Az olasz ízek szerelmese hazatért

– Tősgyökeres fehérvári vagyok, itt jártam iskolába, később főiskolára – kezdte beszélgetésünket Bencze Viktória, aki sokkal jobban örül a Viki megszólításnak, és ezt tiszteletben is tartom. Az egykori józsefes Viki a Kodolányin német szakos tanárként végzett. No, itt kezdődik az „eltévedt” leány sztorija. Élete két szép gyümölcse miközben cseperedett, az étkek utáni vágyuk egyre nőtt. Viki, hogy színesebbé tehesse az otthon is megtálalható ízeket, belekóstolt az olasz konyhába. Azt is mondhatnánk, hogy na, ezt nem kellett volna, mert az ifjú édesanya, Fehérvár szülötte az olasz konyha szerelmese lett. 

Kicsi gyermek kora óta vágyott a nagy utazásra, megnézni, miként csillan meg a Nap fénye az olasz csizmán. Ezt a vágyát fokozta a pizza friss illata. Mivel gyermekeit maga nevelte, a nagy út először csak Budapestig tartott. De az ember nem megy sehova üres kézzel, pontosabban üres elmével, hiszen viszi magával az emlékeket, a vágyakat. 

A Fehérváron megismert friss olasz konyha beette magát Viki elméjébe, és egy kapcsolattal közösen belevágtak valami különlegességbe. – Kiköltöztünk Viareggióba, ahol egykor Napóleon unokahúga és Puccini is élt, itt üzemeltettünk közösen egy tengerparti szállodát és tartottunk tematikus gasztrokurzusokat is – mesélt az olasz kezdésről Viki. Majd miután ezen életszakasz véget ért és lezárásra került, nem volt kérdés Viki számára, ezt a munkát, ami az élete, egyedül is folytatni fogja. Az éveken át szervezett gasztrotúrák bizony évszakfüggők, ahogy ezt Viki határozottan elmondta: – Ősszel lehet szarvasgombát keresni, szüretelni, bort készíteni. November az olívaolaj szezonja, de tavasszal felfrissülnek a legelők, ezért ez az idő kedvez a legjobban a pecorino juhsajtnak. 

A szervezés, a programok lebonyolítása egy idő után szinte állandó kint létet igényelt Vikitől, aki Olaszországban járatta gyermekeit iskolába, így egyre ritkábban tudott szüleihez hazalátogatni. A beteljesült álom így lassan honvággyá szelídült. Otthon volt már az etruszkok mesebeli földjén, és úgy érezte, befogadták őt. – Érezhetjük magunkat nagyszerűen külföldön, de igazán boldogok csak itthon lehetünk! Sokat hallom, hogy elmennének emberek Magyarországról, ahogy azt én is tettem, de máshol sincs kolbászból a kerítés. Nekem itt vannak a szüleim, itt élnek a barátaim, és a kislányom, kisfiam is hazavágyott – lassította le kicsit szavait a fehérvári hölgy. Viki kislánya a napokban lett 18 éves. Egy évvel ezelőtt, amikor mindez a legkevésbé volt elképzelhető, mondta ki édesanyjának, hogy haza szeretne jönni. És így az édesanya két gyermekével visszatértek a magyar földre. De, hogy lehet ezek után a bevált olaszországi életvitelt folytatni? 

Viki egész egyszerűen megfordította addig bevált életét, és a munkáját – ami a szerelme és a hobbija is egyben – közelíti meg utazással, de közben Magyarország az otthona. A nagyszülők már rendszeresen be tudnak segíteni, és ezzel élnek is. Viki pedig egy évben átlagosan tíz hetet tölt Toszkánában, ahol továbbra is szervezi a gasztrotúrákat. Ám itthon is felépített egy kulináris kurzust: – Miért ne fordítanám meg a dolgokat, és hoznám haza Olaszországot? – tette fel őszinte tekintettel a költői kérdést Viki. 

– Már Budapesten szervezem ezeket a főzőtanfolyamokat, ahol 10-12 fős csoportokban gyúrjuk a tésztát, pesztót készítünk, én pedig Olaszországból hozom a hozzávalókat. Miközben főzünk, nemcsak az étek, amit megeszünk, születik meg, hanem egy olyan közösség, ahol barátságok, nem ritkán szerelmek alakulnak ki. Úgy érzem, én csak kapocs vagyok az emberek között, és jó látni, hogy a nálam főző Tibiék és Sándorék nemrégiben együtt utaztak Erdélybe. Jó érzés látni az embereket itthon vagy az olasz ötnapos kurzusokon, ahogy egymást megismerve, barátként mennek el tőlem – mondta a közülünk való hölgy, aki nem titkolta előttem, hogy Fehérváron is szeretne ilyen olaszos főzést szervezni. Mindeközben Viki megismerteti látogatóit az olasz gasztrokultúrával, a sajt- vagy olívaolaj-készítésével, illetve odakinn közösen látogatják a toszkán halpiacokat, a borászokat, gyümölcsárusokat, sajtkészítőket, szarvasgomba-keresőket. 

Hogy mi az olasz konyha vaspillére? Egy szóval kifejezhető: a család. – A toszkán emberek végtelenül tisztelik, támogatják az időseket. A gyermekek akár a csilláron is lóghatnak egy étteremben, mert szentek és sérthetetlenek. Az édesanyák kezében a szoptatós pici csak addig van, amíg eszik, egyébként az édesapák vigyázzák őket. Három, nem ritkán négy generáció él együtt fantasztikus harmóniában. És a vasárnapi templom! Ott van mindenki a misén, sokszor még a kutya is. A pap megszólítja a gyerekeket, akik, ha kedvük van, rajzolnak. A mise ugyan véget ér az áldozással, de nem szélednek szét az emberek, megbeszélik a világ és a környékük dolgait – írta le végtelen átéléssel Viki az olaszok összetartását. Hétköznap tele vannak az éttermek, de főleg este, hiszen reggel az olasz egy kávéval kezd, dél körül kevés pepperonis tészta és persze újra kávé, és este jön el a kulináris találkozások ideje. – Az olasz átlagemberek nem drága kocsikkal járnak, felesleges is lenne, mert úgysem vigyáznak a habitusukból adódóan a járműveikre, hanem megélik az életet boldogan. Szépen felöltözve beülnek a húszéves Puntójukba, és elmennek megenni a nagy olasz menüt. Indítanak egy antipastival, ami jellegzetes előétel, esznek egy bruschettát, friss paradicsommal megpakolt pirítós kenyeret. Aztán jön a primo, azaz előétel, ami legtöbbször tészta, aminek csak a fantázia szab határt, hogy milyen a formája és a feltétje. Ezt követi a secondo, azaz a második, vagyis főétel. Itt egy fontos szabály él, ha halas volt az előétel, akkor hallal mennek tovább. No, itt a secondónál mindig könnyebb húsok, halak kerülnek terítékre, grillhal, grillhús salátával, grillezett zöldséggel. Nem maradhat el ezután az édesség, például egy panna cotta vagy a mindenki által ismert tiramisu. Lehet bármilyen öreg este, kávéval zárnak az olaszok – mesélt Viki a nagy olasz estebédről. A hétvége pedig az otthoni családi főzések kora, amikor generációk vannak együtt, és hosszan ülnek a megterített asztal mellett. 

Őszintén szólva nem voltam soha a déli forróságok szerelmese sem időjárásban, sem étkezésben, de Vikivel történt beszélgetésem után csak belelestem a vikitalia.hu oldalába, és már-már vágyom Toszkánába. Kimondottan izgalmas, ahogy Fehérvár szülötte az olasz gasztrokultúrát leteszi az ember elé egy kis történelemmel és olasz–magyar barátsággal. Beszélgetésünk során megindított, hogy gyermekekkel is foglalkozik, nekik is tart ilyen főzőkurzusokat Olaszországban, illetve Budapesten, és persze saját kisfia és lánya is a segítségére vannak. – Ezeken a gyermek főzőnapokon a szülők elhozzák kicsinyüket, akikkel nekilátunk a tésztakészítésnek, a saláták összeállításának. A pár- órás gasztronómiai kalandozás közben a szülők elintézik a városban ügyes-bajos dolgaikat, s mikor visszatérnek, akkor a gyermekek terítenek meg nekik, és invitálják meg szüleiket a saját olasz ételeikkel – mondta Viki, miközben látta tekintetem felkiáltójelét, hogy miért nem Fehérváron? Ezért kérdés nélkül azonnal felelt: – Nagyon szeretnék a fehérvári életben is jobban részt venni! Ha találok olyan helyet a városban, ahol gyerekekkel tudunk együtt főzni, biztos, hogy meg fogom tenni – csillogott a szeme Vikinek. 

Az állandó hely még nincs meg, de az első gyermekekkel történő főzés a következő héten pénteken lesz, ahova majd mi is bekukkantunk.