A dégi erdőből Los Angelesbe

Csak egy élet, de az milyen!

Fehér László festőművész március 17-én töltötte a 70-et, amiből kérdés nélkül letagadhatna 20-at, állapítom meg amikor rákérdezek, hogy telnek a szülinapok? Ő maga sem hiszi el. Mint mondja, ha nem lenne így lemérve időben, akkor nem tudná megmondani hány éves. 

Aki alkot és éjjel nappal azon munkálkodik, hogy mindig újabb és újabb dolgokat hozzon a felszínre, hogy azt megmutassa a világnak, az nem öregszik. Azért azt büszkén vállalja, – a csodálatos művei mellett – hogy három gyönyörű unoka nagypapája is.

Miközben a műterméhez igyekeztem, azon gondolkodtam, mit is kérdezhetnék tőle, amit még nem írtak meg Fehér László munkásságáról, műveiről. Mikor leülünk, a művész sem könnyíti meg a dolgom, azt mondja csak ismételni tudja önmagát, mivel neki is csak egy élete van, de huncutul mosolyog. Kérdeznem sem kell és anekdótázik. Kiderül családja anyai ágon azok közé az öt család közé tartozik, akik az 1600-as években az első házakat megépítették Tácon. 

A szülők száműzetése az ő szerencséje lett

Édesapja Debrecenből származik, akit Tácra helyeztek tanítónak, de az ötvenes években a családot Dégre telepítették az akkori hatalmasok. A kornak megfelelő, nagyvonalú ajánlatot kapott a családfő: vagy választja Déget és valami tanyasi iskolát, vagy nem lesz soha pedagógus. Dég mellett döntött szerencsére. Ami a szülőknek egy belső száműzetés volt, az az akkor még gyermek festőnek maga a csoda lett.

A Festetics-kastély a hatalmas tóval számára a paradicsom volt. Miközben pedagógus szülei több száz görög menekült gyermeknek lettek a nevelői, addig a kis László a kalandokat gyűjtötte a környéken. Egy alkalommal a parkban sétálva egy halom összesereglett gyerekre lett figyelmes. Valamit nagyon körül álltak. Azt gondolta, biztosan verekedés tört ki, azt nézik a többiek ilyen kíváncsisággal, de nem ez történt. 

Mit csinált ez a gyerek már megint?

Háromlábú székén középkorú tulajdonosa ült, előtte festőállványa, amin az előtte megjelenő tájat igyekezett megfesteni. A srácok ezt bámulták áhítattal. A kisgyermek Lászlónak is tetszett, amit lát, de valami mégsem stimmelt. A levelek zöldje, a háztetőt fedő cserép színe nem hasonlított a vásznon és a valóságban, amit a hétéves fiúcska szóvá is tett. A felvilágosított művész Sajó Péter festő volt. 

A pimasz kisfiú merészségén megakadó festő összecsukta ülőalkalmatosságát, mappáját a hóna alá vágta és megkérdezte a kis okoskodótól, ugyan hol találja az édesanyját? Innen már nincs vissza út, gondolta magában, és elindultak a szülőhöz, aki amint meglátta fiát az idegennel, csak annyit tudott kérdezni: “Mit csinált már megint?”

Sajó Péter bizony nem panasszal, hanem kéréssel fordult az édesanyához: vajon megengedni, hogy a közeli művésztelepen vele legyen a kis László abban a két hétben, amíg itt tartózkodik? A szülők megengedték. Ezzel a döntéssel – és a híres festő apportírozásával – felkerült a bélyeg Fehér László életére.

“Vállald fiam önmagad, akár a börtön árán is!” 

A fiatal művész növendéket folyamatosan támogatta és segítette élete első mentora. Nem engedte el a kezét. A hatvanas években a televízió Rajzolj velünk! műsorában mutatták be először műveit! Vasárnaponként ült a tévé előtt és viccesen szólva, saját magát nézte. Az évek alatt kiderült, nincs más lehetőség számára csak a festészet, amiben és amivel kiteljesedhet. 

Meg sem állt a főiskoláig, ahová azonnal felvették és a legtehetségesebbek között tartották számon. Az itt készült képei elütöttek az megszokottaktól, nem volt éppen népszerű az akkori ideológiának, mire Kokas Ignác azt tanácsolta neki: “Vállald fiam önmagad, akár a börtön árán is!” 

A hollywood-i sztárok között

A tanítás bejött, bár a művész elmondása szerint nem is tudott volna más lenni. Nem tett egyebet, mint azt festette, amit látott a gyerekkorában, életében, a rendszerben. Nem volt könnyű önazonosnak maradni a nyolcvanas években, de fiatal volt és határozott. Mikor az első hiperrealista képét megfestette a világnak akart tükröt tartani. A Hajógyári újság került a kezébe, amiről a mai napig azt gondolja, nem volt véletlen. Az újságot végig lapozva tekintette meg a hónap dolgozóinak fotóit. Döbbenetes témának találta, amilyet még senki sem festett. Mintha modellek lennének, kézbe fogta az újságot és megrajzolta az arcokat. A kész képet az olajos padlóra tette, neki támasztva a falnak. Érezte megtalálta önmagát. 

Munkáival telibe talált az egész világban. Ezt bizonyította a rendszerváltást követő elnyert szabadság, csak a világútlevélre volt szüksége, a többi már ment magától. Többet volt külföldön, mint idehaza. Franciaországba egy idő után már szinte hazajárt, annyit szerepeltek ott a művei. Ma nincs a világnak olyan szeglete, ahol nem ismerik nevét, alkotásait. A kilencvenes évek elején Los Angelesben szerveztek kiállítást munkáinak. Sosem hitte volna, hogy a filmekben látott csillagok állnak majd egyszer sorba az aláírásáért, pedig megtörtént. 

A piros ruhás gyönyörű nő

A kiállításmegnyitót követő fogadáson a filmsztárok között pillantotta meg a rendkívül csinos idős hölgyet. Tűzpiros ruhában, tűzpiros cipőben és gyönyörű brillant szőke hajjal állt a tömegben a darázsderekú szépség. Beszélgetni kezdtek, elsősorban a művészetekről, majd a festő megkérdezte beszélgetőpartnerét, hogy mivel is foglalkozik a vonzó jelenség, mire azt a választ kapta: “Nagymama vagyok”. A kilencvenes évek elején még nem játszották olyan gyakran régi magyar filmeket, – amelyek később reneszánszukat élték az országban – így a festő sem ismerhette föl az egykori dívát. Tovább érdeklődött, mégis kihez van szerencséje, mire a hölgy ennyit mondott: “Szörényi Éva vagyok”. Csak évekkel később tudatosult benne kivel beszélgetett azon a Los Angeles-i partin: a Magyar Nemzeti Színház egykori vezető színésznőjével, a fekete-fehér filmek egyik legnagyobb magyar csillagával.

Héttől hetvenig

A hét éves kis pimasz fiúcskából mára 70 éves világhíresség lett. A világ minden sarkában lóg egy képe, áll egy műve. Az a múzeum vagy galéria, ahol nincs legalább egy Fehér László alkotás, az nem is létezik. Munkásságát évtizedek óta a legnagyobbakkal együtt említik. Mesterei mellett a dégi kastélyparkból, a mákföldekről, a Gorsium köveinél, a táci nagyszülők padlásáról gyűjtött élmények kisérték tehetségét és pályáját. Mit is kívánhatnánk, amit még nem kapott meg Fejér vármegye Kossuth-díjas büszkesége? Semmit. Azt kívánjuk inkább őrizze sokáig! A kisfiús mosolyát, a világrengető tehetségét, az ideáit és erejét még hetven évig. Isten Éltesse!