Új utasokkal a kocsijában vág neki a Cerbona Fehérvár félmaratonnak a magyar Forrest Gump

Portálunk olvasói már bizonyára tudják, hogy ha egy futóverseny híre felmerül régiónkban, szinte minden kétséget kizáróan Iváncsics Zsolt, azaz a magyar Forrest Gump is megjelenik, hiszen az aranyszívű sportember immár tizenhét éve teszi szebbé a hátrányos helyzetű, állami gondozásban élő gyerekek életét. Nem lesz ez másként az április 16-án 10 órától, a Zichy ligetben elrajtoló esemény során sem, ám ezúttal van egy csavar is a történetben.

– Most először történt olyan, hogy maga a család készült fel belőlem, és a fehérvári, 48 férőhelyes Gyermekotthon korábbi igazgatóján, Füki Gyulán keresztül kerestek meg azzal az okkal, hogy a gondozásukban élő két kisgyermek futna velem. Egy táci testvérpárról van szó, akiket Székesfehérvárról szakítottak ki, a 9 éves Alexandrát fogom tolni a kocsiban, míg a 11 éves Kevin megpróbál legalább egy körön futni mellettünk. Természetesen, ahogy a korábbi években, úgy ismét sorszámot, érmet fog kapni még a kocsiban helyet foglaló gyermek is. Izgatott és egyben hálás is vagyok, hogy 2023 első versenyén teljesen új utasaim lesznek, emiatt a felelősség is sokkal nagyobb, de úgy gondolom, hogy azért vannak a kilométerek, hogy megismerjük egymást.

Beszélgetésünk ezen pontján rögtön beugrott Márkó és Zsolti neve, akik Zsolt tavaly novemberi társai voltak. Vajon ők hogy élték meg a versenyt, ahol az idősebb fiú a kocsiból kiszállva, életében először futóként vett részt?

–  Nagyon aranyosak voltak, megértették, hogy most mást kell tolnom. Számomra tőlük a legfontosabb visszajelzést tavaly, a verseny során kaptam. Márkó hatalmas küzdelmek árán a 10 km-ből 6,7 km-t, mindenféle előkészület nélkül teljesített. Miután elfáradt, beült a kocsiba testvére mellé, ott már több mint 100 kg-ot kellett tolnom, ami nem volt egy könnyű menet. Az utolsó 700 méterre azonban Márkó ismét kiszállt és mellettem futva ért be a célba, így összességében közel 7,5 km-t teljesített, ami egy igen komoly eredmény. A legszebb, hogy ők is itt lesznek a Cerbonán, Márkó elrajtol a 7 km-es távon. Jó érzés látni, hogy bővül azon gyerekek száma, akik feltöltődnek szeretettel és jó érzésekkel a sport által, mi pedig segíthetünk nekik az igazi közösségi élmény megélésében. Az élmények pedig azért jók, mert azokat ha egyszer átéli az ember, nem lehet őket többé elvenni tőlük soha.  

Azt hiszem, egyetért velem az olvasó, amikor azt mondom, tizenhét év hosszú idő, mely alatt az ember szervezete és gondolkodása is átalakul. Zsoltra nézve azonban a “nyugdíjba vonulás” ötlete látszólag fel sem merülhet. Valóban így van ez?

– Nemrégiben csatlakoztam egy színi társulathoz, akikkel 5 hónapnyi próba után adtuk elő a Primadonnák című darabot Martonvásáron. A nyilvános főpróba előtt 2 órával a tánctanárom úgy döntött, táncoljunk még egyet. Egy térdelő mozdulat során megsérültem, reccsent, szakadt minden. Tudni kell, ez a térdem háromszor volt már műtve. Így ment le a három nap, három premierrel, majd március 14-én Szálasy László doktor megműtött, és azóta büszkén mondhatom, jobb a térdem, mint húsz éve. 56 évesen azonban az ember valóban nem ugyanaz, mint 20 évvel ezelőtt. Rutinos, tudja, hogy mit bír, ezáltal már én sem hajszolom a kilométereket, ismerem a korlátaimat. A futásnak az a része már nem motivál, hogy kocsi nélkül tempót teljesítsek. 1992-ig válogatott szinten atletizáltam, akkor kiéltem magam. Egy dolog azonban soha nem merült fel: hogy teljesen abbahagyjam. Ha valahol felbukkanok, mindenhol tudják, hogy utassal jövök, sok helyen Magyarország állami gondozott gyermekeinek elsőszámú élményfelelőseként hivatkoznak rám, ez pedig nagyon jó érzés. Számomra ez most már egy szolgálat, amit szeretetfutásként élek meg, ez pedig egy olyan katalizátor, ami folyamatosan motivál és hajt előre. Még egy dalt is írtunk erről “A szeretet mindent visz címmel”. Ennyi idősen már sokkal érzelmesebben élem meg a versenyeket, szomorú is vagyok, hogy egyre többen tűnnek el a régi társak közül. Átalakul a futóközösség, a Covid is rányomta a bélyegét a versenyekre, azt látom, hogy egyre kevesebben állunk rajthoz. Azonban úgy vélem, hogy aki valaha futott, annak örökké futnia kell. Most pedig itt egy újabb lehetőség elindítani valakiket az úton. Nem állhatok meg, felelősséggel jár, hogy tolom a gyerkőcöket. Márkó volt az első, aki kiszállt a kocsiból. Kevin már rögtön futni szeretne, és ha itt jó eredményt ér el, akkor talán az életében is idézőjelesen futni fog azért, hogy a lehető legjobb helyen érjen a célba. Nekünk pedig az a feladatunk a sportpályán, hogy ebben támogassuk őket. Igaz, ahogy öregszünk, egyre csak kopunk, egy dolog azonban nem múlik el: ami belül van, az ugyanúgy lángol, mint amikor elkezdtem. A szeretetet sosem lehet leírni!

Fehérváron helye van a szeretetnek

Ugyan nem számolta pontosan, de minimum a hatodik alkalommal vesz részt a Cerbona félmaratonon. Azon túl, hogy rendkívül jó kapcsolatot ápol a szervezőkkel, köztük az Alba Triatlon csapatával, Kaiser Tamással, Czettl Andreával, Székesfehérváron történt Zsolt életének egyik legfontosabb eseménye: napra pontosan kettő évvel vesetranszplantációját követően Molnár Ferenc barátja az ő oldalán futotta le a félmaratont.

– Ő azóta nagyon komoly szinten tart, a közösségi felületeken látom, hogy milyen versenyeken vesz részt, és ez nagyon megmelengeti a szívemet. Feri a vesével egy új életet kapott, én pedig a kocsim segítségével próbálok a gyerekeknek egy más életet mutatni.  

Kanyarodjunk vissza kicsit a Cerbonára! Feltételezem, hogy ha valaki több mint hatodik alkalommal vesz részt egy versenyen, akkor élvezi azt a kihívást, amit ez jelent. Zsolt számára azonban ez több egy eseménynél a kalendáriumban.

– A Cerbonában pont az a jó, hogy egy kifejezetten jól futható pálya, nem nevezném nehéz versenynek. A legnagyobb ereje a hangulata! Akármikor futottam itt, mindig jól éreztem magam, függetlenül az időjárástól. Óriási élmény, amikor befutunk a sétálóutcába, miközben Kaufer Tamás a megafonjával a 80-as évek hangulatát és a Rolling Stonest idézi meg. Lelke van ennek a versenynek, és ami a legjobb, hogy az évek alatt egy cseppet sem esett a színvonala, bőven a legnagyobb hazai versenyek közt lenne a helye, azt gondolom, hogy még Budapesttel is vetekszik. És ezt nem csak én gondolom így! Akit ide elcsaltam, a mai napig fut itt. Székesfehérváron helye van a szeretetnek!

“Ha tudsz segíteni, tegyél meg mindent!”

A mai számítástechnika vezérelte világban nem könnyű megmozgatni a fiatalokat. Zsolt példája azonban bizonyítja, hogy hiába a valósághű grafika és a különböző fantáziavilágok, egy kicsi odafigyeléssel, pár kedves gesztussal az ember mindig a gépek fölé tud emelkedni. Ő az elsőszámú magyar Forrest Gump, de azokban a fiatalokban, akiket egykor ő tolt a kocsiban, már ott lapulhat a második, harmadik Forrest!

– Mindenképp van utánpótlás. Számos gyerkőccel találkozom versenyeken, akik egykor az én kocsimban kezdték, azóta felnőttek, saját családjuk lett, nem kallódtak el és részesei a futóvilágnak. Hamarosan pedig újabb nagy dobásra készülünk, megkerestek ugyanis Tiszaugról, ahol egy speciális gyermekotthon működik, hogy szervezzünk egy versenyt fogyatékkal élő gyermekeknek. Természetesen azonnal igent mondtam, szóltam a barátaimnak is, viszünk futókapukat, egy igazi versenyhangulatot fogunk teremteni. Úgy gondolom, hogy a szegényeket, betegeket, elesetteket, nevelőszülőnél élő gyermekeket kötelességünk támogatni mindenben. A nagymamám mindig azt mondta, hogy ha nem tudsz segíteni, inkább maradj csendben. Ha tudsz, tegyél meg mindent! Én is ezt üzenném mindenkinek.