Az egészségügy története Fejér megyében

Bödő István, a levéltár igazgatója köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy az ötlet egy kétrészes, Fejér megye egészségügyi történetét körbejáró ismeretterjesztő konferenciára még a pandémia előtt született meg. A 2020 tavaszára tervezett előadások első körét azonban a koronavírus miatt csak tavaly tavasszal sikerült megtartani. Csütörtökön került sor a másodikra. 

A vetítéssel egybekötött előadások ezúttal a 19. század végét és a 20. század elejét felölelő időszakot vették górcső alá. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően – pl. a baktériumok felfedezése, az első védőoltások megjelenése – ez az időszak nagy változásokat hozott a gyógyításban, amelyben leszámoltak a betegségekkel kapcsolatosan magukat sokáig tartó babonákkal is. A hatékonyabb gyógyítás érdekében sorra alakultak a kórházak, közöttük az ingyenes közkórházak is. Székesfehérváron négy is működött, de volt kórház Csákváron, Perkátán, Rácalmáson és Móron is. Ezzel együtt szervezettebbé vált és sokat formálódott a közegészségügy is.

A fejlődés ellenére azonban a nagyobb járványok nem kerülték el Fejér megyét sem, ahol több hullámban is kitört a kolera, a pestis, a feketehimlő, de sok áldozatot szedett a tüdőbaj is.

A megyei egészségügyet a vármegyei tisztifőorvos felügyelte, az ő ellenőrzése alá tartoztak az orvosok, a patikák, a fürdők, az állatorvosok és a gyógykovácsok is. Fejérben 1910-ben 5 járási orvos praktizált, mellettük 35 községi, és körorvosról, valamint 3 magánorvosról szólnak a korabeli feljegyzések. A számban nincsenek benne a kórházi orvosok. Ebben az időszakban 157 bába is tevékenykedett a megyében, a gyógyszereket pedig 30 patikában lehetett beszerezni.

A korszak lerettegettebb betegségei közé sorolták a kolerát, a pestist, a feketehimlőt, a torokgyíkot és a TBC-t. A járványokkal kapcsolatban számos feljegyzés, statisztika, orvosi nyilvántartás és egyéb dokumentum maradt ránk, ezért történetük viszonylag jól ismert.

Lássunk néhány érdekességet! Az utolsó nagy kolerajárványt 1872-73-ben jegyezték fel, a betegség halálozási aránya 40 százalék körül mozgott. A kolera a későbbiekben is többször felütötte a fejét Fejérben, de sikerült kordában tartani, a betegség nem terjedt tovább. Jellemzően a Duna-parti településeken történtek megbetegedések, amiből egy idő után arra következtettek, hogy a kolerát a Duna vize terjeszti. Ezért megtiltották a folyóvíz ivását és a 20. század elején artézi kutak létesítését szorgalmazták az érintett településeken. A folyóvíz ivásának tiltását olyannyira komolyan vették, hogy amikor megjelent a betegség, csendőrökkel őriztették a Dunapartot. 

Egy másik rettegett betegség volt a feketehimlő, ami ellen viszonylag korán, már 1876-ban bevezették a kötelező oltást (ez volt az első Magyarországon és ebből az időből származik az oltonc kifejezés, amelyet az oltásra kötelezettekre használtak). Ennek ellenére 1895-96-ban megyénkben mégis nagy járvány tört ki, aminek a magyarázata, hogy az oltások abban az időben nem voltak még annyira megbízhatók. Ráadásul a gyerekeket nem oltották, az áldozatok jelentős része pedig 5 év alatti volt. Ugyancsak sok fiatal áldozatot szedett a torokgyík, vagyis a diftéria, aminek 40-50 százalék volt a halálozási aránya. Létezett ugyan olyan gyógyszérum, amellyel kezelni tudták, ám ez nem volt ingyenes, ugyanakkor ez is csak negyedére csökkentette a halálozási arányt.