Színes alkotások készültek

2020.07.20. 07:20

Öt napon át tanulhatták a csipkeverés fortélyait a tábor résztvevői

Ezúttal az úrvölgyi csipke készítését sajátíthatták el a szaktábor résztvevői a Felsővárosi Közösségi Házban. Volt olyan táborozó, aki Nyíregyházáról érkezett azért, hogy elmélyítse tudását.

Héjj Vivien

A képet látva talán könnyebben megérhető, hogy miért kíván nagy türelmet a csipkeverés

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az előző héten már kora reggel szorgosan készítették alkotásaikat a Fehérvári Csipkehét résztvevői. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett tábor során öt nap alatt sajátíthatják el a jelenlévők a tradicionális verőfával készült úrvölgyi csipke készítésének csínját-bínját.

Az alkotókedvűek Kárpáti Veronika csipkeverőtől tanulhatták meg a technika sajátosságait.

– Ennek a hétnek a témája az úrvölgyi csipke, amely Felvidékről, a mai Szlovákia területéről, Spania Dolinából – ez magyarul Úrvölgyet jelent – származik. Ez egy geometrikus csipkefajta, ami speciális mintakinccsel rendelkezik. Általában színes kontúrszálakkal díszítjük a csipkék motívumait – tudtuk meg Kárpáti Veronikatól, aki elmondta, a táborban két teljesen kezdő alkotó is részt vett, ők a csipkeverés alapjait tanulhatták meg, ám vannak olyan asszonyok is, akik a meglévő tudásukat akarják fejleszteni.

Ottjártunkkor, már a reggeli órákban is nagy odafigyeléssel készültek a csipkecsodák
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A jelenlévők szél- és betétcsipkéket készítettek. Aki kicsit gyorsabban igazgatta a fonalakat, az naponta egy mintacsíkot el tudott készíteni, a lassabbak több napon át dolgoztak egy-egy alkotáson.

Kárpáti Veronika szerint a csipkeverés egyre népszerűbb a fiatalabb korosztály körében is. Ebben a táborban jellemzően a nyugdíjasok képviseltették magukat, fejlesztették tudásukat, de országos viszonylatban sokszor tapasztalta, hogy a húszas éveikben járók is szívesen elsajátítják a csipkeverés fortélyait. Mint mondta, egy-egy munkadarab elkészítése akár 6-8 órát is igénybe vehet, így sok időt, energiát és türelmet igényel a kézimunkázás ezen formája. Tolnai Miklósné Agárdról érkezett a táborba. Ottjártunkkor elmondta, nagy izgalommal várta az alkotóhetet.

– Rendszeresen járok csipkeverő szakkörre, de ilyen keretek között eddig még nem fejlesztettem a tudásomat. Mindenki nagyon segítőkész, úgy gondolom, nagyon sokat tanulhatok itt. Jelenleg egy szélcsipkén dolgozom, ilyent még nem csináltam. Tegnap kezdtem készíteni, reményeim szerint holnap be is tudom fejezni – mesélte élményeit Tolnai Miklósné.

A képet látva talán könnyebben megérhető, hogy miért kíván nagy türelmet a csipkeverés

Nem csak a helyiek és a környékbeliek érdeklődtek a csipkeverés iránt, ugyanis találkoztunk olyan résztvevővel is, aki egészen Nyíregyházáról utazott a megyeszékhelyre azért, hogy újabb tudásra tegyen szert a csipkeverést illetően.

– Egy egyszerű félcsipkét készítek 24 orsóval. A fehér csipke között négy szál bordó kontúr lesz. Jelenleg a kezdő lépéseknél tartok, kiszurkálom a tűzéspontokat. A végeredmény ajándéktárgy lesz – mesélt éppen aktuális alkotásáról Estók Judit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában