Nagy öröm érte a művészetis diákokat

2023.03.19. 09:00

Kálozi segítség: babzsákfotelek a szomszédoknak

Már több éve működik Kálozon a GéppelVarró szakkör, ahol fiatalok és idősek egyazon cél miatt gyűlnek össze kéthetente péntekenként, mégpedig a varrás hozza őket lázba.

Kecskés Zoltán

A kálozi GéppelVarró szakkör tagjai nagy munkában.

Forrás: Intézmény

Vezetőjük Völgyiné Vinczellér Erika, aki iskolában is tanítja a varrást, de örömmel vállalta a már meglévő csapatot, akik mindig lelkesen várják hétről hétre a feladatokat. Sok mindent készítettek már maguknak, ruhákat, táskákat, használati tárgyakat, de az utóbbi időben célzottan is kaptak már feladatokat. A tavalyi évben felkérésre az általános iskola ballagóinak a tarisznyáit varrták meg - amelyet aztán a hímző szakkörösök ki is hímeztek.

Idén azonban az első nagyobb feladatot - amely a szakkörön kívülről érkezik - Karácsony András, a Kálozi Faluház közművelődési szakembere hozta nekik. Történt ugyanis, hogy az Abán található Sárvíz Alapfokú Művészeti Iskola igazgató helyettese, Gőbölös Gábor a közösségi médiát segítségül hívva keresett babzsák foteleket, mert annyira drágák voltak, hogy nem tudták megvásárolni. Ekkor jött az ötlet, készítsék el a Kálozi varró-szakkörösök. Gőbölös Gábor kiváló szakember, sokat segítik egymás munkáját a Kálozi faluház közművelődési szakemberével.

– Szerencsére mindenki pozitívan állt az elképzeléshez, így az anyagbeszerzés után megkezdődött a munka. A szakkörvezető kiszabta, a szakköri tagok pedig megvarrták az Abai iskola részére a babzsákfoteleket. Reméljük hosszú ideig használatban lesznek, és kicsik és nagyok egyformán vigyáznak majd rájuk – mondta lapunknak Karácsony András.

Elkészültek a babzsákok a diákok és az adományozók nagy-nagy örömére. 
Forrás: Intézmény

A foteladományok pedig meg is érkeztek a művészeti intézménybe, akik bejegyzésükben köszönték meg az ajándékokat: „Köszönjük az adományt és köszönjük Karácsony Andrásnak a közbenjárást és a segítséget! A három babzsákok piaci értéke 120.000 forint. Elsőként a drámások fogják használni az újonnan készülő színdarabjukban, az előadás után pedig a teljes diákközösség kényelmét fogják szolgálni az aulában." 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában