Az én kedves kis falum – Mezőfalva

A nagyközség a Mezőföld keleti részén található, ezáltal, mondhatni, a mezőgazdasági tevékenységet végzők kánaánja: legelőkben gazdag, termőföldje kiváló, de vízfolyások is segítik a földművelésre alkalmas területet. Mezőfalva története korán kezdett íródni. Noha a régészeti emlékeket tekintve csak szórványos adatok állnak rendelkezésünkre, a területhez tartozó Bárányhegyről már a korai vaskorból számontartanak a kutatók egy arany karperecet mint legkorábbi ismert leletet. A népvándorlás korából két avar temetőt azonosítottak a nagyközség határában. A magyarság 896-os letelepedését követően Géza fejedelem besenyőket telepített le ezen a vidéken, akik egészen a 14. századig bizonyos önállóságot élveztek.

Valószínűleg ebben az időszakban – az 1200-as évek közepéig bezárólag – építették a bolondvári részen a földvárat, amely amellett, hogy jelenleg régészetileg védett terület, a megyéből e korszakból az egyedüli ismert földvár. Ám a környék sem maradhatott ki a Magyarországot sújtó tatár dúlásból. Az akkor létező települést teljesen elpusztították, a környék elnéptelenedett – a földvárral együtt. Mint az ország számos területére, ide is kunokat telepítettek. A falu területén álló, első ismert település az Újszállás néven ismert kun falu volt, amely a 15. században templommal rendelkezett. A kun falvak fejlődése és viszonylagos önállósága egészen a mohácsi vészig töretlen volt – az itt elvonuló törökök végül mindent elpusztítottak. A folyamatos zaklatások és a megemelt adók a maradék lakosságot is elvándorlásra kényszerítették, nagyrészt a környező megyékbe. 

A 18. századtól Újszállás helyén Újmajor állt – néhány épülettel –, s a ciszterci rend zirci apátságának földbirtoka volt, hasonlóan a Mezőföld nagy részéhez. A birtok földjének minősége kiválóan alkalmas volt a gabonatermelésre, viszont ehhez nem volt elegendő munkaerő a területen. A probléma orvoslására egy jobbágyfalu megalapítását tervezték, valamint akkoriban a vízfolyások mellett sakktáblaszerűen majorrendszert alakítottak ki. 1812-ben aztán valóság lett a tervekből: Dréta Antal zirci apát József királyi herceg közbenjárásával Hercegfalva néven új, szabályos utcájú és telekrendszerű jobbágyfalut telepített a térségbe. A lakosságot kiszolgáló katolikus templom 1786–87 között itt épült meg, mellette plébániahivatal, majd iskola is létesült. A területen letelepített emberek kétharmad része sváb származású volt, akik Mór környékéről érkeztek ide. A lakosság többi része magyarnak, szlávnak, tótnak tartotta magát, innen a kulturális sokszínűség – derül ki a község településrendezési tervéből.

A szabadságharcot és a világháborúkat is túlélt Hercegfalva nevét 1951-ben változtatták Mezőfalvára, belterülete majdnem kétszeresére nőtt 1945 és 1980 között. Az itteniek munkalehetőséget a helyi mezőgazdaság nagyüzemeiben találtak. Napjainkban a lakók egy része a helyi mezőgazdaságban és a községi intézményekben, nagyobb része a közeli Dunaújvárosban dolgozik. 

A település választott épített öröksége a nagyközség temploma lett, mely 1937–38 folyamán nyerte el ma látható alakját. Korábban, a 15. században a Vásáros Boldogasszony tiszteletére épített, majd a 18. században az újmajori, Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templom adott menedéket az Istenhez fordulóknak. A „Főtér” (József nádor utca) északi oldalán a mezővárosi hangulatot tükröző épületek várják a kíváncsi szemeket. S bár a jobbágyfalu jelleg a megváltozott életmód, valamint az épületek műszaki és funkcionális kialakítása miatt már nem tartható meg, értéket képviselő hagyományai Mezőfalvának a széles, tágas utcák, illetve a gyakorta kertként szolgáló zöldfelületek. 

Mint az a település örökségvédelmi hatástanulmányában is olvasható, Mezőfalva termelési hagyományainak, az itteni életmódnak jellemző elemei az épített örökség részét képező majorsági épületek (úgymint a nagysismándi kastély és a selyemmajori víztorony). A Ménesmajori kastély és a hozzá tartozó gazdasági épületek országos műemléki védelem alatt állnak. A nagyközség kulturális és természeti értékei között szerepelnek a szőlőhegyi területek – például a Pálinka sor pincéi –, a földvár (bolondvár), a Mocsár-patak és a Bolondvári- árok területei, valamint a Kisvenyim-alsópuszta térségében található gyep- és erdőterületek. A látvány magáért beszél.

A bolondvárnál csak nekik nyílik a hérics

A helyieket kérdeztük arról, miért is szeretnek itt, a mezőföldi településen élni.

Mezőfalván nagyon fontos a hagyományőrzés, tudjuk meg Scheidl Boglárkától. Van egy nagyon régi néptánccsoportjuk, amelynek tagjai próbálnak odafigyelni a régi hagyományok felelevenítésére. Boglárka születése óta a településen él, felmenői is itt laktak. Szerinte kellő távolságban van a város, ezért nagyobb a nyugalom, kisebb a forgalom. Középiskolába Fehérvárra járt, úgyhogy tudja, milyen nagyobb városban lakni. Mezőfalván a kényelmet és a szabadságot kapja meg. A határban található gyógynövények szerinte magukban hordozzák a gyönyörűséget: az itt virágzó védett hérics minden tavasszal vonzza a természetjárókat – emeli ki. 

Bódás Dalmát a gólya ide kézbesítette, Mezőfalvára. Három év volt, amíg nem lakott a településen. Itt vannak a barátai és a családja. Szeret itt lakni, szenvedélye, a tánc is ide köti. Azt mondja, a programok igazi szórakozást és kikapcsolódást nyújtanak helyben: a falunapok, a lecsófesztivál és az adventi ünnepek a kedvencei. A folyamatos betelepülések miatt már nem ismer mindenkit, de létezik a községben egy igazi „keménymag” is, mondja. A játszótér felé gyakran sétál a kutyájával, de a település utcáit és parkjait is szívesen járja. 

Kovács Istvánnénak már a szülei is itt éltek. Ő maga is Mezőfalván született, itt járt iskolába. Volt egy 11 éves kitérője ugyan, amíg nem élt a községben, de visszakívánkozott a városból. Visszatértekor azonnal baráti társaságra lelt, velük azóta is rendszeresen találkozik. Úgy gondolja, Mezőfalván olyan programok vannak, amikre szívesen eljárnak az emberek, és ő is törekszik arra, hogy minél több rendezvényen jelen legyen. A török kori bolondvár nagyon népszerű számára. Szívesen meg is mutatja bárkinek. Rendszeresen sétál, kirándul a néhai földvár maradványaihoz. Főleg az őszi és a téli időszakban járják körbe a falu utcáit. A tavaszi hérics virágzását sosem hagyja ki.