Kártya

2023.03.19. 11:00

A gondolkodás, a memória játéka – Tavaszi ultiparti-bajnokság Sárbogárdon

Vajon milyen a lapjárás? – latolgatja a kibic az asztal mellől. A játékosok tudják. Vagy legalábbis remélik. Mármint, hogy jó. Aztán a végelszámolás majd megmondja. A nézelődő persze kockázat nélkül figyel, les. Hja, kérem, a kibicnek semmi sem drága!

V. Varga József

Az ultiban is van szerencsefaktor, de a lejátszás során már a logikai és kombinatorikai készségekre is szükség van

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

– A terített durchmars 24 pontot ér. A felvevő vállalja, hogy mindent üt. Aduszín a táblázatból; terítés a 2. kör elején, csak a felvevő! – hiába magyarázza már sokadjára Fodor János versenyigazgató, egyesületi elnök, csak nem értem. Talán ezért van az, hogy nem ülök le verni a blattot, viszont hű krónikásként tudósítok a versenyről.

A Mozdulj a Városért Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg szombaton a térségi ultiparti-bajnokságot Sárbogárdon, az Amadeusban. Huszonnégy nevezés érkezett a nemes viadalra, az urak (Abáról, Cecéről, Diósberényből, Dunaújvárosból, Mezőfalváról, Mezőszilasról, Németkérről, Sárbogárdról, Sáregresről, Székesfehérvárról és Tamásiból) hármas-hármas bontásban nyolc asztalnál foglaltak helyet, és öt fordulóban mérkőztek meg.

A 6-os asztal játékosai: Guszejnov Nyikolaj (b), Nagy József és Albert Károly
Fotós: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Az ulti klasszikus kártyajáték, amit magyar kártyával kell játszani. Az ulti a gondolkodás, a memória, a figyelem, a kombinációs készség, a lehetőségek reális felmérése, a megtévesztés, az egyéni és a csapatmunka játéka. Peresze az ultiban is van szerencsefaktor (mint minden kártyajátékban), de a lejátszás során már a logikai és kombinatorikai készségekre is szükség van.

A versenyhelyszínen régi ismerősökkel üdvözöljük egymást: visszatérő vendég Sárbogárdra a többiek között a cecei Albert Károly és Bognár Károly, vagy a mezőszilasi Sáfrány Zoltán és Tölösi József, de a bogárdi Plájer Sándor és Varga István is tagja a „törzsgárdának”.

A kapcsolat baráti, élő az egyes települések kártyásai között, az ulti szerelmesei hol itt, hol ott teszik tiszteletüket. Amint a házigazdáktól megtudom: lesz verseny nemsokára Dunaújvárosban, Mezőszilason és Székesfehérváron is.

Pörgött az ördög bibliája, a játszmalapok gyorsan teltek most is, az egyes körök eredményét elsődlegesen a helyezés határozta meg, holtverseny esetén a szerzett pontszám döntött. A jó hangulatú sárbogárdi kártyás megmérettetésen délután három óra, fél négy magasságában hirdettek eredményt.

Vajon milyen a lapjárás?
Fotós: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A CenterSport Ultiparti-bajnokság képzeletbeli dobogója így festett: az első helyen végzett a sáregresi Németh József, megelőzve a sárbogárdi Guszejnov Nyikolajt és a dunaújvárosi Bognár Zoltánt. A dobogósok – a támogatók jóvoltából – oklevelet és külön „kártyalapos” díjat kaptak, a győztesnek vándorkupa is dukált.

A „dobogósok” (balról jobbra): Guszejnov Nyikolaj, Németh József és Bognár Zoltán
Fotós: az egyesület

A serlegen 2017-től az eddigi győztesek neve olvasható: Tölösi József (Mezőszilas), Fülöp Gyula (Bakonykúti), Magyar László (Nagykanizsa), Albert Károly (Cece), Nagy József (Sáregres), Meixner György (Székesfehérvár), 2020 első félévénél ugyancsak Meixner György és Varga Sándor (Dunaújváros). (A Covid miatt három alkalom maradt ki.) A kupára immár a kilencedik név – Németh Józsefé – is felkerül.

Folytatása következik…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában