Drogszerzés helyett céljuk már a szermentes élet

Amennyire egyeseket riaszt, másokat annyira vonz a drogozás, az alkoholfogyasztás, főleg fiatalon. Kipróbálni valami izgalmasat, ami extra élményt ad, vagy használni valamit, ami kissé kivon a hétköznapokból, eltávolítja az ott felmerülő problémákat – a tapasztalat szerint leginkább ezekért kezdenek különféle függőségeket okozó szereket fogyasztani az emberek. Sok fiatal így akar bekerülni egy-egy társaságba, vagy azzal bizonyítja vagányságát, bátorságát, hogy ki meri próbálni a füves cigit, a dizájner drogot. Innen aztán egyenes út vezethet a függőséghez.

Meg akarják változtatni az életüket!

A leszokás általában nehéz, és tartósan nem is nagyon megy támogatás, kezelés nélkül. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon az egyik helyszín, ahol hazánkban segítséget lehet kérni, ahol be tudják fogadni azt, aki önként vagy a környezete hatására úgy dönt, megpróbálkozik a terápiával. A keresztény szellemiségben működő otthon két külön részlegen foglalkozik a 10–18 éves serdülőkkel és a 18 év fölötti felnőttekkel. Amint a minap egy műhelybeszélgetésen hallhattuk: a terápia hasonló, s van összeköttetés a két részleg, a lakók között, ám az életkori sajátosságok miatt szükséges az elkülönítés.

A házban csak férfiak vannak, velük foglalkozik segítőkkel Orsolics Zoltán Zénó, a serdülő­részleg, valamint Salamon Sarolta, a felnőttrészleg vezetője. Ők beszéltek az otthon belső életéről, a terápiáról, amely alapvetően két síkon – egyéni esetkezeléssel és közösségi foglalkozásokkal –, lépcsőzetesen zajlik. Rajtuk kívül pedig jelen volt az otthon kápolnájában két felnőtt és két serdülő szenvedélybeteg, akik elmesélték történetüket. Közülük most a 28 éves Menyhárt Balázs és a 32 éves Nagy Dávid tanulságos sorsáról olvashatnak.

Úgy érezték, a drogozás összetartja őket

Balázs hét hónapja van az otthonban, s ott tudta meg, hogy örökbe fogadott gyermek. Ez nagy fordulópontot jelentett a terápiában, mert úgy érzi, azóta tud igazán őszinte lenni magával és a szüleivel, s egyre inkább tudja a válaszokat a benne már korábban fölmerült kérdésekre – indította bemutatkozását.

Azt, hogy valami furcsa a családban, 12 évesen kezdte érezni. Nem találta a helyét, ki akart onnan szakadni. Az iskolában pedig – mivel kedves, jó gyerek volt – kiközösítve érezte magát. Talált egy társaságot, hasonló srácokkal, s mivel ott ment a füvezés, hát kipróbálta. Úgy érezték, a drogozás összetartja őket, kívül állnak a társadalmon, meg mernek tenni valamit, amit mások nem.

Amikor bekerült egy hatosztályos gimibe, elhatározta: durvább lesz, olyan, mint azok az emberek, akiktől félt. Ez azonban azon a helyen nem működött, mert ott a tudást ismerték el. Így akkor ezért közösítették ki Balázst. Elkezdett inni, megbukott, úgy gondolta, hogy inkább elmegy dolgozni. Terve nem annyira sikerült, bekerült viszont újabb drogos körökbe, s életvitel lett számára a szerhasználat.

– A célom a heroinozás volt – mesélte. Aztán rászokott a szintetikus anyagokra, kipróbálta az új pszichoaktív szereket, a biofüvet, a kristályokat – utóbbi nagyon bejött neki. Ekkor érezte először: bármit megtesz azért, hogy hozzájusson a következő adaghoz. Az első sokk akkor érte, amikor 22 évesen kiderült: rákos. Ebben az időszakban már elkezdett magával jobban foglalkozni, kereste, hol a helye a világban, s felismerte: dacból teszi tönkre magát, de igazából élni akar. Egy öngyilkossági kísérlet után segítséget kért, keresett pszichológust, s megpróbálta kideríteni, mi okozza a szorongását, miért nehéz beilleszkednie a normális életbe. Idővel leállt a drogról és az alkoholról, viszont elkezdett nyugtatókat szedni, mert csak utóbbi segítségével tudott boldogulni a hétköznapokban. Mégis, úgy érezte: nagyjából rendben van, jelentkezett egyetemre is. Fölvették, ám az első félév végén megivott egy sört. Egy hétre rá pedig újra heroint szúrt magának. Hirtelen került nagyon mélyre, talán mélyebbre, mint korábban. Ekkor érezte azt: radikális döntést kell hoznia, különben meghal. Az egyik nagyon rossz pillanatában fölhívta a Válaszút missziót, hogy azonnal be szeretne menni terápiára. Várnia kellett azonban, de szerencsére két hét után már volt helye.

– Most azért vagyok itt, hogy eszközöket kapjak ahhoz, hogy felismerjem, mi okozza a visszaesést, és hogyan tudom azt megelőzni. Úgy érzem, ehhez hatékony segítséget kapok az otthonban, s hálás vagyok ezért.

Megvolt mindene, mégis, érezte a hiányt

Dávid egészen más eset, mégis, a családi kapcsolatok itt is befolyásolhatták az eseményeket. Úgy fogalmazott: már gyerekkorában is a rosszaságával akart kitűnni. A szülők befolyásos emberek voltak, tisztelték őket, s valahogy benne is kialakult egyfajta vágy a hatalomra. Eléggé hiperaktív volt, az iskolában pedig arra törekedett, hogy uralkodjon másokon. Amikor a szüleinek máshová, távolra kellett menniük dolgozni, s ő otthon maradt, azt nem egészen értette. Megvolt mindene, mégis, érezte a hiányt. A városban, ahol felnőtt, virágzott a bűnözés, gyerekként is sok mindent látott, tizenévesként pedig nyári munkaként rábízták az út mentén dolgozó örömlányok ellátását ezzel-azzal. Később aztán dolgozott striciként, cigaretta- és embercsempészként, s az elmeséltekből az derült ki, hogy szinte folyamatosan ívelt fölfelé a bűnözői karrier. A visszaesést és a szünetet a börtönben töltött időszakok jelentették.

A droggal tizenhárom évesen ismerkedett meg Dávid. Egyrészt kíváncsi volt, másrészt azt gondolta: egy „rendes” bűnöző drogozik.

– Rengeteg pénzt kerestem, abban a bűnözői körben nekem már nevem volt, nem jelentett gondot az anyag beszerzése – mondta a fiatalember, aki időközben, nyolc év börtön után (ahol szintén drogozott) családot alapított. Született egy kisfia, s ugyan ezután is folytatta valameddig régi életmódját, most lényegében ő az, aki miatt szeretne jó útra térni, és szermentesen élni.

Már nem azért szeretne példakép lenni, mert sokat keres, börtönviselt és nagyokat tud ütni, hanem azért, mert képes normális életet élni.

– Szeretném látni, ahogy felnő a kisfiam – mondta határozottan.