Ünnepek és hétköznapok édesanyával: Anyák napja Tabajdon

Tabajd egyik szép utcájában lakik az egész nagycsalád - három házban. Az édesanya, Rácz Sándorné Adancsek Éva, akit kérésünkre köszöntenek gyermekei és unokái a mi lapunkban. Ennyi „dicsekvés” ugye, nekünk is szabad? Az édesanya-nagymama Éva anyák napján is forgatja a lapunkat, jár neki, köszönjük. S azt is, hogy beengedtek otthonukba. Mindenki dolgozik, de most sikerült a találkozás, az iskolás unokák persze mégsem maradhattak otthon május első vasárnapja előtt alig két nappal. Nagy érzésekről egyfelől nehéz beszélni, másfelől könnyű, ha már kicsordul a szívből és a lélekből a mondandó. Próbálkozunk. - A szüleink mindig biztos hátteret jelentettek nekünk – mondja Évike három felnőtt gyermeke, két fia és a lánya. Közénk ül a csend. Az édesapát egy éve veszítették el, elragadta a járvány, nagyon nehéz nélküle. 

A gyönyörű, rusztikus családi házban beszélgetünk, Évike legkisebb lánya, Éva és férje, Zsíros József otthonában. Három gyermekük, Írisz, Kála és a kicsi Mór itthon maradtak, a nagyobbak, Krisztián és Sándor gyermekei óvodában, iskolában vannak. Amúgy nem kell messze menni senkinek testvérlátogatóba, a hatalmas egy telek egyik végén Éváék építkeztek, a másik végén áll Sándorék szintén gyönyörű háza. Náluk két gyermek van, Panna és Lilla. A közös udvar és kert harsogó zöldje és az elszórt virágok ragyognak a meglódult április végi tavaszban. Az édesanya, Évike nagymama ölelésnyi közelben van mindegyiküktől. Krisztiánék legközelebb, a szülői ház felső traktusában laknak, három gyermeke Levente, Botond és Zille. Számba vettük a famíliát, Évike a csöndes, mosolygó „főszereplő” ezúttal. Ha megszólal, valami édes régi emlék bukkan elő, az édesapával megélt élményekről, panasz nélkül a szorgos múltról, s a gazdag érzelmekről. Egyszerűen, mélységgel. 

Évikét mindenki ismeri Tabajdon, s a környéken, negyvenöt éven át dolgozott szülőfalujában a háziorvos mellett körzeti nővérként. A református többségű faluban a Rácz család a katolikus közösség oszlopos tagjai volt és ma is az. Néhai Kiss János atya, későbbi nagyprépost adta össze Évikét és Sándort, s gyermekeiket is ő eskette. A nyolc unokából hatot ő keresztelt, elhozták Tabajdra a kis templomba a hajlott korú papot. Visszatérünk a hétköznapokba. Egymásnak adják a szót a felnőtt gyermekek. - Édesanyától veszek példát, igyekszem rá hasonlítani – szalad könnybe Éva szeme. – Mióta anyuka lettem, még inkább azt remélem, olyan leszek, mint ő. A gyereknevelésben, de a takarításban, főzésben is ő a példa, ám olyan palacsintát még nem sikerült sütnöm, mint az övé – vált mosolygásba a könnyes meghatódás. Mit is lehet visszaadni ebből a gazdag családi életből? A gyerekkorból, a kamaszévekből, a tanulás, a munkába állás idejéből… A családalapítás, az otthonteremtés, a házasságok, gyermekszületések erőfeszítéseiből, sikereiből, s a természetszerűleg senkit el nem kerülő megpróbáltatásokból. 

Krisztián bolti eladó egy sportáruházban, Sándor szállításirányító egy nagy kereskedelmi cégnél, Éva köztisztviselő, politológai diplomája van. Sándor felesége óvodában dolgozik, Éva férje informatikus, régen zenélt, gitározott. - Édesanya minden nap főzött, mindenkinek elkészítette a tízóraiját, valahogy mindig ott állt, amikor kellett – foglalják össze. – Minden évben nyaraltunk, Hajdúszoboszlóra jártunk, s ez megmaradt ma is. Három szőlőnk van, abban is segítettünk, ma Sándor folytatja ezt édesanyánkkal, rá maradt, mert ő szerette a legjobban – vágnak bele innen-onnan, csak úgy találomra. Kérdem, nem unták? Kórusban válaszolnak, persze nevetve, hogy de! Semmi nem volt kényszer, a szülői példa és az okos irányítás meghozta gyümölcsét ebben a szép családban. A fiúk ministráltak abban az időszakban, amikor a fiatalokat már senki nem tiltotta az egyháztól, ám az új világ elragadta a többséget. Őket nem. - A hit erejét is tőlük kaptuk, s mi is tovább adjuk gyermekeinknek – veszi át a szót Éva. 

S bár ő a legkisebb, vagy éppen azért, ugyancsak megtanult a fiúk mellett küzdeni. Megvédte magát, nem kényeztették otthon sem, a szép, törékeny fiatalasszonyban édesanyja önbecsülése és kitartása lakozik. - Egyszer a fiúkkal apa elment Vidi-meccsre, ketten maradtunk otthon anyával, s csak velem foglalkozott! Este diavetítőztünk, olyan jó volt! – mondja, pedig ő már a digitális korszak szülötte. - Velem mindig tanult anyu, minden nap leült, mert nem akartam magolni – meséli Sándor, aki felnőttként bepótolta a korai évek „lustaságát”. Évikének volt energiája rá, s újra és újra őt igazolta sors. Három gyermek, három személyiség, három életfelfogás, közös értékrend. És nyolc unoka. Akiknek sokat főz, viszi őket edzésre, szakkörre, vigyáz rájuk, ha kérik, egyszóval mindig mellettük van ma is. Az ünnepek, a születésnapok, a jeles események együtt folynak e körben. Együtt töltik őket. De mint tudjuk, a hétköznapból van több. Ráczéknál az édesanya miatt is szépek a hétköznapok. Anyák napján ennyi elérzékenyülés ugye szabad?