Isenbrand

2023.02.18. 14:00

Gyermekként a kardozós filmeket szerette, felnőttként forgatott egyet Ercsiben (videó)

A Duna partján élő Baumgartner Ádámmal az Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma című, településeket bemutató sorozatunk forgatásán találkoztam. Közös szenvedélyünk, a filmkészítés kapcsán hamar megtaláltuk a közös hangot, ráadásul azt is megtudtam, hogy Ádám 2021-ben elkezdett írni egy történetet, mely Attila, a hun korába kalauzolja el az olvasót. A napokban pedig napvilágot látott egy hangulatos kisfilm az Isenbrand sagához, melyet teljesen önerőből forgatott a stáb.

Elekes Gergő

Baumgartner Ádám teljes kosztümben. A hitelességre biztosan nem lehet panasz!

Fotó: Krasznay Zoltán – Kreafilm

– Mikor és hogyan kezdődött Nálad a hagyományőrzés?

– Már kisgyerekként is a lovagos-kardozós filmek érdekeltek és legszívesebben ilyen játékokkal is játszottam. Végül 2006-ban, tizenhét évesen, a Matrica múzeum baráti körének tagjaként váltam „hagyományőrzővé”. A kezdetektől, a „hétvégi beöltözés”-től hosszú út vezetett a komoly kutatással megtámogatott - történelemismeret, készítéstechnika, vívástechnika – rekonstrukciókig, a hagyományőrzés magasabb szintjéig.

– Honnan jött az Isenbrand saga ötlete?

– Attila, a hun nevét a világon mindenki ismeri, ennek ellenére kevés olyan mű van, mely pontosan mutatná be az életét. Emellett rengeteg téveszme is kering Attiláról és a hunokról. Az Isenbrand sagát a jobbító szándék hívta életre, a célja a korszak valódi arcának megmutatása, kutatók és saját kutatásaim bevonásával.

Egy csatajelent felvétele nem csak a színészeknek, de az operatőrnek is kihívás
Fotós: Illés Gergely - Geridon digital

– A történetet írásos formában hoztad létre. Miért döntöttél akkor mégis kisfilm mellett és nem könyvkiadásban? Van esetleg ilyen terved a jövőre nézve?

– Isenbrand története még 2021-ben, forgatókönyv formájában született meg, középpontjában egy jelentéktelennek tűnő gázló állt, mely végül fontos történések színterévé vált. A megfilmesítéshez azonban nem álltak rendelkezésre a megfelelő erőforrások, ezért kezdtem el regény formájában tovább vinni a történetet. Ma a forgatókönyv és a regény fejlesztése párhuzamosan halad. Azon dolgozom, hogy előbbit mielőbb láthassák a nézők, utóbbit pedig mielőbb a kezükben tarthassák az olvasók.

– Mesélj nekem kérlek a kisfilm forgatásáról. Mennyi időt vett igénybe, hol forgattatok, kik vettek részt benne, milyen technikával dolgoztatok, mekkora költségvetéssel?

– Mielőtt belemennék a részletekbe, fontosnak tartom megemlíteni, hogy 2021 szeptemberében írtam rá Krasznay Zoltán filmes szakemberre, akinek megtetszett a történet alapötlete. 2022 év elején a közös munka eredményeként februárban megszületett az első tesztvideó, majd öt hónappal később, július elején álltunk neki a második forgatásának, önerőből. Én hoztam a történelmi hátteret és a felszereléseket, Zoli a technikát és a stábot, egy Panasonic GH5-ös kamerával dolgoztunk.

Munkában a stáb
Fotós: Illés Gergely - Geridon digital

A forgatás maga két nap volt, a vágás azonban eléggé elhúzódott, lévén szerelemprojekt, plusz betegségek. Költségvetésünk nem volt, de igyekeztünk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből.

Baumgartner Ádám (középen) évek óta dolgozik a történeten
Fotós: Illés Gergely - Geridon digital

– Mi volt a célod a kisfilmmel és mik a terveid a jövőre nézve?

– Alapvetően ez nem egy klasszikus kisfilm, mindössze egy pilot, egy tesztvideó, mely szeretné megmutatni az általunk elképzelt film látványvilágát. A regényt szeretném mihamarabb befejezni és remélem lesz kiadó, akit érdekelni fog a történet. Filmes vonalon meglátjuk, hogy milyen lehetőségek adódnak, de szívesen készítenénk egész estés filmet, akár sorozatot Isenbrand történetéből. Meglátjuk, mit hoz a jövő, mi bizakodók vagyunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában