A remény az, ami most is élteti Jánost – A stroke megváltoztatta a velencei férfi életét

A férfi egy autólízing cégénél dolgozott a fővárosban, vezető beosztásban, éppen 2017-ben költöztek új irodaházba. Egy szép tavaszi délután a mellékhelyiségben érte a „támadás”. Ma sem emlékszik arra, pontosan mi történt, csak az él az emlékezetében, hogy a földön fekszik a bal karján. „Egyáltalán nem ismertem fel a saját karom és nem értettem, hogy kerülök a földre. Az volt a szerencsém, hogy nálam volt a mobiltelefonom, amin a feleségemet hívtam, de akkor már csak nagyon nehezen, alig érhetően tudtam beszélni”, idézte fel János 2017. május 17-ének délutánját.

Volt is jel, meg nem is

A kollégákat a felesége értesítette, s Jánosnak volt annyi ereje, hogy működőképes jobb kezével kinyissa az ajtó zárját. Kórházba vitték, ahol a vizsgálatokat követően megerősítették: stroke-ot kapott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Jánosnak „csak” a fél oldala bénult le, és hogy nem órákat töltött magára hagyva a mosdóban.

„2015-ben volt egy úgynevezett TIA-m (rövid ideig tartó, ideiglenes vérrög által okozott stroke – a szerző), ami gyorsan elmúlt és másnap minden mehetett tovább a megszokott kerékvágásban. Az esetet kivizsgálták, de semmit nem találtak. Mindenesetre úgy gondoltam, ez egy jel, jobban oda kell figyelnem az egészségemre”, mesélte János, aki addig is mozgott, de ezt követően rendszeresen, aktívan futott, úszott kerékpározott. Indult félmaraton versenyeken és Balaton-átúszáson is. Összességében tehát egy aktív, tervekkel teli, háromgyermekes ember életét élte. Ehhez képest egyik pillanatról a másikra változott meg az élete a stroke miatt, ami baloldali bénulást és nehézkes beszédet okozott, ám tudata teljesen tiszta maradt közvetlenül az agyi infarktus után is.

Egy év után értette meg

„Először akkor döbbentem rá, mi történt, amikor az őrzőből kivittek az osztályra. A kórházi napok alatt sok mindennel szembesültem, amikor pelenkázni, etetni és mosdatni kellett, és még a kerekesszékben sem tudtam egyedül megülni, mert mindig eldőltem balra. Azt mindjárt az elején megmondták, hogy járni újra tudok majd és beszélni is, de a bal karomat felejtsem el”, mondta János, aki valóban már a rehabilitációs intézetben töltött hónapok alatt lábra állt, bár járása nem lett tökéletes. Az is kiderült, hogy „lyukas” a szíve, vagyis pitvarsövényhiánya van, onnan indult a vérrög az útjára. Ezt azóta megműtötték, így szinte nullára csökkentették egy újabb stroke valószínűségét.

János nagyjából négy hónap után került haza, s eltökélt szándéka volt, hogy teljesen meggyógyul és visszakapja régi életét. Többféle terápiára, gyógytornára járt. Egyre hosszabb sétákra indult és egy háromkerekű biciklit is beszerzett, amivel kerékpározni is tudott. Az állapota sokat javult, de a stroke előtti szintre nem tudott visszajutni. „A stroke egyéves évfordulóján döbbentem rá, soha nem leszek már a régi. Ez volt az egyik mélypont. Addigra elvették a céges autómat, bár munkám még volt. Majd a betegség mellékhatásaként epilepsziás rohamaim lettek, emiatt elvették a jogosítványomat”, sorolta János, aki azóta a munkáját is elvesztette, és hiába keres újat, ebben az állapotában nem szívesen alkalmazzák, az otthoni munkát – az idei tapasztalatok dacára – pedig sok helyen nem támogatják. És hogy tovább fokozza az élet a megpróbáltatásokat, tavaly ősszel – miután belekezdett egy programozóképzésbe, amihez utaznia is kellett – elesett és combnyaktörést szenvedett. Az újbóli kórházba kerülést nehezen viselte, a korábbi tapasztalatok és élmények elementáris erővel, valószínűleg jó részt feldolgozatlanul törtek fel benne, így pszichoszomatikus tünetek is jelentkeztek nála. Ugyanakkor szorongóvá vált: fél kimenni az utcára sétálni, kerékpárra ülni, mert attól tart, ismét elesik.

Ezért tavasz óta pszichológushoz is jár, hogy a félelmeit legyőzze, de egyéb módon is próbál magán segíteni ebben. És töretlenül bízik abban, hogy ha más pályán és némileg más formában is, de újra tudja építeni az életét.

Sosem adja fel!

„Annyira mélyen sosem voltam, hogy telesen feladjam. Időnként nehéz, hiszen alapjaiban változott meg az életem és persze a családé is. A feleségem egyedül tartja fent a házat, neveli a három gyereket, vezeti a háztartást. Hálás vagyok neki ezért és persze a gyerekek is sokat segítenek. Azt már elfogadtam, hogy olyan nem leszek, amilyen voltam, de ha ismét biztonságosan tudok járni, netán a bal kezemen az ujjaimat tudom használni, azt sikerként könyvelem el!” – árulta el.

[embed]https://www.feol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/stroke-utan-a-fizikai-gyogyulas-mellett-a-pszichikai-is-legalabb-annyira-fontos-es-lehetseges-4231037/?utm_source=hirkereso&utm_medium=cikklista&utm_campaign=hirkereso[/embed]