Klébert Antal: A szavannák madarainak nyomában

Klébert Antal az otthonában fogad bennünket; hogy jó helyen járunk, azt a ház előtt álló zöld terepjáróból tudjuk. Beljebb lépve érdeklődési körét sem tagadhatná: a falakon madarakat ábrázoló képek lógnak – mint megtudjuk, az egyik portréalanyt testközelből ismeri a szakember. Aztán kicsit távolabbi tájakra evezünk: Antal ugyanis januárban Afrikában járt, mintegy egy hónapon keresztül.

- Egy baráti társaság tagjaival már évtizedek óta tartjuk a kapcsolatot – kezd bele a természetvédelmi őr -, lényegében a természet szeretete, a madarak iránti vonzalom hozott össze minket. Általában hosszú gyűjtögetés után, két-három évente ellátogatunk egy-egy célországba. Az első utunk Spanyolországba vezetett, de jártunk már Ománban és kétszer Etiópiában is. Ezúttal Ugandát és Ruandát látogattuk meg, és bár nem ez volt az első afrikai utunk, mégis más élményeket kínált a két helyszín. Ugyanis, míg Etiópia nem a klasszikus, szavannával és az ott élő állatokkal tarkított hely, addig Uganda és Ruanda éppen olyan, ahogyan azt Afrikáról képzelnénk – meséli Antal.

Az adott évi úti célt a madárállomány alapján választják ki, a természetőrt leginkább a ragadozó madarak érdeklik. Mint mondja, nagy fizikai és mentális kondíció kell egy-egy ilyen úthoz.

- A csomagokat tekintve 30 kilogramm volt a limit, az útipoggyászt nem számítva. Pedig egy ilyen túrának vannak kötelező elemei: a kézi távcső, a fotós felszerelés (táska, váz, objektívek, pótakkumulátor), állvány, spektív, laptop, navigáció és hálózsák. Egyedül a ruhán lehet spórolni, bár a bakancs kötelező elemként itt is elkél. Ételként egyedül energia- és müzliszeleteket vittünk – részletezi.

Nem ragaszkodtak a luxushoz, fő céljuk a nemzeti parkok és a madárélőhelyek felfedezése volt. Az autójukon felállított sátorban aludtak, és – a gyors tempó miatt – öt nap elteltével nyitották ki először a bőröndjüket és a tisztálkodó felszereléseiket.

- A program lényegében sötétedéstől sötétedésig tartott. Reggelire – sárgája nélkül készült – tojásrántottát ettünk, a kapott banánt pedig eltettük ebédre. Délben a tartalékgyümölcshöz vettünk még mangót és ananászt is. Napközben terepjárót béreltünk, azzal jártunk, de meg kellett szoknunk a jobbkormányos közlekedést, a földutakat és az állatokat. Emellett több alkalommal vezetőt, úgynevezett rangert igényeltünk, hiszen mégiscsak ők ismerik a madarak pontos lelőhelyeit – magyarázza.

Volt olyan madár, amit négy órán át kerestek: az ugyanis csak a világ két pontján található meg, és éppen a kipusztulás szélén áll. De nagy sikerélményt jelentett számukra az is, hogy egy papiruszmocsárnál papucscsőrű gólyával találkoztak: ha akkor és ott nem látják, nincsen több esélyük. Persze a madarak mellett más élőlényekkel is összefutottak: az első napon leopárdot láttak, később pedig a szavannák „hagyományos” állatait figyelhették meg, például elefántot, bölényt, zsiráfot és zebrát. A nagyobb folyókban krokodilokkal és vízilovakkal is találkoztak.

A síkságok mellett 2500 méter magas hegyvidéki esőerdőkbe is ellátogattak. Ez a vidék ismét másfajta kondíciót követelt: a meredek út és a párás levegő jócskán igénybe vette a szervezetüket.

A betegségekkel szemben felkészülten érkeztek, hiszen a vízum feltétele volt a sárgaláz elleni oltás megléte. A malarone nevű maláriás gyógyszert a teljes túra ideje alatt szedték: ez a szúnyogcsípést nem tudja megakadályozni, de védettséget ad a betegség kifejlődésével szemben. Azonban a cecelégy-csípéseket így sem tudták elkerülni.

Az utazások előtt sokat készülnek: könyveket olvasnak, részletesen áttanulmányozzák a madarakat. Ez elengedhetetlen része a túrának, ugyanis van, hogy egy lombkoronából kilógó farokról vagy csőrről kell felismerniük az adott fajt. Az azonban a képek láttán elmondható: a sok levarrt (megfigyelt) madárnak köszönhetően sikeres volt az afrikai út.