Hogyan okoznak függőséget a sorozatok?

Pszichológusok írják le a telekommunikáció okozta függőség természetrajzát: sorozatok rabjaivá válnak a nézők. Ami bizony keményen felépített, tudatos hadjárat a nézettségért. A sokféle függőség (alkohol, játék, sport, munka, társ, szex) között helyet követelt magának a filmsorozat-függőség is. 

Évtizedekkel ezelőtt még napokat, heteket vártunk a kedvenc sorozat új epizódjára, így voltunk a krimisorozatokkal, Simon Templarral, a Szomszédokkal, előtte A Tenkes kapitányával, a Zorróval, a Daktarival (vajon mondanak ezek a címek még valakinek valamit?) vagy a Dallasszal. Ma már? Kattintás, és ott a következő teleregény-fejezet. Mivel az okostévéken, számítógépeken könnyen elérhető a folytatás, gyorsan nézünk még egy részt és még egyet… és még egyet. Hosszú órák mennek el, mire észrevesszük magunkat, bámuljuk a monitort, a képernyőt, és minden teendőnkről megfeledkeztünk. 

A témával foglalkozó ismeretterjesztő cikkekből kiderül: „A sorozatok készítői kezdetek óta az úgynevezett cliffhangerhatással tartják izgalomban a nézőket: ez azt jelenti, hogy az epizódok végén függőben hagynak egy kérdést, és ha meg szeretnénk tudni a választ, muszáj megnéznünk a következő részt. Az évadok végén ez általában egy nagyobb volumenű rejtély, titok, összeesküvés – az emberi kíváncsiságra építenek, ami ösztönszerűen sodor bele minket a sorozatok iránti rajongásba.” 

A cliffhangerhatás kényszerérzet kiváltása tehát könnyedén függőséghez vezethet. Mint minden más szenvedély esetén, ezúttal is az izgalom tesz függővé. Hormonális változásokon megy keresztül a szervezetünk, meglepődéskor kortikotropinfelszabadító hormon termelődik, ez stressz-szintet emel, a sorozatnézés végén letörtek, kedvetlenek leszünk. Az alvás- és mozgáshiány miatt pedig nem tudunk koncentrálni, a kudarc után sietünk visszatérni a sorozat világába.