Polgárdiban kolbászból van a kerítés (galéria)

Délelőtt 11.00 órakor már egy tűt sem lehetett leejteni a helyszínen, annyian voltak, és még csak a parkolásnál tartottam. Azaz szerettem volna egy talpalatnyi helyet találni, ahol letehetem az autómat. Két kör után azon gondolkodtam, a legközelebbi parkolásra szabad helyet Lepsényben találom, és jöhetek vissza gyalog a kolbászos sátorig.

A 7-es Presszó előtti métereken már hallani lehetett Dudar Feri énekét, amihez a bent lévő tömeg vokálozott. Mondanám, hogy a hatalmas fehér ponyva alatt folyt a reggel óta tartó lázas munka, némi fűszerezést követően mindenki éppen újratuszkolta a malacot a bélzetébe, de nem ez történt. A parkolási mizériából már sejtettem, odabent sem éppen lézengenek majd az emberek. 

A sátorban tucatnyi asztalon már rég tekeregtek a reggel óta elkészült finomságok, a felállított tárcsákon éppen izzították a zsírt a kolbászok alá. Kolbászt gyártott itt mindenki: a nyugdíjasok, helyi cégek, baráti társaságok. Bekerültek sülni az első szálak, és sisteregve adták tudtára az éhes szemeknek: még néhány pillanat és az illatok hamarosan belengik a levegőt. A kolbászok mellett sültek a pecsenyék, szalonnaszeletek, fasírtok. Amíg elkészültek az első falatok, addig sem maradtak a többiek tevékenység nélkül. A színpad előtt perdültek táncra a mulatós zene hatására. 

Az egyik asztalnál a titkos adalékanyagra is sikerült rábukkanni egy üveg pálinka képében. Egy biztos: nem a kolbászba került. A tűzoltó szekció külön kitett magáért. Náluk nemcsak a kerítés volt kolbászból, de az egész épület is! Egy-egy csapatnál kisebb lagzit is össze lehetett volna hozni, mivel a finom kolbászok és húsok mellé talán még finomabb házi sütemények is kerültek az asztalra.

Amikor magukra hagytam a kolbászokkal suttogókat, nem volt kétségem: a temérdek disznótorosból a jókedvű tömeg egy csücsköt sem hagy majd a nap végére.