alkalmat adhat a köszönetre

2019.07.13. 07:15

Itt a nagymamák napja! Július 13-án őket ünnepeljük!

A nagymamák – általában – vitathatatlanul jelentős szerepet töltenek be az unokák életében. Nekik is van világnapjuk.

Bokros Judit, FMH

A nagymama, s a vele való jó kapcsolat óriási érték

Fotó: Shutterstock

A hagyományos és hivatalosan is megünnepelt anyák napja mellett van már apák napja (június harmadik vasárnapja), s bizony nagymamák világnapja is. Ezt július 13-án, vagyis most szombaton ünnepelhetjük.

A Fiatal Családosok Klubja évről évre eseményeket, aktivitásokat, játékokat szervez a családokat érintő jeles napok köré, így most a nagymamák lesznek a középpontban – tájékoztatott a szervezet, amely szeretné felhívni a figyelmet erre a napra és a nagymamák szerepének jelentőségére a család életében. Az ő segítségük, szeretetük és támogatásuk is fontos ahhoz, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek a családokban.

A nagymama, s a vele való jó kapcsolat óriási érték
Fotó: Shutterstock

Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a nagymamák azok, akik tapasztalatukkal segítik mindennapjainkat, elkényeztetik és szeretettel veszik körbe az unokákat, szabad órákkal – netán estékkel – ajándékozzák meg a szülőket, hatalmas lelkesedéssel vetik bele magukat az unokákkal kapcsolatos „feladatokba”, és emlékezetes ebédeket, süteményeket készítenek.

A nagymamák világnapja alkalmat ad arra, hogy beszéljünk arról: mind az édesanyák, mind az édesapák életében milyen jelentős szerepe van a nagyszülőknek. A segítségnyújtás, a mindennapok teendőiben való részvétel mellett a lelki segítség is sokat adhat ahhoz, hogy jó szülők lehessünk – fogalmaz a szervezet közleménye. A Fiatal Családosok Klubja július 13-ig játékot is szervez közösségi oldalán a világnap alkalmából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában