Frissen Fejérből

2022.02.06. 16:00

Merjük leselejtezni, ha már nem kell!

Mi van a gardróbomban? Bizonyára mind ismerik az érzést, amikor saját magukkal kötnek megállapodásokat, miszerint „jó lesz ez a – sosem viselt – ruhadarab valahová, nem válok meg tőle”.

Déri Brenda

Ha csak nézegetjük, érdemes a ruhától megválni

Forrás: Shutterstock

Nos, ha nem idegen az érzés, akkor bízom abban, hogy cikkünk amellett, hogy esetleg megmosolyogtató, talán még hasznos is lesz. Kezdjük az elején, mi lehet az oka annak, hogy a kibolyhosodott, néhol kinyúlt, lyukas pulcsi nyugodtan pihenhet a gardrób polcain, az „ezt még felveszem valahová” címszó alatt.

Annak érdekében, hogy ne mély pszichológiai ok-okozatokat és összefüggéseket boncolgassak, hogy miért tartjuk meg a használati tárgyainkat, inkább leegyszerűsítem a témát: sajnálat és ragaszkodás. E kettő miatt leginkább. 

Ha ezeken azonban felülkerekedünk, jóval könnyebb dolgunk lesz reggelente a szekrény előtt azon gondolkozva, hogy mit vegyünk ma fel. A hosszú perceket igénybe vevő, döntésképtelen helyzet egykét percre redukálódik, és máris jobban indul a nap. 

Mit javasolt tehát tenni ennek elérése érdekében? Roppant egyszerű: kipakolni mindent, három kategóriába csoportosítva a ruhákat, cipőket és táskákat. Az első a szeretett, rendszeresen viselt és kihasznált kupac, a második a nagyon ritkán hordott, a harmadik pedig a megvásárolt, de sosem hordott kupac, amitől egyúttal el is búcsúzhatnak. Ezek elajándékozhatók, adományozhatók vagy épp eladhatók. 

Mindhárom alternatíva jobb, mint a szekrényben állva várni, hogy a ruha egyszer egy jobb sorsra legyen érdemes. Eredményében pedig egy rendezett, átlátható, kihasznált ruhatárat tudhat magáénak az ember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában