mindezek alatt pedig igazi csapattá kovácsolódtunk. Néhány lány például tovább ment ezen a pályán, van aki a Miss Balaton színpadán mutatta meg szépségét, de Magyarország Szépét pár évvel ezelőtt a Tündérszépek királynője nyerte meg. Úgy gondolom, ez már nem akármilyen ajánlólevél a jövő jelöltjeinek – fűzte hozzá a perkátai hölgy, aki végül hasznos tanácsokkal is ellátta a jelentkezőket.

„Egy álom volt a Tündérszépek az elejétől kezdve, a profi fotózáson keresztül a bemutatkozó kisfilm forgatásán át a mentorok útmutatásain keresztül, minden." 
Fotó: Szabó Sándor

– Az egyik legfontosabb,  hogy a lányok magukat adják. Megtanultam az évek alatt, hogy nem minden a külső, hiszen a szépség egy összetett dolog,  minden embernek más a szép. Úgy gondolom, a külső szépség mellett nagyon fontos megmutatni belső értékeinket is, hogy ragyoghassunk a kifutón, vagy a kamera előtt! – zárta a beszélgetést Réka, aki még ma is büszke rá, hogy megyénket képviselhette az országos döntőben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!