Frissen Fejérből

2022.02.08. 10:00

Kiváló borok kerültek a poharakba Fehérvárcsurgón

Ebben az évben is a Kaszap István Központban gyűltek össze a borosgazdák és a borkedvelők, hogy górcső alá vegyék az újborokat.

Palocsai Jenő

Szabadkai Ákos, Szabadkai Tamás és Sáfrán András vezette a fehérvárcsurgói bormustrát

Forrás: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Immár tizedik alkalommal ültek össze a gazdák, hogy megkóstolják egymás borait, hiszen az első ilyen esemény 2013-ban volt. Nem kevesebb mint 34 bort kóstoltak és bíráltak a Kaszap-központ nagytermében, melyet 18 termelő vitt a már összeszokott társaság és a szigorú ítészek elé. 

Sáfrán András, ifjabb Sáf­rán András és a Szabadkai Pincészetet vezető fivérek, Tamás és Ákos segítettek értékelni a felsorakoztatott tételeket. A zsűri egyöntetű véleménye a következő: – Jól látható, hogy a borosgazdák igyekeznek odafigyelni a boraikra, és évről évre tapasztalható a fejlődés minőségben. Az is fontos, hogy nem csak a dicséretet, a kritikát is elfogadják azok a borosgazdák, akik lemorzsolódás nélkül váltak egy csapattá az elmúlt tíz évben. 

Balinka, Bodajk, Székesfehérvár, Csókakő, Zámoly és Fehérvárcsurgó képviseltette magát az eseményen, de egy pápai borosgazda is elhozta három borát, hogy ezzel is színesítse a palettát. Az esemény egyik házigazdájától, Rajki Pétertől megtudtuk, hogy néhány fajta kiemelkedően jól szerepelt. Ezek között volt a rajnai rizling, az olaszrizling és a szürkebarát. A fejlődéshez szükség van az illatos fajtáknál az odafigyelésre, a technológia nagyon szigorú betartására. 

Bár jelenleg Fehérvárcsurgó nem a Móri borvidék része, az évszázados hagyományoknak, a talajadottságoknak, a gazdák elszántságának és persze a bormustra zsűrije építő jellegű hozzászólásainak köszönhetően a megtermelt borok minőségének fejlődése töretlen. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában