Dohányzásmentes Világnap

2018.05.31. 07:00

A cigaretta erősebb függőséget alakít ki, mint a legtöbb kábítószer

Május 31. a WHO, az Egészségügyi Világszervezet Dohányzásmentes Világnapja. A szervezet az idén a világnap középpontjába a dohányzás által okozott szív- és érrendszeri problémákat állította.

Borsányi Bea

A dohányosok csak 1–2 százaléka képes egyik napról a másikra letenni a cigarettát.

Fotó: Shutterstock

Dohányzás: egy ugrás a sötétbe

A dohányzás nem csak a tüdőt és a légutakat károsítja, hanem a szívet is, Magyarországon pedig a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok között szerepelnek. Erről sokat írtak már, ám a szakemberek többsége tudja, a „bagósokat” ezzel nem lehet meggyőzni. A világon jelenleg mintegy egymilliárd ember dohányzik. A WHO legfrissebb adatai szerint évente 7 millióan halnak meg a dohányzás következtében, ebből közel 900 ezer ember passzív dohányzás miatt. A felnőtt magyar férfi lakosság 40, a nők 30 százaléka dohányzik. Mindeközben a nőknél a rosszindulatú daganatos betegségeknél a tüdőrák átvette a vezetést az emlőráktól. Utóbbiakat már Pásztor László, megyei tisztiorvos tette hozzá, aki közel egy évtizede foglalkozik többek között megelőzéssel, egészséges életmódra neveléssel.

A fotó szerzői a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulói; Horváth Csongor és Székely Kolos Mátyás. A kép a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának 2015. évi „Mondj nemet a” c. pályázatán 2. helyezést ért el.

– Ha megelőzésről van szó, a dohányos szülőket szólítanám meg, és kérném arra, beszélgessenek gyermekeikkel erről a káros szenvedélyükről! Mondják el nekik, hogy szívesen leszoknának a dohányzásról, de nem tudnak, mert a cigaretta erősebb függőséget alakít ki, mint sok kábítószer. Mondják el azt is, hogy az egyetlen módja annak, hogy ezt a csapdát elkerüljék az, ha ki sem próbálják a cigarettát. Aki ugyanis egyszer már kipróbálta, nem tudhatja, milyen lesz a dohányzáshoz való viszonya. Olyan ez, mint egy ugrás a sötétbe.

Egyetlen cigaretta is függőséget okozhat

Az emberek egy része akár egyetlen szál cigarettától is függővé válhat. A legjobb tehát, ha soha egyetlen szálat sem szívnak el. Aki rászokott, sajnos nem biztos, hogy képes lesz leszokni. Általában a dohányosok 1–2 százaléka képes csak egyik napról a másikra megszabadulni ettől a káros szenvedélytől, további 3–5 százalék orvosi segítséggel tudja letenni a cigarettát. Utóbbi a ma már ingyenesen hívható 06 (80) 200-493-as zöldszámon kérhető.

Pásztor László, tisztiorvos
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A dohányzásról való leszokással javulnak az egészségügyi kilátások. Már 12 órán belül normalizálódik a vér szén-monoxid-szintje, 2–12 héten belül javul a keringés és a légzésfunkció, 1 évvel a leszokást követően a koszorúér-betegség kockázata már csak fele a dohányosokénak, 5–15 évvel a leszokást követően az agyvérzés kockázata megegyezik a nem dohányzókéval és 15 évvel a leszokást követően a koszorúér-betegség kockázata megegyezik a soha nem dohányzókéval.

– Az állam az utóbbi időben sokat tett a dohányzás és a passzív dohányzás visszaszorítására. Ilyen például a Nemdohányzók védelméről szóló törvény, amelynek hatékonyságáról sajnos nincsenek hazai adataink. Magyarországon 2012 óta tilos a dohányzás a zárt munkahelyeken és a közösségi terekben. Ám Írországban és Angliában, ahol nálunk korábban bevezették ezt, kimutatták, hogy csökkent a szívinfarktusos, vagy az asztmás megbetegedések száma. Idesorolható a dohánytermékek árának többszöri emelése is, amit én kiterjesztenék a vágott dohányra is. Az viszont már biztos, hogy jövő évtől a cigarettásdobozok nem lehetnek figyelemfelkeltők, csak egyszínű barnák és minimális márkajelzéssel ellátottak, hogy kevésbé legyen vonzó a termék – mondta el befejezésül Pásztor László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában