Szövetség a minőségi jóga-oktatásért

2020.10.26. 20:00

Az MJSZ elnöke Fejér megyei és a folytonosságot képviseli az előremutató újítások mellett

A Magyar Jógaoktatók Szövetségének (MJSZ) elnöke abban is segít eligazodni, hogyan érdemes megfelelő jóga foglalkozást választani.

Bokros Judit

Komjáti Zsuzsanna szeretné, ha minél több emberhez eljutna a jóga, az oktatóknak pedig stabil hátteret kívánnak biztosítani

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Komjáti Zsuzsannát tavasszal választották a minősített jógaoktatókat összefogó szakmai szervezet elnökévé. A nagylóki hölgy először arról mesélt lapunknak, hogyan vezetett az útja eddig a pozícióig. Mint kiderült, minden egy indiai utazással kezdődött…

- Barátnőmmel egy New-York-i utazást terveztünk, ám nem kaptam vízumot, ezért végül Indiába sikerült eljutnunk. Egy hónapot töltöttünk Dél-Indiában, ami nagyon emlékezetes volt. Ezután rátaláltam a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára, ahol mélyebben is megismerkedtem a védikus kultúrával és a jógával. Elvégeztem sok tanfolyamot, beiratkoztam teológia szakra, majd a Sarasvati Alapítványnál végeztem jógaoktatói tanfolyamot, aztán a főiskola jóga mesterszakán szereztem diplomát. Először tehát a filozófiával ismerkedtem meg, s miután megtaláltam a válaszokat a bennem fölmerült kérdésekre, elindultam a gyakorlat irányába is. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy tegyek az erős, egészséges test érdekében is. Az oktatást már a tanfolyam elvégzése után elkezdtem, aztán folytattam – mondta Zsuzsa, aki 2015-ben vált a Magyar Jógaoktatók Szövetségének a tagjává, miután segített megszervezni az első Jóga Konferenciát. Ekkor vette át a minősített oktatói oklevelét is. Ezután rendszeresen részt vett a Jóga Konferencia és a YogaFest, vagyis a Tradicionális Jógaiskolák Fesztiváljának megszervezésében.

A 2019-es alelnökváltáskor megszavazták alelnöknek, idén pedig, miután az elnök lemondott, megválasztották a helyére

Azóta áll tehát a szövetség élén, amelyben egyrészt a folytonosságot képviseli, másrészt vannak tervek a jövőre nézve, már csak például a járványügyi helyzet okán, amelyhez az oktatóknak is alkalmazkodniuk kell.

Komjáti Zsuzsanna szeretné, ha minél több emberhez eljutna a jóga, az oktatóknak pedig stabil hátteret kívánnak biztosítani Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Zsuzsa a szövetségről elmondta: 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy útmutatást adjon a jóga iránt érdeklődőknek a minőségbiztosítási rendszerük által. Ennek az az alapja, hogy a csatlakozók elfogadják a jóga meghatározását, valamint megfelelnek egy minimális tudásszintnek. Ez biztosítja azt, hogy az oktatók rendelkeznek az alapvető filozófiai és anatómiai tudással, ezáltal pedig helyes módon adják át a jógát a náluk gyakorlóknak. A szervezetnek 240 tagja van – a hazánkban tevékenykedő körülbelül 4000 oktatóból -, és Fejér megyében, Székesfehérváron is több minősített oktató van, köztük az alelnök, Nagy Gábor – tudtuk meg az elnöktől, akitől azt is megkérdeztük, mit érdemes figyelembe venni akkor, ha valaki jógázni szeretne.

- Mindenkinek meg kell adni az esélyt arra, hogy tájékozódhasson arról: a jóga több mint egy ászana-vagy gyakorlatsor, mint egy légzőtechnika. A jóga egy életszemlélet, egy bölcseleti rendszer, aminek célja a testi, lelki, szellemi harmónia visszaállítása és fenntartása. A rendezvényeinknek is ez a célja, bemutatva például most novemberben a tradicionális jóga iskolákat. Mindennek az alapja ugyanis a jóga ősi formája, amely a mesterről a tanítványra száll tovább. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy a tudást tiszta és változatlan formában adjuk át. Ha valaki egy iskolát követ, az a tradicionális úton jár, egy-egy oktató azonban több irányzatból is gyűjtheti a tudását – ezt már integratív jógának nevezzük. A jóga alapvetően mindenkinek ajánlott. Amikor stúdiót választunk, akkor érdemes előtte másoktól érdeklődni, illetve utánanézni annak, hogy az oktató vagy a stúdió tagja-e az MJSZ-nek. Ez már garanciát jelent.

Jó, ha több helyszínt és oktatók is kipróbálunk, de általános tapasztalat az, hogy a gyakorlók ragaszkodnak az oktató személyéhez, akinek a tanácsait elkezdik beépíteni a saját életükbe, akár az ászana-gyakorláson túl is. A jóga önmagában tökéletes, nem kell hozzá kitalálni semmi nagy újdonságot – zárta gondolatait az elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában