Bajokat okozhat és betegségre is utalhat

2018.12.12. 15:30

Horkolni nem jó

A horkolás viszonylag sok emberre jellemző, de nem csak azért érdemes foglalkozni vele, mert rontja az alvásminőségüket, vagy zavarják a hálótársukat.

Borsányi Bea

Segít, ha nem a hátunkon, hanem az oldalunkon alszunk

Forrás: shutterstock

A horkoló hang akkor jelentkezik, amikor a levegő a szájból vagy az orrból a tüdő felé áramolva a járatok valamiféle dugulása vagy elkeskenyedése miatt vibrál. Minél inkább blokkolt a levegő útja, annál jobban kell a testnek dolgoznia, mely megterhelheti a szívet. A hangosan horkolóknak 40 százalékkal nagyobb az esélyük a magas vérnyomás kialakulására, 34 százalékkal nagyobb a valószínűsége, hogy szívinfarktust kapnak és 67 százalékkal nagyobb az esélyük a stroke-ra. Amikor többször is felébrednek miatta, vagy már a légzésüket is zavarja, az komoly problémára utal. Legtöbbször a tartós horkolás az egyik jele az alvási apnoenak: a beteg légzése többször is leáll alvás közben, és akár százszor is felébredhet emiatt egy éjszaka alatt, anélkül, hogy emlékezne rá. Az apnoe a horkolók körülbelül 50-60 százalékánál fordul elő.

Segít, ha nem a hátunkon, hanem az oldalunkon alszunk
Fotó: shutterstock

A horkolás, amelynek ugyanakkora az előfordulási aránya a nők körében, mint a férfiaknál, az életkorral egyre rosszabbodik. Mit lehet tenni? Csökkenthető a horkolás erőssége, ha elkerüli a nehéz vacsorákat, nyugtató hatású antihisztaminokat és alkoholos italokat lefekvés előtt. Segít, ha nem a hátán, hanem az oldalán alszik, illetve azonnal kezeli az allergiás és megfázásos betegségeket, melyek nehezítik a légzést. Figyeljen az ideális testsúly megtartására is!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában