A megfoghatatlant teszi tapinthatóvá az Úrhidán alkotó keramikus

Miklós János 1950-ben született Székesfehérváron. Szüleivel a rendházban laktak, akik itt kaptak gondnoki állást. Elmondása szerint, már az óvodában maga készítette a játékait, természetesen agyagból. Kerek dolgokat formázott meg, többnyire gyümölcsök készültek. Ahogy teltek az évek, a játékok is változtak, attól függően, éppen mihez volt kedve. A lovak és a katonák, mint minden kisfiú repertoárjában, az övében is szerepeltek. Azt mondja, akkor még nem volt ennyi féle gyerekjáték, mint manapság, bár én azt gondolom, a művész a mai lehetőségek mellett is az agyag után nyúlna.

A kerámiával már felnőttként ismerkedett meg, de az alkotás pici kora óta vele volt. Nem is emlékszik olyan időszakra, amikor mással foglalkozott volna. A rajzzal és a plasztikával is próbálkozott, de a kerámia lett a valódi szerelem. A kerámia szobrászatban, kerámiával alkotott grafikában és festészetben találta meg a saját művészetét.

A család idővel kertes házba költözött, ahol már maga “bányászta” a nyersanyagot az udvaron és az útfelújítások mentén. Iskolás évei alatt

rajzolt is. Az anatómia nagyon érdekelte. Ma is azt tartja, enélkül az ismeret nélkül nem lehet élethűen sem lerajzolni, sem megalkotni egy tökéletes mozdulatot. Az izmok játéka és annak anatómiai lekövetése teszi lehetővé, hogy az alkotás is tökéletes legyen.

– Ezzel akarok egy kicsit majd foglalkozni, mert a táncművészet is egy fantasztikus kifejező dolog, ami mindig is érdekelt. Akár a balett vagy a modern táncok – annyi mindent el lehet mondani egy-egy tánc lépéssel, hogy az hihetetlen, de a zene is egy nagyon érdekes dolog. Az embernek minél több eszköztára van, hogy milyen anyaghoz nyúljon, akkor sokkal könnyebben ki tudja fejezni azt, ami a fejében és a lelkében van – jegyzi meg.

Mikor alkot, ragaszkodik a művészi szabadsághoz. Azt mondja, őt ne akarják beskatulyázni. De nem is lehetne. Székesfehérváron végzett annak idején a gépipari középiskolában, de bármivel is foglalkozott az évek során, a művészet életének szerves része volt a mindennapokban is. A munka mellett ugyan csak a hétvégéi adtak alkalmat az alkotásra. Elkészült művei, válogatott csoportos kiállításokon már a nyolcvanas évektől megjelentek.

Szabad szelleme és az ősi magyar kultúra és a történelem iránti érdeklődése munkáin is megmutatkozik. Kerámiakorong képein megjelennek tarsolylemez díszítések, női alakok, de a balatoni halászatok is megelevenednek. A kitárt szárnyú madár nem titkoltan a magyar koronázási palástot hivatott megjeleníteni. Térplasztikáit különféle növények magjainak, növények rügyeinek formái ihlették, amelyek az élet eredetét szimbolizálják.

A megyei tárlatok után nem csak az országot hódították meg alkotásai, de a határon túlra is hívták. Művei vendégszerepeltek Németországban, Angliában, Romániában, Olaszországban és Lengyelországban is.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Székesfehérvári Művészek Társaságának, a Vörösmarty Társaságnak és a Parázs Képző- és Iparművészeti Egyesületnek is.