Tánccal gyógyít testet és lelket Tóth Sára Tordason

Ezt felismerve Tóth Sára terapeuta igyekszik felhívni az emberek figyelmét, mozgásban tartva lelküket és testüket, felkészítve őket a szűkebb esztendőkre. Mint mondja, mindannyian segítségre szorulóként kezdjük a földi létünket, és sajnos a legtöbben hasonlóan is érünk a végére, de a két végpont között van lehetőségünk gondoskodni azokról, akiknek erre szüksége van. Sajnos az idő előrehaladtával mindannyiunknak romlik az állapota, ilyen vagy olyan formában, és fontos, hogy ez előttünk lebegjen. Az erre való felkészítésre tette fel az életét, ezt jelölte ki missziójának: de vajon, honnan ez az elhivatottság? 

– Lyukas tüdővel, oxigénhiányos állapotban születtem, melynek következményei iskolás koromban mutatkoztak meg igazán: diszlexiás, diszkalkuliás és diszgráfiás vagyok, azaz nehezen írok, olvasok és számolok. Emiatt kaptam diákként hideget-meleget, hiszen akkoriban, a 90-es években még nem voltak olyan vizsgálatok, amivel ezt ki lehetett volna szűrni, az iskolai rendszer meg pláne nem volt felkészülve arra, ami segíthette volna a velem hasonló cipőben járók életét – kezdi fejtegetéseit a mozgásterapeuta, hozzátéve, hogy innen ered a szociális érzékenysége, ami életcélt adott számára, hogy segítsen másokon. Mint mondta, a saját bőrén tapasztalta meg kiskorában, milyen a hátrányos megkülönböztetés. Ennek ellenére vért izzadva – több iskolában is megfordult – de leérettségizett, sőt az egyetemet is elvégezte. Útja során pedig meglelte igazi otthonát, a tánctermet. – Itt teljesen kiteljesedhettem, otthon érezhettem magam, ahol bátran lehettem az, akinek nem kellett szégyenkeznie, hogy a matematika nem a kenyerem, vagy hogy az írásom nem olyan pontos, mint az osztálytársaimé: „Anya, én olyan szeretnék lenni mint a tánctanárnő, Judit néni!” – emlékezett vissza első táncórájára. Innen indult az a mérhetetlen nagy szerelem a táncművészet iránt, amely azóta is tart.

Edzői és rehabilitációs tanfolyamokon vett részt, miközben Bécsben elvégzett egy amerikai, integratív táncterapeuta-képzést is. A diplomamunkáját mint pedagógus abból írta, hogy hogyan lehet tanítani azokat, akikre azt mondják, hogy taníthatatlanok, vagyis fogyatékossággal élnek. Legfőképpen az a kérdés foglalkoztatta, hogy egy teljesen egészséges embernek mennyivel több lehetőség áll rendelkezésre a különböző táncokban – salsa, tangó, aerobik –, mint egy sérült, akár kerekesszékes személynek. 

Ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy olyan táncórát szeretne alkotni, amely maradandó, és amiben a táncművészet, a tánc adta boldogságot minden ember megtapasztalhatja: „Mert a tánc mindenkié!” Ugyanúgy képes táncolni egy mozgás- és értelmi sérült, mint egy egészséges ember. És megszületett a Magyar Táncrehabilitációs Alapítványa, amellyel járja az országot: értelmi sérülteknek és otthonban élő időseknek tart speciális, mozgásterápián alapuló órákat a testi-lelki fejlődésért. Így jutott el egy szerencsés véletlennek köszönhetően – a fejér megyei Tordasra is. – A kutatásom során ismerkedtem meg Sárai Ritával a Gördülő Táncegyüttes vezetőjével, akivel mély barátságba kerültünk. Miután találkoztunk, rájöttünk, hogy nekünk együtt kell dolgoznunk! Ennek a közös munkának az egyik gyümölcse volt 2021-ben, amikor Tordason, Magyarországon elsőként megalkothattuk az interaktív jerusalema táncot, azóta is gyakran látott vendégek vagyunk a Hangya Művelődési Házban. Együtt ötletelünk, hogyan tudnánk mindenkihez eljuttatni a mozgás szeretetét, mondván, a tánc egy világ által beszélt nyelv, amihez mindenki ért! 

Beszélgetésünk során elmesélte, hogy nagyon hálás a hivatásáért, és persze jól esik neki is, ha elismerik a munkáját. Büszke arra, hogy néhány évvel ezelőtt az ötven legtehetségesebb fiatal közé is beválasztották hazánkban. De ennél is többet jelent számára, amit a tanítványaitól kap, nap mint nap.

– Szinte minden nap megtapasztalom a foglalkozásokon, hogy minden ember csodálatos, mindenkiben van valami, ami különlegessé és értékessé teszi. Sajnos idővel mind leépülünk, a testünk elfárad, romlik a hallásunk, a látásunk, az egyensúlyérzékünk, de ettől még nem leszünk értéktelenebbek. Egyszerűen szeretném a problémákkal küzdő idősebb emberek életét szebbé tenni, akkor is, amikor a társadalom nagy része lemond róluk, mert igen is van humoruk, és abszolút fejleszthetőek mozgásban és értelmileg is, hiszen nincsen taníthatatlan ember. Több kutatás is bizonyítja, hogy az Alzheimer-kór, a demencia, valamint a Parkinson-kór ellen is csodákra képes a táncművészet. Lassíthatja ezeknek a kórképeknek a felgyorsulását, azaz hosszabb ideig lehetünk boldogabbak, depressziómentesek: a társasági élet, a közösség és a zene, mind-mind jótékonyan hat az agyra. Fontos, hogy a munkánkkal példát mutassunk. Remélhetőleg egy nap a saját iskolámon belül oktathatom a jövő táncterapeutáit, ahol átadhatom a szakma csínját-bínját. Gondoskodnunk kell arról, hogy az utánunk következő nemzedék kezelni tudja azt, hogy az idősek populációja egyre növekszik. Fontos, hogy megértessék a társadalom fiatalabb tagjaival is, hogy a tánc mindenkié! Legyen az egészséges, fogyatékkal élő, vagy idősebb korosztályhoz tartozó. Ezt tekintem a legfőbb feladatomnak!