Kű Lajos most döntetlent jósol

A szombati BL-döntőről azt mondja, két óriási csapat, két különböző stílus csap össze. Az egyiknél inkább a latinos, a másiknál az erőfutball dominál, hihetetlen képességű játékosokkal. Óriási mérkőzésre van kilátás: Kű Lajos döntetlenre fogadna, szerinte tizenegyesek döntenek majd a Real Madrid és a Liverpool között. Miközben szurkol, bizonyára könnyes lesz a szeme, ha visszagondol arra a napra 1978-ban.  

Miként emlékszel vissza a mérkőzésre? 

– Sok víz lefolyt azóta a Dunán és a Maas-on, de belga csapat a közelébe sem került ilyen eredménynek, egy isteni csoda volt, amit átéltünk – idézte fel Kű Lajos. – Az Anderlechtnek volt jó szereplése a KEK-ben, de az mégsem a BEK, azt azért lejjebb jegyzik. Azt a BEK-döntőt azóta is a belga foci legnagyobb sikerének tartják, ráadásul azt a mérkőzést a labdarúgás csodálatos templomában, a londoni Wembley-ben rendezték. A Magyar Televízió megvásárolta a közvetítési jogot, és így látta az egész ország, hogy hazudott az a magyar lap, amelyik azt írta a meccs előtt, hogy börtönbe csuktak Liége-ben egy verekedés után, mert összetűztem a rendőrökkel. 

Vitray tényleg ki se ejtette a nevedet az egész közvetítés alatt? 

– Egyetlen egyszer sem. De menjünk sorban.    

Rendben van. Miért döntöttél a disszidálás mellett? 

– A béketáborból 1977-ben léptem ki, miután Kutas István MLSZ-elnök közölte velem, hogy szovjetellenes, népellenes, kommunistaellenes, mindenellenes vagyok és letörölnek a magyar labdarúgás térképéről. Volt még egy vád, az, hogy antiszemita vagyok, ami hazugság, egy játékos terjesztette rólam irigységből. Soha nem gondoltam így, szerintem van jó ember és rossz ember. Felhívtam Grosics Gyulát, aki a Volán elnöke volt, kérdeztem, mit lehetne csinálni? Másnap visszahívott, azt mondta, eljössz dolgozni a Volán Taxihoz, és hozzátette, húzzam meg magam, ő majd intézkedik. Végül az NB II-es Volán csapatához kerültem, de még a Szovjetunióba sem mehettem velük, mert megbízhatatlan lettem, bár egyetlen voltam, aki tudott oroszul. Ugyanis a legjobb oroszos voltam az egész iskolában itt Székesfehérváron. Akkor azt mondtam, elég ebből, én itthon befejeztem, de lehet még egy-két jó évem a pályán, megpróbálom a vadnyugaton.  

Hogyan folytattad odakinn? 

– Egy év eltiltás járt azoknak, akik leléptek a béketáborból. Varga Zoli előttem disszidált, ő azért kapott két évet, mert olimpiai esküt szegett.  

Miért volt ehhez partner a nyugat? Mármint az eltiltásokhoz…  

– A mai napig rejtély. Nekem egy év után két tesztmeccset kellett játszanom, a másodikon ott ült a belga bajnok Bruges vezetősége: ez 1977 márciusában történt. Ők korábban láttak a belga válogatott ellen játszani, és kíváncsiak voltak rám. Kérdezték, lenne-e kedvem náluk játszani? Hát persze, hogy volt! Az egész meseszerűen, sőt, tündérmeseszerűen alakult. Michel Van Maele, a csapat többségi tulajdonosa, aki 25 évig volt Bruges polgármestere aztán saját fiaként szeretett és bármit kérhettem tőle. „Lui, csak telefonálj, ha egyedül vagy, gyere át hozzám, majd biliárdozunk”, ilyenek mondott. Másként szinte megközelíthetetlen volt, de a magyarokat szerette ötvenhat óta.  

Aztán jött a BEK-döntő.  

– Az első két csapat, a finn és a görög bajnok semmi gondot nem okozott nekünk, de aztán jött a spanyol bajnok Atlético Madrid. Nem volt könnyű meccs, de sikerrel vettük az akadályt, aztán a legjobb négy között az olasz bajnok Juventussal találkoztunk. Bettegával és Zoffal fantasztikus csapat volt, még a kispadon is válogatottak ültek. Torinóban odajött az edzőnk, Ernst Happel, hogy „Paprika, mi van az eltiltásoddal?” Akkor még három hétig nem játszhattam, de a csapat döntős lett, miután legyőzte az olaszokat. Aztán anyám hívott, hogy otthon megírta az újság, hogy Kű Lajos az őt legjobban megillető helyre került, verekedett és lecsukták. Pechjük volt, mert a Magyar Televízió megvette a közvetítési jogot. Úgy konferáltak be, hogy feltételezhetően pályára lép majd a magyar származású Kű Lajos. „Magyar származású”: csak egy éve mentem el. A mérkőzés előtt egy skót kastélyban voltunk elszállásolva, onnan telefonáltam haza Fehérvárra, de még édesanyám sem akarta elhinni, hogy nem börtönben ülök. Mondtam, majd kapcsolja be a tévét! Még Iránban és Ausztráliában is látták, hogy ott vagyok a pályán, de Vitray a közvetítés alatt ki sem ejtette a nevem, én lettem a 10-es játékos. A kastély skót tulajdonosa azt mondta, egy hétig maradhatunk, mindent fizet, csak verjük meg az angolokat. Sajnos nem sikerült. Miután két lábbal belém szálltak, úgy húztak le a pályáról. Utána kaptunk egy gólt, amivel kikaptunk, de a lefújás után még az angolok is tapsoltak nekünk. Semleges pályán talán más lett volna az eredmény.  

Mikor láthattad újra édesanyádat? 

– A mérkőzés utáni fogadáson szembejött velem Barcs Sándor, aki otthon sportvezető volt, aztán ő lett az UEFA alelnöke, ő adta át a liverpooliaknak az érmeket. Leültünk beszélgetni. Kértem, segítsen, hogy édesanyám meglátogathasson. Azt válaszolta, otthon már nem a párt, hanem a kormány az erősebb, és segít. Valóban így tett, fél év múlva ki tudott jönni hozzám édesanyám, de nekem még kilenc évet kellett várnom arra, hogy hazamehessek.