Adni és kapni is tudni kell

2020.12.02. 20:00

A karácsonynak nemcsak az ajándékokról, de a családi hagyományokról is kellene szólnia

Közeleg a karácsony, az év talán legnagyobb ünnepe. Megkezdődött az ajándékok beszerzése is, ami sokszor több gonddal, mint örömmel jár. Tudunk-e még ajándékozni és mi az, amit biztosan nem jó öltet adni? A témáról Ulicza Henriette szakpszichológust kérdeztük.

Borsányi Bea

Inkább az ünnep hangulatára emlékszünk Fotó: Pixabay

- Az ajándékozásnak minden családban kell, vagy legalábbis kellene, hogy legyen kultúrája, ami egyrészt bizonyos elvekre épül, másfelől generációról generációra hagyományozódik. Sajnos a mai „konzumvilág”, amelyben a tárgyiasulás túlságosan erős, miközben a mögöttes tartalmak eltűnőben vannak, nem kedvez ennek – vágott a témába Ulicza Henriette, aki azt is hozzátette, érdemes megnézni, hogy a családnak milyen a viszonya az ajándékozáshoz. Tudnak-e adni, elfogadni, szavakkal is kifejezni az örömöt és tudnak-e megköszönni? Ezek a gyerekeknek is mintául szolgálnak.

Valóban nehéz megőrizni az ajándékozásnak az „adni és kapni is jó” jellegét és eltalálni azt a tárgyat, ami árban, minőségben is örömet okoz a másiknak, miközben azt is közvetíti a megajándékozott felé: ismerlek téged

Ma sajnos sok esetben az anyagiakról szól az ajándékozás – drága, sok holmival ellensúlyozzuk többek között azt, hogy nincs elég időnk a szeretteinkre az év egyéb napjain. Hajlamosak vagyunk arra is, hogy a reklámok hatására vásároljunk, amivel tulajdonképpen „egyen ajándékot” adunk és nem olyat, ami megfelel a megajándékozott személyiségének, illetve belőlünk is megmutat valamit. Ez pedig az ajándékozás kiüresedéséhez vezet, amikor már csak az a cél, hogy kipipáljuk a karácsonyt.

- Ami a kicsi gyerekeknek vett ajándékokat illeti, számukra nem az ajándék értéke a fontos. Egy párszáz forintos játéknak ugyanannyira tudnak örülni, mint egy méregdrágának. Egyébként sem kell kihangsúlyozni, hogy „ez egy nagyon drága játék ám!” Ha egy szépen becsomagolt cipősdobozba több olcsóbb apróságot rejtünk, az valóságos kincsesládává válhat a gyermek számára, amivel ráadásul többszörös örömet szerezhetünk – magyarázta a pszichológus.

Élményt is ajándékozhatunk – ez esetben sem kell drága luxus síútra, vagy hasonlókra gondolni -, hiszen a közösen eltöltött idő és a közös élmény talán a legnagyobb ajándék. Bármennyire hihetetlen, nagyon jó ajándék lehet, ha egy saját, régi játékunkat adjuk oda, esetleg némileg felújítva és elmeséljük hozzá a játék történetét, no meg azt is, hogy mit játszottunk vele a gyerekkorunkban. Ez is lehet a hagyományok továbbadásának egyik megtestesülése.

Inkább az ünnep hangulatára emlékszünk Fotó: Pixabay

- Mozaikcsaládokban, elvált szülők esetében fontos lenne, hogy az ajándék ne a szülőtárs túllicitálásáról, a gyerek szeretetének „megvásárlásáról” szóljon! Pláne ne kössük az ajándékozást feltételekhez! Az ilyen versengésnek mindig a gyermek a vesztese – hívta fel a figyelmet Ulicza Henriette.

És hogy mit nem javasolt adni karácsonyra?

Kisállatot ajándékozni nagyon kedves, sőt hasznos is lehet, hiszen sok mindenre megtanítja a gyerekeket, de a karácsony nem a legalkalmasabb időszak arra, hogy egy kölyök állat a családba beszokjon. Ilyenkor nem a megszokott ritmusban éljük a napokat, az ünnepek tele van rohanással, feszültséggel, vendégekkel. Nincs időnk odafigyelni egy kölyökre. Egy kisállat ajándékozása az év egyéb napján azonban önmagában is ünnepet teremthet.

A borítékba tett készpénz üzenete, hogy az ajándékozó meg akart szabadulni az ajándék kitalálásának és megvásárlásának nyűgétől. Ne keressünk olyan kifogásokat, hogy nem tudjuk, mi a divat, vagy mit szeretne a gyerek. A szülőt mindig meg lehet kérni, adjon ötleteket. És ne ajándékozzunk megtakarítást se azzal, hogy „jó lesz majd az egyetemi éveidre”. Ez jó ajándék, de nem egy gyereknek, vagy kiskamasznak, inkább a szüleinek.

Nagy kérdés az is, tudnak-e még a gyerekek igazán örülni az ajándéknak, hiszen ma már húsvétra és Mikulásra is sokan olyan komoly dolgokat vesznek, amelyek a karácsonyival vetekszenek. A szakember szerint nem jó az úgynevezett elárasztásos technika, vagyis a túl sok játék. Egy bizonyos mennyiségű játék felett már amúgy sem tudja a gyerek átlátni mije van, és nincs is rá jó hatással a bőség zavara.

Sokan úgy érzik, talán nem is alaptalanul, hogy az ünnep fénye is megkopott kissé

– Valóban ma már kisebb a karácsony előtti várakozás, mint régen, amikor egy évet vártunk arra, hogy igazi, nagy meglepetést kapjunk. Pontosan ezért fontos az ajándékozás miliőjének a megteremtése. Kutatások szerint évekkel, évtizedekkel később nem az ajándékokra emlékszik az ember, sokkal inkább az ünnep illata, színe, hangulata marad meg bennünk – mondta Ulicza Henriette.

Az ünnepi hangulat megteremtése pedig nem pénz kérdése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában