Gimesi-Kramár Judit mindene a színház és a gyerekekkel való foglalkozás

„Vagy színésznő leszek vagy óvó néni!” – jelentette ki igen határozottan a gyermekkori élmények hatására a miskolci származású kislány 13 éves korában, és ehhez a kijelentéséhez sikerült is tartania magát. Hiszen eddigi karrierútján 23 éven át óvónőként dolgozott, de a színház világába is bekerült több alkalommal a létrafokokat végigjárva, hol nézőtéri dolgozóként, hol közönségszervezőként, hol művészeti titkárként. Judit ma már nem bánja, hogy nem lett profi színésznő. Helyette versmondóként és amatőr színjátszóként állhatott színpadra, és számára az a lényeg, hogy közel legyen a művészethez, a színházhoz, még ha azt a háttérből is tudja segíteni. A Székesfehérvári Balett Színház produkciós menedzsereként pedig rajta, az ő munkáján is múlik, hogy létrejöjjön egy előadás. Szorgalmáért, a kultúra, a tánc szeretetének közvetítéséért – különösen a gyerekek felé – érdemelte ki felterjesztés alapján, március 15-e alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. Judit Miskolcon született, hatéves koráig Kazincbarcikán élt szüleivel. Az édesapja bányamérnök volt, ezért a család később Tapolcára költözött, és a kislány ott folytatta az iskolát, ahol néptáncos volt, versenyszerűen sportolt, majd kamaszlányként színjátszó is lett. Onnan érkeztek aztán a családdal Székesfehérvárra, mivel az édesapa a Fejér Megyei Bauxitbánya Vállalat igazgatója lett. A 17 éves fiatal lány a József Attila Gimnáziumba került, ahol idővel remek társaságot talált magának. Kultúraszerető fiatalok vették körül, szórakoztak, verseltek, táncházba jártak, művészfilmeket néztek. Judit már tizenöt évesen is a szépirodalmat részesítette előnyben: például Pilinszkyt, Shakespeare-t, Dürrenmattot olvasott, rajongott a szépirodalomért és a színházért. Székesfehérváron kinyílt a világ számára minden területen. Így továbbtanulni sem volt igazán kedve, nem akarta itt hagyni a várost, a barátokat. Ezért az érettségi után három évet várt, és amikor már szinte minden barát elment innen, akkor ő is jelentkezett óvónőképzőbe, Sopronba. Előtte egy évet képesítés nélkül dolgozott óvónőként, tehát megjelent a kislánykori indíttatás. A soproni három év alatt elvégzett egy színitanodát is, ahol Valló Péter, Mikó István, Méhes Csaba voltak a mesterségtanárai. – Érdekes, de amikor a gyerekek felé indultam, mindig zöld utat kaptam. Amikor azonban a színház felé közeledtem, piros lámpával találtam magamat szemben. Jelentkeztem a Színművészetire több alkalommal, de az egyik felvételi előtt három nappal bokaszalag-szakadásom lett. Sopronban pedig, a Petőfi Színházban tanodásként kisebb szerepeket tudott ajánlani Valló Péter és Mikó István, ám abból nem tudtam volna megélni. Ezért aztán visszatértem óvónőnek a Szivárvány Óvodába Fehérvárra. Közben elvégeztem a művelődésszervező szakot drámapedagógiával, így ötvöztem a színházi nevelést és a gyerekekkel való foglalkozást, valamint elindítottam a Vörösmarty Rádióban a Színházi Páholy című műsoromat – mesélte Judit, aki hét óvodapedagógusi év után pályát módosított, és újra a soproni színházban találta magát Valló Péter mellett, művészeti titkárként és közönségszervezőként. Az öröm azonban nem sokáig tartott: egy év után véget ért az álom, Valló Péterrel és majd’ az egész társulattal együtt neki is el kellett jönnie. A következő évek nagyon megviselték, a színházakat és óvodákat is kerülte. Sorra jöttek a betegségek, küzdött az életben maradásáért, de végül ismét a gyerekek, a színház, a művészetek és a spirituális út segítették a sikeres gyógyulásában. Idővel újra óvónő lett Székesfehérváron. – Pár év elteltével, 2006- ban a Napsugár Óvodában helyezkedtem el, ahol megírtam Gyere Velem címmel drámapedagógiai jó gyakorlatomat, amelyet az országban körülbelül 100 óvoda épített be a nevelési programjába. Ennek a közösségnek és a vezetőnek, Mályi Lillának sokat köszönhetek, hiszen számos lehetőséget kaptam az óvodapedagógusi szakmai életem kibontakoztatásához, kiemelten drámapedagógia (melynek része a tánc is), színházi nevelés területen. Mivel mindig érdekelt a pszichológia is, így elvégeztem a Kodolányi János Főiskolán a mentálhigiénés szakemberképzést még óvodapedagógusként. Ám Judit egy idő után fizikálisan nehezen bírta a gyerekekkel való foglalkozást – 14 évet töltött ott óvónőként –, így amikor megkeresték 2020- ban a Székesfehérvári Balett Színháztól, hogy legyen produkciós menedzser, igent mondott. Akkor már újra örömmel és izgatottan fordult a színházi világ felé, hiszen a táncszínházi munka újdonság volt számára is. Egerházi Attila igazgatóval és társulatával – akiket nagyon megkedvelt – 2020 tavasza óta dolgozik együtt. Produkciós menedzserként segíti a táncszínház nyelvét alkalmazó előadások megvalósulását. A művészeti és műszaki egyeztetéseket, tájelőadásokat intézi és szervezi, részmarketing-feladatokat végez és lehetőség szerint közvetíti a táncszínházi műfaj szépségét, fontosságát a gyerekek és a felnőttek felé táncszínházi neveléssel, valamint közönségtalálkozók és a Balett Barátok Körének szervezésével. Az Érdemkereszttel ezt a munkát köszönte meg neki Egerházi Attila, a díj felterjesztője. Judit e szavakkal reagált: – Első gondolatom a felelősség volt, a második pedig a családom. Az ő nevelésüknek, értékközvetítésüknek is köszönhetem ezt az elismerést. Mindig azt mondták, hogy a befektetett energia megtérül, hogy tisztességesen, becsülettel, szorgalommal tegyem azt, amit szeretek, amiben hiszek. Én ezt tettem akkor is, amikor az oktatásban dolgoztam, és ezt tettem, teszem most is, amikor a kultúrában, a színházművészetért, a táncszínházért dolgozom. A gyerekek, a pedagógia, valamint a tánc, a színház, az irodalom, a zene, egyszóval a művészetek az egész életemet jelentették eddig, és biztos vagyok benne, hogy ez már így is marad. A díj nem csupán az én huszonöt éves munkám gyümölcse, de a Székesfehérvári Balett Színház intenzív négy évének eredménye is.

Forrás: Nagy Norbert / FMH