jelzés

2019.08.27. 16:50

Komoly kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód

Még a szakembereket is megdöbbentette a kísérlet végeredménye.

Forrás: Shutterstock

A 11 és 15 éves kor közötti dán iskolások mindössze egynegyede végez legalább egy órányi aktív testmozgást naponta – derült ki egy friss jelentésből, amely szerint a mozgásszegény életmód nagy egészségi kockázatot jelent a korosztály tagjaira nézve.

A Dán Egészségügyi Hatóság által közzétett jelentés 1677 diák bevonásával készült, akik csaknem egy héten át viseltek mozgásérzékelőt a csípőjükre erősítve.

Az eredmények megdöbbentették a kutatókat. Kiderült ugyanis, hogy

a 11 és 15 éves kor közötti gyerekek háromnegyede napi szinten csaknem 11 órát tölt ülve vagy inaktívan a hétköznapokon, míg szombaton és vasárnap akár a 12 órát is meghaladhatja a mozgás nélkül töltött órák száma.

A Dél-dániai Egyetem professzora, Jens Troelsen „közegészségügyi problémának” nevezte az eredményeket és rámutatott arra, hogy azok „komoly kihatással lehetnek az ország egészségügyi rendszerére” a mozgásszegény életmóddal összefüggő betegségek révén.

Troelsen szerint az eredmények hátterében

elsősorban a mobiltelefon, az internet és a számítógépes játékok állnak.

A szakember megjegyezte, hogy az elmúlt 10-20 évben megsokszorozódott az elektronikus eszközök száma Dániában, ami azt jelenti, hogy hamarosan nem lesz olyan gyerek az országban, aki előtt ne lenne egy okostelefon vagy egyéb eszköz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában