Magasházi Julianna: "Nem én választottam az üveget, hanem ő választott engem"

Hogyan kerültek kapcsolatba az üveggel?

– Alapvetően grafikus vagyok és nem én választottam az üveget, hanem ő választott engem. Egy iparművész hölgyet mutatott be egy magazin és bár mindig is csodáltam a templomokban az ólomüvegek színeit és formáit, a magazin hatására nem csodálni akartam ezeket, hanem azonnal készíteni. A gyomromban éreztem, hogy ez az én anyagom, ez az én jövőm. Akkor kezdődött hobbiszinten az első korszakom, melynek során egy egységet alkot az üveg és a fém, ugyanis Tiffany-lámpák, -kiegészítők és -ékszerek kerültek ki a kezem alól. de a síküvegek sem hagytak hidegen, hiszen jobban belemélyedve megláttam, hogy a színes ajtó- és ablaküvegek képesek élettel, hangulattal megtölteni a tereket, minden napszakban más-más látványt, hőmérsékletet mutatva. És ezek az üvegek nem festettek, hanem teljes keresztmetszetükben színesek. Eleve úgy készül az üveggyárban, hogy különböző fémoxidokkal folyatják tele őket és nincs két egyforma tábla. A megrendelők azonban elfogadják ezt, sőt, kifejezetten örülnek neki, mert ettől még egyedibbé válik egy-egy dísz vagy ékszer.

Mit és hol lehet tanulni a formákról, technikáról, anyagok alakításáról?

– Több mint két évtizede foglalkozom ezzel, sokat képeztem magam és nem volt könnyű a kezdet. Kevés mester vállalta, hogy tanít és még kevesebb engedett be a műhelyébe, emellett akkoriban még nem volt internet, ahol tudtam volna szabadon böngészni, videókat nézni, mint most. De nem volt elegendő az imádott üveg meg- és kiismerése, fémekkel is kellett dolgoznom, hiszen ebben az időben csak a Tiffany érdekelt, azaz amikor akár több száz üvegmozaikból készítek egy lámpát vagy ékszert, úgy, hogy a darabok élét rézfóliával látom el, majd összeforrasztom őket egymással. Nagyobb méretű síküvegeknél a két üveglap közé még egy erősítő fémszálat is elhelyezek. Erre jó példa a lakásüvegek kialakítása. Ott nincsenek határok sem méretben, sem lehetőségekben. Volt, hogy többméteres egybefüggő térelválasztó üvegfalat kellett készíteni és a megrendelőnek nem volt elképzelése, így teljesen szabad kezet kaptam és persze azt szeretem a legjobban.

Hogyan ért véget a Tiffany-korszak?

– Úgy gondoltam, hogy életem végéig el fog kísérni a Tiffany és persze mai napig így is gondolom, de már nem tudok olyan elánnal dolgozni benne, mert nem bírják az ujjaim, különösen a csiszolást. Apró üvegcserepek százait kell nagy erővel a korongnak nyomni, így hiába szerelem ez számomra, az ujjaim nemet mondtak. De az üvegről nem tudtam lemondani, és így kezdődött, úgy öt évvel ezelőtt a következő korszakom, az ékszerkészítés, amibe már a Tiffany idején is belekóstoltam. Nem akartam üzleti vállalkozást csinálni, csak ki akartam próbálni magam ezen a területen. Volt állásom, és mellette tudtam tervezni, alkotni, ám csődöt jelentett a cég, ahol dolgoztam, akkoriban már elmúltam 40 és hiába próbáltam elhelyezkedni grafikusként, mindenhol a fiatalabb jelentkezőket választották. Először rosszul álltam hozzá, mert nem egy kellemes dolog ez egy nőnek, aztán megláttam az eseményekben valami sorsszerűséget és így lettem főállású üvegékszer-készítő.

Ha a Bakonyban búvó műhelyében vagy itt, Kápolnásnyéken átadja az ékszert, mindig elmondja, hogy melyikben mi rejlik?

– Fontos biztosítani a lehetőséget, hogy az emberek tudjanak kapcsolódni az ékszerhez. Az nem elég, hogy csillogó-villogó. Mindig kell valami mögöttes tartalomnak, üzenetnek lenni. Ennek megfelelően alakítottam ki ékszercsaládokat, melyeken belül minden ékszertípus megtalálható, fülbevalótól a nyakláncon át a gyűrűig, mégis minden család más és más. Hogy példákat említsek, akár a Valkűr, akár Lilit, akár Moira, vagyis a sors fonalát fonó három istennő nevét kapja egy-egy ékszercsalád, kapcsolódni kell hozzájuk spirituálisan is és talán segítenek megválaszolni, hogy hová visz az utunk, mi a sorsunk, feladatunk ezen a világon? Az ékszerek mögötti másodlagos tartalmat részletezem is a honlapomon, mert így könnyebb a választás. Ha itt Nyéken személyesen felkeresnek, az ékszerek során végigfutva átbeszéljük, hogy melyik lenne az igazi és miért éppen az? A vásárokon nincs mindig idő elmondani a részleteket, legfeljebb az alapinformációkat tudok közölni, a vásárlók számától függően. A spiritualitás fontos, de az is nagyon jó érzés, amikor akár itt nálam, akár a vásárokban azonnali szerelmek születnek. Amikor ránéz több tucatra, és szinte azonnal kivesz egyet, hogy ez kell. Az egy nagy találkozás.

Hogyan lesz üvegtáblákból és fémekből ékszer?

– Az üvegek színét fémoxidok adják, melyek gyakran még irizálnak is, de bármilyen szép úgy, mégsem az lesz majd a végső színe, ugyanis az égetőkemencében megváltozik. Megtervezem és a fonák oldalra felrajzolom azt, amit szeretnék, majd kivágom, aztán teszek mellé egy vagy több másik elemet, vagy rá egy színtelen üveget és beteszem az egyik speciális bevonattal ellátott kemencébe, amelyben a magas hőmérsékleten elkezd megolvadni az üveg. Aztán órákig hűl, majd tovább finomítom, csiszolom, és újra kiégetem. Volt, hogy egy rendkívül ijesztő, pattanó hangot hallottam az égetéskor, mint kiderült, teljesen kettévált az anyag. Gyorsan visszahajtottam, és abból lett az egyik legszebb ékszer. Ha elkészült az üveg, jöhet a fémmunka. Első körben csak nemesacél alkatrészekkel dolgoztam. Nagyon szeretik, kényelmes, nem allergizál, nem kell tisztítani és lehet mindent vásárolni, mert van kapocs, golyó, kampó, de sajnos korlátokat szabnak a fantáziámnak.

Ez indította el az ötvösség nemesfémből öntött útján?

– Az apukám géplakatosként és esztergályosként mestere volt a fémeknek, és mindig azt szerette volna, hogy egyszer majd én is valami fémes dologgal foglalkozzak. Három éve eltávozott közülünk. Két hónappal később elkezdtem egy ötvös tanfolyamot. Hálás lettem volna a sorsnak, ha elmondhattam volna neki, hogy teljesült a vágya. Ő ezt már nem érhette meg, de úgy éreztem, hogy végig velem volt, vezette a kezem. Az üvegnél is precíz, talán maximalista vagyok, így ha bemegyek a műhelybe, nem az ajtót zárom be, hanem a külvilágot zárom ki. De a fémmel egészen máshogy kell bánni. Az egy szerelemszakma és nagyon kell figyelni mindenre. A tanfolyamon csak vörös- és sárgarézzel dolgoztunk, és amikor először fűrészeltem ezüst alapanyagot, meg voltam döbbenve, hogy puha, mint a vaj. Mindent kézzel készítek, az ezüstlapokat vágom, hajlítom, alakítom vagy éppen hengerek között alakítom akár huzallá, vagy tömörítem, majd lágyítom, ha arra van szükségem. Folyamatosan kell lupézni és utána a sajer kifényesíti az egészet. Bonyolultan hangzik, de megéri dolgozni vele, mert lenyűgöz, hogy valami, amit elképzelek néhány üvegdarabból és fémből, egyedi és elegáns dizájn ékszerré alakítható. Szeretem ezt a folyamatot és élvezem a kihívást, hogy olyan kortárs darabokat készíthetek, amelyek értékes és örökbecsű ékszerekké válhatnak és amelyeket a mai, modern nők szeretettel fogadnak.