Földes László Hobo ugródeszkának használta a vírust – Önéletrajzi, történelmi könyvbe vágott bele

Szerdán a sárbogárdi Madarász József Városi Könyvtárban Gaál Tamás beszélgetett Földes László Hobóval. Egy könyvbemutató előzetesén jártunk. Hobo végigmesélte az estet. Jól szórakozott, aki ott volt, s ami legalább ennyire fontos, páran egészen biztosan levették utána otthon a polcról – vagy talán egyből, ott a könyvtárban – a József Attila- összest, s olyan helyeken is föllapozták, ahol máskor talán még nem.

– Kihasználva a koronavirtus (!) alatti üres időket, belevágtam egy önéletrajzi, történelmi könyvbe – mondta Hobo. – 1982-ben írtam a Rolling Stones-könyvet, ami az én szerelmi vallomásom a Rolling Stones együttes iránt. Akkor szinte semmit nem lehetett megszerezni a dokumentumokból, a lemezekhez is nagyon nehezen lehetett hozzájutni, s a mesterem [Fodor Lajos], aki azt mondta, hogy repedtfazék-hangom van, összevissza ugrálok, olyan vagyok, mint egy medve, vagy még rosszabb, mint egy tank. Ezt mondta rám, aki bohócnak képzeltem magam… Már akkor is fölötte voltam a száz kilónak… Az történt, hogy befejeztem a Rolling Stones-könyv kéziratát, mit tudom én, éjszaka háromkor Szentendrén, egy ismerősnél aludtam. Reggel 8 órakor csöngött a telefon. „Te vagy az, Hobo?” Nem láttam ki a fejemből, alig aludtam satöbbi satöbbi. „Befejezted a kéziratot? Azonnal hozd ide!” De főnök – mindig így hívtam –, Szentendrén vagyok egy csajnál. „Nem érdekes.” Letántorogtam a szentendrei hegyoldalból a HÉV-végállomásig, bementem a Batthyány térre, ott beültem egy taxiba, és fölmentem a Svábhegyre, ahol az öreg lakott. Ez volt az első könyv, amit írtam. Becsöngettem, kijött az öreg egy szürke-kék-bordó csíkos fésülködőköntösben, nyakában egy selyemsál volt, a fején a kevés haja, mint a három hónapos kisbabáknak, fölfelé állt. Azt mondta nekem: „Hol a kézirat? Add ide!” Rám nézett. „Nem elég, hogy repedtfazék-hangod van, hamisan énekelsz, még a helyesírási hibáidat is rám kell sóznod?!” És bevágta az ajtót. Az volt a szerencsém, hogy a taxisofőr lent várt. Két nap múlva felhívtam az öreget, hogy megkérdezzem, mi a helyzet. „Följöhetsz.” Ez körülbelül annyit jelentett, hogy a könyvet eladták 130 ezer példányban. Itt kezdődött az én kalandom az írással.

Az önéletrajzi könyvben történetek lesznek, hasonlók

Még az is lehet, hogy kronologikus rendben. – Harmadikos koromban, amikor az első szavalókórust megalakítottam a Városmajor utcai iskola udvarán… – kezdte mondani Hobo, majd elmesélte, hogy ő maga a „mi a szaracénok serege vagyunk” részt is tartalmazó verset mondta volt el, ami – hiszen látják, az elején – egy általános iskolás versmondó szájába a közerkölcs szerint nem való ritmizálásra, helytelen szótagolásra csábít. E csábításnak László – nem volt még Hobo – ellen nem állt. Azért kell e körülményeskedés, hogy ne birizgáljuk a nyomdafesték tűrőképességét.

A szó innen újra Hobóé.

– A következőt mondta az igazgató: „Földes, küldd be apádat!” Apám nem foglalkozott ilyesmivel, bejött édesanyám, szegény. Azt mondták neki: „Kedves Földes elvtársnő!” Tudták, hogy az apukám vezető kommunista. „Meg kell hogy mondjuk, hogy a maga fia a szocialista pedagógiacsődje!” Így kezdtem a pályafutásomat. Ilyen történeteket nem lehet kihagyni! Vagy ugrok egyet előre: 1980-ban Vásárosnaményban turnéztunk, ahol a Hobo Blues Band zenekart letartóztatták mint betörőbandát, és a járőrparancsnok, aki kiszállt a szovjet dzsipből, fölhívta a nyíregyházi kapitányságot, majd nagyjából a következőt mondta: „Fecske, Fecske, Veréb jelentkezik, megvan a banda, a fél lábú a főnök!” [Deák Bill Gyula] Tele van ilyen történetekkel a könyv kézirata, és hát nagyon fájdalmas és tragikus dolgok is megtalálhatók benne…

– Engem az érdekel, amit szeretnék megfogalmazni, nem az, hogy hányan vannak – célzott a közönség mindenkori létszámára; no, Sárbogárdon tele volt a könyvtár; általánosságban értette ezt a művész. – Játszottam Pécsett egy József Attila-estet, ahol heten voltak, mert elfelejtette valami szakértő meghirdetni, ebből kifolyólag nem volt néző. Hogy heten hogyan kerültek oda, azt nem lehet tudni. Az igazgató mondta, kifizeti a gázsimat, amire én azt mondtam, hogy olyan előadásért, amit nem tartok meg, nem fogadok el pénzt. Fizesse ki az útiköltségemet, hirdesse meg, visszajövök máskor. A pasinak leugrott a Mecsek hegység a melléről. Erre megszólalt egy néni, aki egyébként lehet, hogy fiatalabb volt, mint én. Azt mondta, ő azért jött, hogy megnézze az előadást! Az igazgató ránézett, Zeusz villámai lőttek ki a szeméből… Én meg azt mondtam, hogy rendben van – emlékezett. – Volt ott egy nagy terem. Az volt a szerencsém, hogy a színpadon, ahol két héttel előtte a Hobo Blues Band játszott ezer embernek, volt egy függöny. Behúztuk a függönyt, és ott, ahol máskor a dob meg a többi szokott állni, leültettük a hét embert. Elmondtam nekik az egész József Attila-estet. Utána kaptam egy levelet a nénitől. Higgyék el nekem, egy embernek is érdemes játszani, ha annak ez megérinti a lelkét.

Gaál Tamás egyik kérdésére, amely azt tudakolta, hogy a hetvenes éveit taposva – Földes László 1945. február 13-án született, elhangzott ez is – hogyan képes megőrizni a kondícióját, hosszú koncerteket végigénekelni, így felelt a kérdezett. – Ez lelkiállapot kérdése. 22 évig kosárlabdáztam, egy darabig elég komolyan. Szét is mentek a térdeim, meg a hátam is fáj, de soha nem dohányoztam, és nem ittam, holott súlyos alkoholisták voltak a családomban. Én ebből kimaradtam, a sport miatt. A kábítószerezést pedig megúsztam elég rövid idő alatt, és csak nagyon felszínesen. Egyikről sem kellett leszoknom. Egy liter bort nem ittam meg életemben összesen, sört egyáltalán nem, rövideket néha. Lehettem ilyen 58-60 éves, amikor az egyik orvos haveromtól megkérdeztem, nekem miért nincs rákom. A legjobb barátaim közül akkorra már sokan meghaltak rákban. Azt mondta, azért, mert ki tudom magamból ordítani – mondta Hobo. – Na most, ha az embert olyan mesterek rugdalják, mint Vidnyánszky Attila vagy Ascher Tamás – mert én mindkettejükkel dolgoztam –, ha valakit ilyen emberek rugdalnak előre, az elég nagy alázatot alakít ki benne. Én olyan verset nem mondok el, amelyhez nincs közöm. Amihez közöm van, azt csinálom – mondta Földes László.

Az életéről és indíttatásáról beszélve azután elmondta még, hogy 18 éves korában hátat fordított apjának. Azután volt katona. Leszerelése után kereste a helyét. Talált magának egy bibliát, egy József Attila-kötet volt az. Amikor húszévesen úgy érezte, hogy semmit nem tud önmagáról, s nem tudja, merre folytassa az életét, megtalálta a kötetben József Attila Tanítások ciklusát. Miután ezt elmesélte, verset mondott Sárbogárdon Földes László. „Lesznek, akik majd kinevetnek. / Ti ne hallgassatok azokra.” Idemásolhatnánk tovább a sorokat, de úgyis kéznél lehet mindenkinél egy József Attila-kötet vagy a világháló, hol keresni villám. Ahogy Hobo mondta, az úgyis leírhatatlan.