November huszonkettedikéig tart

2020.11.10. 15:15

A lisztes, a fehér és a kecske harca – Szavazzon Ön is az év fájára!

Van egy szavazás, ahol nem számítanak a levélszavazatok, bár akár a levelek szépsége és felépítése alapján is szavazhatunk, ha tetszik. Mindenki választhat, de nem választható akármi! A jelöltek között van egy ritka vadgyümölcs, egy alfölditájkép-meghatározó fa és egy húsvétkor jelentékeny fűzfaj.

Majer Tamás

Fehér nyár (Populus alba)

Fotó: shutterstock

Miről is van szó? Elindult a 2021-es év fáját kiválasztó szavazás a világhálón. Rövidesen kiderül tehát, hogy melyik fa követi a 2017-es aranyérmes vadalmát, a 2018-ban győztes virágos kőrist, a 2019-ben első helyet szerző sajmeggyet, illetve a 2020-as, az idei esztendő fáját, a tatár juhart.

Szavazni a www.azevfaja.hu weboldalon lehet, mégpedig egészen november 22-ig. November 9-én, hétfő délután a lisztes berkenye vezetett 681 szavazattal, a fehér nyár 459-cel tolakodott, zsibongott a második helyen, s harmadik volt a sorban a kecskefűz 337 online szavazattal. No, hiszen még rengeteg idő van hátra, fordulhat a szél, ha gondolják, kattintsanak és szavazzanak!

Jöjjenek most a „kampányszövegek”, amelyek rendhagyó módon éppen az online szavazólapokon olvashatók:

Lisztes berkenye (Sorbus aria),: „Középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcsfaja, amely nagy alakváltozatosságot mutat, és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Ritka, de ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.”

A süvölvény berkenyeként is ismert fa levelei egyébként tojásdad alakúak, kétszeresen fűrészesek, hátlapjuk jellemzően fehéren molyhos, vagyis finom, szőrökkel (molyhokkal) borított. Termései egy-két centiméteresek, gömbölyűek, pirosak. A lisztes berkenye lombhullató, rendszerint 6–12 méter magasra nő, lombozata bokros, szabálytalan felépítésű.

Lisztes berkenye (Sorbus aria)
Fotó: shutterstock

A fehér nyár (Populus alba): „Az alföldi területek tájkép-meghatározó fafaja, tág tűrőképessége folytán többféle élőhelyen megjelenik. Kiváló gyökérsarjképzése következtében a változó klímában és a kiszárított termőhelyeken is helyben megtartható.”

A fehér nyár törzse, ha neki való, kedvező termőhelyen növekedhet, úgy egyenes, hengeres alakú, satnya talajban viszont alacsony, görbe. Tavaszi levelei kerekdedek, fogas vagy fűrészes szélűek. Április végén, május elején érő termésének magja gömbölyded, egy-két milliméteres, színe sárgásfehér.

Fehér nyár (Populus alba)
Fotó: shutterstock

A kecskefűz (Salix caprea): „A húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja, fatermetű egyedei azonban ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. Egyetlen fűzfajunk, amely nem kizárólag vízpartokon, vizes élőhelyeken fordul elő.”

A kecskefűz hajtásai zöldesszürkék vagy zöldesbarnák, meglehetősen gyakran molyhosak. Levelei lehetnek kerekek és tojásdad formájúak is, színük felül sötétzöld. Márciusban-áprilisban virágzó hímbarkája kedvelt mint húsvéti barka. A kecskefűz termése szürkén molyhos, megnyúlt alakú.

Kecskefűz (Salix caprea)
Fotó: shutterstock

A fenti tematikus honlapot az Országos Erdészeti Egyesület működteti. Az egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta keresi az év fáját, ez azt jelenti, hogy a következő évi fa a nyolcadik győztes lesz.

Mindenki egy szavazatot adhat le. A szervezők közlése szerint a szavazás online rendszerében biztonsági alkalmazásokat védik a szavazás tisztaságát, emellett a becsületességre is apellálnak:

– Kérjük a szavazókat, hogy tartsák be az internetes szavazások fair play íratlan és az informatikai biztonság írott szabályait. Az érvénytelen szavazatokat töröljük – írják.

A cél természetesen nem valami elnökség, sem pedig az, hogy megtalálják az erdő vezéreit, hanem az, hogy újabb hazai fafajokra hívják fel a társadalom figyelmét. Azok a környezeti nevelők szerte Magyarország tájvédelmi területein belül és túl, akik szívesen szerveznek ökoprogramokat, bizonyára sasolni fogják a szavazás végeredményét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában