Életmódi

2022.03.15. 14:00

A szétnyílt hasizom több mint esztétikai probléma!

A megnyúlt, illetve a szétnyílt hasizom nemcsak esztétikai probléma, bár a nők többsége elsősorban annak éli meg. Ma már egyre többen fordulnak sebészhez, hogy eltüntessék ezt a „hibát”, pedig létezik rá olyan torna, amellyel műtét nélkül is helyreállítható a hasizom.

Borsányi Bea

A testépítőknél gyakran nyílik szét a hasizom: jól is látszik középen a rés

Forrás: Shutterstock

A szétnyílt hasizom rengeteg embert érint világszerte, nálunk egy 2015-ben végzett egészségügyi felmérés során minden második nőnél figyelték meg. Azt az állapotot jelenti, amikor nem záródnak össze az egyenes („függőleges”) hasizmok, azaz rés marad közöttük. A fiatalabb korosztály esetében leggyakrabban szülés után alakul ki, de a probléma nem csak a nőket érinti. Férfiaknál ez a „sörhas”, illetve nemtől függetlenül az idősebb korosztály közel 70 százaléka szintén tapasztalja a szétnyílt hasizom problémáját. 

– Az egyenes hasizom rostjainak hosszanti irányú szétválásakor, ami folyamatos, nagyobb belső nyomás hatására jön létre, a két izomszövet közötti „hártya” megnyúlik, ezért nem tartja össze a két eltávolodott részt. Terhesség után a nők nagyjából 75 százalékának nyílik szét a hasa, a férfiaknál és az idősebb korosztálynál viszont leginkább a súlyváltozás és az elhízás vezet a probléma kialakulásához – magyarázta Bajzik Éva mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, a Potzak program kidolgozója, aki azt is elmondta, a nagyobb hasűri nyomás miatt a szétnyílt hasizom a testépítőknél is nagyon gyakori – ha a fotókon a hasizomkockák között nagyobb „rést” látnak, az szétnyílt hasizmot mutat. A legtöbben hajlamosak vagyunk a hasfal állapotából kizárólag esztétikai kérdést csinálni, pedig nem árt tudni, a hasfalnak komoly egészségügyi funkciója van. A szétnyílt hasizom elhanyagolása akár további szövődménnyel és egészségügyi problémákkal is járhat. Az erős, jól működő hasfal (nem a kockahas!) szükséges például az ágyéki gerincszakasz normális működéséhez, hogy elölről megtámassza azt. Ha valakinek sokat fáj a dereka, érdemes a hasfal állapotát felmérnie – a hasfal izmainak megerősítésével a derékpanaszok nagy százaléka megszüntethető! Az egészséges hasfalnak szerepe van még az emésztés fenntartásában, a vérnyomás, a nyirokkeringés szabályozásában, az alsó végtagi vénás keringés optimális fenntartásában – ezáltal a visszerek és aranyér kialakulásának megelőzésében –, de esetleges renyhesége a kismedencei izomzatra is hatással van, aminek pedig az inkontinencia megelőzésében van szerepe. 

Az eltávolodás mértékétől függően vannak enyhébb és súlyosabb állapotú szétnyílások. Ha a rés nagyobb, mint 2-2,5 ujjnyi, az patológiás szétnyílásnak számít, és muszáj foglalkozni vele. De mik lehetnek a tünetek? Tipikusan a gömbölyödő pocak („úgy nézek ki, mintha terhes lennék”), derékfájás, rossz testtartás, székrekedés és egyéb emésztési problémák, puffadás, gátizomrenyheség (pl. vizelettartási probléma, hüvelyi renyheség), sérv. Hogy szétnyílt-e a hasizmunk, azt mi magunk is meg tudjuk állapítani. Feküdjünk a földre, talpra húzott lábakkal. Ujjainkkal tapogassuk ki a hasizmot mindkét oldalon, a köldök felett, illetve alatta. Kezdjünk el felülni, a hasizmok megfeszülnek. Ekkor tapogassuk ki ismét az izmot, és nézzük meg, látunk-e függőleges rést a köldök felett, illetve alatt, és ha igen, hány ujjnyi széles. 

– A szétnyílt hasizom az állatvilágban is megfigyelhető vemhesség után, ám mivel ők négy lábon járnak, a gravitáció és a mozgás együttes hatására a hasizmuk regenerálódik. Mi azonban „függőlegesek” vagyunk, a két lábon járás pedig nem segíti elő a hasizmok helyreállását, ezért nekünk tennünk kell azért, hogy a szétnyílt hasat megszüntessük. Létezik persze műtét is – ez nem plasztikai, hanem hasi műtétnek számít –, ám ez esetben sem az egymástól eltávolodott hasizmokat húzzák össze, hanem egy hálót ültetnek be, ami meggátolja a hasüregi szervek előreesését. A baj az, hogy ez a háló később azt is megakadályozza, hogy a hasizomtornáknak eredményük legyen. Első körben tehát inkább a mozgást javaslom a szétnyílt hasizom megszüntetésére – mondta a szakorvos, akitől azt is megtudtuk, hogy császáros szülésnél a legtöbb szülészeten, ha úgy tapasztalják, hogy nagyon szétnyílt a kismama hasizma, egy-két öltéssel automatikusan összehúzzák a köldök alatti szakaszt.

 Az ismétléses gyakorlatokkal újra lehet építeni azt az agy-ideg kapcsolatot, amivel a hasizmunkat mozgatni tudjuk, és ami – hogy a terhességnél maradjunk – a várandósság hónapjai alatt kikapcsolódott. Ezt kell ismét visszakapcsolni szülés után, ám Bajzik Éva szerint a klasszikus hasizomgyakorlatok – hasprés – erre nem jók, ugyanis ezekkel megnöveljük a hasűri nyomást, ami tovább tágítja a szétnyílt rést. Egy speciális gyakorlatsor azonban rengeteget segíthet, a jó hír pedig az, hogy nemcsak a szülést követően, de évekkel később is lehet eredményeket elérni. És még csak az sem igaz, hogy fiatalabb korban gyorsabban regenerálható a hasizom. Segítséget kérhetnek gyógytornásztól, de online is vannak már elérhető gyakorlatsorok, videók, sőt olyan képzésekre is jelentkezhetnek, ahol megtanítják az edzésprogramot és azt, hogy mire kell odafigyelni a gyakorlás során. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában